![Leporolt akták](https://index.hu/assets/images/konyvajanlo/leporolt_aktak.png)
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEM![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7&stparam=rfrlmvqmax&fastid=gghsqllktxqyognjopjddfbzhklp&nc=0)
A Veszprém vármegyei rendőrök 2023. május 18-án 8 óra 30 perc körül Márkó térségében akartak megállítani egy magyar rendszámú kistehergépkocsit. A sofőr azonban nem tett eleget a rendőri jelzésnek, és továbbhajtott, majd elvesztette uralmát a jármű felett, és az út melletti szalagkorlátnak ütközött – számolt be honlapján a rendőrség.
A sofőr ezután kiugrott az autóból, majd futásnak eredt, de nem jutott messzire, pár méter után az egyenruhások elfogták. A baleset következtében személyi sérülés nem történt. A járművet egy 43 éves svéd férfi vezette, és a raktérben az egyenruhások 18 illegális bevándorlót találtak, akik mindannyian szír állampolgárnak vallották magukat.
A 43 éves svéd sofőrt a rendőrök elfogták és előállították, vele szemben embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indult nyomozás a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon.
Az illegális bevándorlók ideiglenes biztonsági határzárhoz való visszakíséréséről a magyar jogszabályoknak megfelelően intézkednek. Az embercsempészés bűntette alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – áll a közleményben.
A Leporolt akták - Perben a XX. századdal című kötet negyven bírósági ügyön át mutatja be történelmünket az első világháborútól a rendszerváltozás utáni évekig.
MEGVESZEMBeer Miklós önszántából, egy idősek otthonába költözött, ahol békére lelt.
február 6., 15:11
Az idős férfinek Szlovákiába kellett taxiznia, ahol életmentő műtétet végeztek rajta.
február 6., 15:41
Vallomást tett a törvényszéken, de nem ismerte be a tettét.
február 6., 14:53
7 perce
Négy egyetem kivételével mindenhol kevesebb hallgatót vesznek fel.
február 6., 15:26
A képviselő-testület végül elhalasztotta a döntést.
február 6., 13:58
Így emlékszik a magyar nyilvánosság.
február 6., 15:57
A miniszterelnök még a parlament tavaszi szezonja előtt értékeli a 2024-es évet.
február 6., 15:01
Innentől Budapestet terheli minden kötelezettség
február 6., 14:29
A rendszer hiányosságaira szeretnék felhívni a figyelmet.
február 6., 08:38
Az NMHH több rádiót is megbírságolt.
február 6., 13:21
4 órája
A kórház elkülönítette az érintetteket.
február 6., 17:03
A katasztrófavédelem videót is közölt az esetről.
február 6., 08:09
6 órája
Friss adatokat közölt az NNGYK.
február 6., 12:58
Megvalósulni látszik Lázár János korábbi víziója.
február 6., 17:04
A központ feladatairól Szijjártó Péter beszélt.
február 6., 07:52
7 órája
8 órája
11 órája
Gyurcsány Ferenc is reagált a „listázós” cikkre.
február 6., 13:07
A miniszter három pontban foglalta össze a helyzetet.
február 6., 16:40
Fontos információkat közöltek.
február 6., 12:12
A DK elnöke szerint nem lehet erőszakkal megváltoztatni a világot.
február 6., 11:06
Ózd, nyugdíjasok, japán nő, ukrán lejárató kampány Orbán Viktor ellen, listázás – ilyen volt a Kormányinfó.
február 6., 12:31
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
Feljelentést is tett a rendőrségen, ám az ügyével nem foglalkoztak érdemben.
24 perce
Továbbra is kérdéses, kezdeményezik-e az elnök elmozdítását.
február 6., 10:55
Érdemes tájékozódni, mielőtt útra kelünk.
február 6., 10:57
12 órája
Pénzt akart adni egy kéregetőnek, aki rátámadt.
február 6., 13:25
A katasztrófavédelem szerint nincs ok a pánikra.
február 6., 16:09
13 órája
Az ítélet nem jogerős.
február 6., 12:32
A vádlott másoknak is továbbküldte a képeket egy üzenetküldő alkalmazáson keresztül.
február 6., 12:39
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
4 órája