Bűnösnek mondták ki a magyar kormány elleni diáktüntetés egyik részvevőjét
A „Gyerekeket bántasz! 7IGEN-nel a gyermekbántalmazó rendszer ellen” elnevezésű megmozduláson a résztvevők tömegesen megindultak az Oktogontól a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Budapest VI. kerület, Lendvay utcai székházához – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.
Mint írták, a készenléti rendőrök azt a feladatot kapták, hogy zárják le a Lendvay utcát, megakadályozva a tömeg haladását. A rendőrség hangosbeszélőn keresztül többször felszólította a tüntető tömeget, hogy távozzanak a helyszínről. A résztvevők ennek nem tettek eleget, közülük egy nagyobb létszámú csoport a rendőrsorfalat tolni kezdte.
Az ittas férfi ekkor a testével tolta a rendőrsorfal első sorában álló egyik rendőrt, majd nagy erővel, ököllel ütötte, ami a rendőr sisakjának plexijét érte.
Az elkövetőt két héten belül bíróság elé állították, a bűncselekményt már a nyomozás során beismerte.
Pénteken a váddal egyezően bűnösnek mondta ki a férfit a Pesti Központi Kerületi Bíróság, amelyben egy év végrehajtásában két év próbaidőre felfüggesztett szabadságvesztés büntetésre ítélték. A bíróság döntését mind az ügyészség, mind pedig a vádlott és védője tudomásul vette – áll a Központi Nyomozó Főügyészség közleményében.