Borkai Zsolt: Az biztos, hogy nőket többet nem viszünk a hajóra
További Belföld cikkek
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Havazás várható Magyarország egy részén
- Bejelentett egy szivárgást a gázműveknek, a kocsijára terhelték a költségeket
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
Borkai Zsolt az ATV Heti Napló című műsorában vasárnap jelentette be: indul Győr polgármesteri posztjáért a 2024-es önkormányzati választásokon. Az adriai szexbotránya miatt lemondásra és a kormánypártból távozásra kényszerülő olimpiai bajnok az interjúban arról is beszélt, hogy úgy véli, a Demokratikus Koalíció (DK) szivárogtatta ki a jachtozás felvételeit.
Borkai hozzátette, hogy bizonyítéka ugyan nincs rá, de úgy gondolja, hogy a DK szombathelyi politikusa, Czeglédy Csaba állhat az adriai szexbotrány kirobbantása mögött. Azt mondta Sváby Andrásnak, hogy korábban nem akart interjút adni, de a győri atlétikai klub elnökválasztása apropót adott ehhez, miközben lezárta életének korábbi szakaszát, amit a szexbotrány fémjelzett.
Borkai azt mondta, hogy a nyilvánosság előtt is le akarja zárni az adriai jachtozás által kiváltott korszakot, és új fejezetet akar nyitni. Úgy érzi, hogy közellenséggé vált, de megerősödve jött ki a történtekből.
Az interjúban elmesélte: nem olvasta a róla szóló híreket, mert késszúrásnak érezte őket, de most eljött a pillanat, amikor a győriek elkezdték megkeresni, és rájött, hogy a botrány ellenére még mindig szeretik a Rába-parti városban.
Sokan haragudtak rám a történtek miatt, a múltat nem lehet eltörölni, nem sajnálom magam, ha fél éve beszélgetünk, akkor még nyalogattam volna a sebeimet. A család nélkül nem tudtam volna átvészelni a történteket, pedig nekik ártottam a legtöbbet
– mondta Borkai Zsolt.
A Fideszben már tudtak mindent
Borkai Zsolt 2019 októberében a szexbotrány ellenére nyerte meg az önkormányzati választásokat. A korábbi polgármester tudta, mikor fognak megjelenni a jachtozós szexvideók, mert Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója felhívta, és közölte vele, hogy
„kurvás, korrupciós és drogügyekkel” fogják támadni a kampány során.
Borkai hozzátette, hogy már korábban tudott a felvételekről. Első reakciója az volt, hogy megkérte a családot, menjenek haza, és beszélt nekik a videók várható megjelenéséről. Vállalni akarta a felelősséget azért, ami megtörtént. De nem tudta, hogy ekkora volumenű ügy lesz. A képeket már korábban látta, de nem érezte veszélyesnek a dolgot. „Aki a képeket vitte, úgy jött, hogy segíteni akart nekem.”
Azt gondoltam, rendben lesz minden, tettem a dolgomat, és nem foglalkoztam ezzel, sok volt még a választásig, és nem unatkoztam. Én úgy gondoltam, hogy csak a családomra fog tartozni az ügy. Később, amikor a Fideszben egyre többen tudtak róla, ők sem figyelmeztettek engem. Ők sem, de pláne én sem gondoltam, hogy ez ekkorát fog szólni. Orbán Viktorral a botrány óta nem beszéltem, de Kubatov Gábor is tett rá célzást, hogy magasabb körökben is tudnak róla
– mondta Borkai Zsolt. Kubatov másodjára azt mondta neki, hogy nem engednek a zsarolásnak, és a jobboldali média az olimpikon mellé fog állni. „Egyértelmű volt, hogy indulok a választásokon, mert nagyon népszerű voltam Győrben” – tette hozzá Borkai, hozzátéve, hogy nem szólalt meg benne a vészcsengő. Ezt követően vásárolták meg 10 millió forintért a felvételeket.
Azért engedtünk a zsarolásnak, mert nem akartam, hogy megszégyenítsenek minket, óriási naivitás volt, de nem tudtam a zsarolók fejével gondolkodni. Csak a rendőrségen láttam a videókat. A feleségemmel együtt rettegve néztük a bejegyzéseket, de képtelen voltam a felvételeket is megnézni. A feleségem sem nézte meg, de nem voltunk jóban abban az időszakban
– mondta Borkai Zsolt, aki szerint az ellenzék célja az volt, hogy minél hamarabb mondjon le a polgármesteri címről. A volt győri polgármester szerint az ellenzék túl későn kezdte meg a lejáratását. „Nem Józsi bácsi, hanem a DK szivárogtatta ki a felvételeket. Meggyőződésem. Bizonyítékaim nincsenek, de szerintem Czeglédy Csaba áll az ügy mögött” – tette hozzá.
Az biztos, hogy nőket többet nem visszünk a hajóra! Nekem már nem fáj, a családnak már nem fáj. Már nem tudnak szégyent okozni. Javítani már nem tudok rajta, rám égett, már nem érdekel
– jelentette ki Borkai, aki arról is beszélt, hogy családjával nem akartak gyengeséget mutatni, összekapaszkodtak a botrány kirobbanásakor. A felesége hosszú folyamat részeként tudott neki megbocsátani.
Az adriai út és a jövő évi választások
Borkai előre tudta, hogy prostituáltak is lesznek a hajón, az egyik barátja szervezte le őket. A korábbi polgármester szerint az egyik lány konkrét zsarolási szándékkal érkezett az Adriára.
Abban a helyzetben nem arra figyeltünk, hogy videóznak. Már nem emlékszem rá, nem esett le. Életem végéig elkísér ez a botrány, egy kissé celebbé tettek, de nem akarok az lenni. Előre akarok tekinteni. Indulok a győri polgármesteri címért, függetlenként. Nincs semmilyen kapcsolatom a Fidesszel. Egy ideig kerestem őket, most már nem
– mondta Borkai, aki nem gondolta, hogy a győri atlétikai klub vezetője lesz, de felkérték, és örült neki, hogy újra a sport közelében lehet.
Nagyon sokat gondolkodtam, hogy miért induljak el. Tartozom a győrieknek, mert ekkora botrány ellenére megválasztottak. Cserben hagytam őket, mert nem tudtam elviselni, hogy egyedül maradtam. Nem Dézsi Csaba ellen indulok, hanem a győriekért. Sok mindenben egyetértek a kormánnyal, és sok mindenben nem, de továbbra is jobboldali ember vagyok
– fogalmazott az olimpiai bajnok.
(Borítókép: Borkai Zsolt 2019. október 15-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)