Benyújtotta lemondását Maruzsa Zoltán helyettese

D  AS20220312017
2023.06.27. 15:16
A Magyar Hang információi szerint távozik a Belügyminisztériumból Kisfaludy László, Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár helyettese. A lemondás oka egyelőre nem világos, de egy korábbi nyilatkozat árulkodó lehet.

Benyújtotta lemondását Kisfaludy László, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára – írja a Magyar Hang. A lap információi szerint a dokumentum már Orbán Viktor miniszterelnök elé került.

Kisfaludy László 2020 óta volt köznevelési helyettes államtitkár, az Emberi Erőforrások Minisztériumának tavalyi megszűnése után a Belügyminisztérium égisze alatt folytatta a munkát.

Miután a két nagy pedagógus-szakszervezet, a PDSZ és a PSZ 2021 októberében sztrájkbizottságot alakított, a tárgyalások nagy részében ő képviselte a kormányt, az érdekvédők pedig többször arról számoltak be, hogy úgy érzik, Kisfaludy Lászlónak semmilyen felhatalmazása nincs arra, hogy megállapodást kössön. Sőt egy alkalommal maga a helyettes államtitkár is úgy fogalmazott – a szakszervezeti vezetők tolmácsolása szerint – hogy „a döntések úgysem ennél az asztalnál dőlnek el”.

Az, hogy mi a távozás pontos oka, egyelőre nem világos, amint válaszol lapunk megkeresésére a Belügyminisztérium, frissítjük cikkünket.

(Borítókép: Kisfaludy László. Fotó: Kovács Tamás / MTI)