Két hét van hátra a felvételi ponthatárok kihirdetéséig, mutatjuk, mi volt az elvárás tavaly

DSOKI20180725013
2023.07.12. 14:24
Az idén csaknem 127 ezer diák jelentkezett felsőoktatási intézménybe, hamarosan pedig az is kiderül, kit hová vettek fel. Ennek apropóján összeszedtük, hogyan alakultak a legnépszerűbb szakok ponthatárai tavaly.

Július 26-án hirdetik ki az idei felvételi ponthatárokat, ezen a napon országszerte több helyen Pont Ott Partit is tartanak. A legnagyobb szabású rendezvény Budapesten lesz, Hankó Balázs, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkára korábban egy Facebook-videóban jelentette be, hogy helyszínül a Budapest Parkot választották. A hivatalos felsőoktatási ponthatárváró rendezvényt tavaly a Városligetben, egy évvel korábban pedig az ELTE Lágymányosi Campusán tartották.

Míg tavaly majd 100 ezren jelentkeztek felsőoktatási képzésre, az idén ez a szám 127 ezerre emelkedett. Két hét múlva ennyien izgulhatnak majd azon, vajon bekerültek-e valamely általuk megjelölt egyetemi szakra.

Azok a diákok, akik megadták a telefonszámukat, az eredményről sms-értesítést kapnak, de a Felvi kisokosa szerint az E-felvételiben is érdemes az elbírálást megtekinteni, augusztus elején a besorolási határozatot  szintén innen kell letölteni.

Így alakultak tavaly a ponthatárok

Azoknak a tanulóknak, akik már most tűkön ülnek, jó kiindulási alap lehet a tavalyi lista, amelyből egy összeállítást készítettünk. Egy éve a legnépszerűbb szakok pontszámai a közkedvelt egyetemeken az alábbiak szerint alakultak (magyar nyelvű, államilag támogatott alapképzések nappali tagozaton):

Gazdálkodás és menedzsment

  • Budapesti Gazdasági Egyetem: 400
  • Corvinus Egyetem: 455
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 419

Kereskedelem és marketing

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 416
  • Budapesti Gazdasági Egyetem: 400
  • Debreceni Egyetem: 400

Pszichológia

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 452
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 447
  • Pécsi Tudományegyetem: 435

Jogász

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 475
  • Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 466
  • Szegedi Tudományegyetem: 436

Mérnökinformatikus

  • Budapesti Műszaki Egyetem: 390
  • Debreceni Egyetem: 314
  • Neumann János Egyetem: 280

Ápolás és betegellátás

  • Semmelweis Egyetem: ápolói képzés 280; gyógytornász: 428
  • Szegedi Tudományegyetem: ápolói képzés 280; gyógytornász 428
  • Pécsi Tudományegyetem: ápolói képzés 280; gyógytornász 372

Nemzetközi gazdálkodás

  • Corvinus Egyetem: 478
  • Budapesti Gazdasági Egyetem: 400
  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 419

Pénzügy és számvitel

  • Budapesti Műszaki Egyetem: 400
  • Budapesti Gazdasági Egyetem: 400
  • Miskolci Egyetem: 404

Kommunikáció és médiatudomány

  • Eötvös Loránd Tudományegyetem: 434
  • Corvinus Egyetem: 459
  • Debreceni Egyetem: 418

Programtervező informatikus

  • Eötvös Lóránd Tudományegyetem Informatikai Kar (Budapest): 428
  • Eszterházy Károly Katolikus Egyetem: 310
  • Nyíregyházi Egyetem: 284 

Azoknak sem kell szomorkodni, akiknek idén nem sikerült, a szeptemberben induló képzésekre lesz pótfelvételi is. Mint azzal egy korábbi cikkünkben már foglalkoztunk, a felvételizők által megjelölt szakok sorrendmódosításának határideje július 12-én jár le, így aki változtatna, most még megteheti. 

(Borítókép: Fiatalok a felsőoktatási ponthatárok bejelentésén, a Pont Ott Parti rendezvényen, Pécsen, a Széchenyi téren 2018. július 25-én. Fotó: Sóki Tamás / MTI)