Letarolta Magyarországot a reggeli vihar

2023.07.13. 08:16
Csütörtök hajnalban erős vihar vonult végig Magyarországon, és reggel elérte a fővárost is. Több helyen fotók és videók is készültek róla.

Mint megírtuk, az Országos Meteorológiai Szolgálat a vihar előtt figyelmeztetett arra, hogy erős szél, jégeső és felhőszakadás várható az ország területének jelentős részén. 

Néhány nyugati járásra a legmagasabb fokú, piros riasztást adták ki. Az előrejelzésben arról írtak, hogy néhány helyen 5 centiméteres jégdarabok hullhatnak az égből, a szél pedig akár 100 km/h-snál is erősebb lehet.

Kidőlt fák, késnek a vonatok

Sopronnál még a minap, a vihar kezdetén lencsevégre kaptak egy szupercellát. A várost azóta letarolta a vihar. A SopronMédia azt írta az éjjel, hogy több fa is kidőlt a város közelében, köztük egy húszméteres is volt, amelyet motoros láncfűrész segítségével távolítottak el a tűzoltók. A viharos időjárás több épület tetőszerkezetét is megrongálta. 

Az égi robaj Győrt sem kímélte. A Győr Plusz szerint a vihar miatti riasztást 23.24-kor adták ki, 23.38-kor pedig már vissza is vonták, azonban a vihar ennyi idő alatt is rengeteg kárt okozott.

A városban és környékén is fák dőltek ki, több helyen is eltorlaszolva az utakat. A győri Déry Tibor utcában egy nagy méretű fa az ott parkoló autókra dőlt. Téten a villanyvezetéket is leszakította egy fa, Peresznyén pedig egy családi házra dőlt egy fa, beszakítva a tetőszerkezetet. A győri állapotokkal kapcsolatban a helyi városrendészet is fotókat osztott meg.

Budapest fölé csak reggelre értek a fellegek, de 7 óra környékén a város nyugati felében már lezúdult a zápor. 

Az Időkép arról is fotót posztolt, hogy Kecskemétet is elérte a vihar. A Metfigyelő pedig a kaposvári helyzetről számolt be.

Mindeközben a Facebookon több felhasználó is fotókat-videókat posztolt arról, hogy a kertjében milyen pusztítást végzett a vihar.

 Ezzel egy időben a MÁV közölte, hogy több helyen is késnek a vonatok. Mint írták, a vihar miatt

A KAPOSVÁr–GYÉKÉNYES–MURAKERESZTÚR–NAGYKANIZSA VONALSZAKASZON, TOVÁBBÁ BOBA ÉS UKK, VALAMINT ABALIGET ÉS BÜKKÖSD KÖZÖTT FESZÜLTSÉGKIMARADÁS MIATT IDEIGLENESEN LEÁLLT A FORGALOM. 

Sávoly és Zalakomár között pedig a biztosítóberendezés hibásodott meg. Vonyarcvashegy és Balatonederics között fakidőlés miatt nem közlekedhetnek a vonatok. A kidőlt fa eltávolításáig hosszabb eljutási időre kell számítani a Keszthely–Tapolca vonalon. Zalabér–Batyk–Pókaszepetk között egy fa dőlt a vasúti pályára, ami előtt a Zalaegerszegről 5.49-kor a Déli pályaudvarra elindult Göcsej InterCity (IC 959) megállt. Útját a fa eltávolítása után, várhatóan 80-100 perces késéssel folytatja tovább.

Ezen kívül a Székesfehérvár–Nagykanizsa, a Dombóvár–Gyékényes, a Celldömölk–Boba–Zalaegerszeg, a Dombóvár–Pécs vonalon a vonatok várakozásra kényszerülnek, 60-90 perccel megnőhet a menetidő. Nagykanizsa felől a dél-balatoni vonalszakaszra jelentős késéssel érkeznek a távolsági vonatok. 

Azóta azt is közölte a MÁV, hogy Boba és Ukk között újraindult a forgalom, a Celldömölk–Boba–Zalaegerszeg vonalon fokozatosan áll helyre a menetrend délelőttig. Kaposvár és Somogyszob között szintén újraindult a vonatközlekedés.

Keleten még jöhet a zuhé

Az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján reggel még arra figyelmeztettek, hog a keleti országrészben a nap későbbi felében felhőszakadás, zivatar jöhet.

OMSZ.png
Grafika: met.hu

Mint írták, több hullámban zivatarok, heves zivatarok kialakulása várható.  legvalószínűbb forgatókönyvek szerint a nap második felére egyre inkább a déli, délkeleti, illetve keleti tájakra korlátozódhatnak a leghevesebb zivatarok.  Késő estére északnyugaton már nagyobb területen stabilizálódhat a légkör.

Ha Önnek is van fotója, videója a csütörtöki viharokról, küldje be az indexugyelet@mail.index.hu  címre!

Időjárás-előrejelzésünk folyamatosan frissül, ha további részletekre kíváncsi (helyi adatok, orvosmeteorológia, közlekedésmeteorológia, pollenjelentés stb.), kattintson ide: https://index.hu/idojaras