Az Országos Roma Önkormányzat cáfolja a tiszapüspöki iskola bezárását

2023.07.19. 12:29
Csőd közelben az Országos Roma Önkormányzat, ezért kérdésessé vált, hogy továbbra is képes-e fenntartani a Tiszapüspöki Általános Iskolát. Az önkormányzat egyik elnökhelyettese szerint a tanárok megkapták a júliusi bérüket. Csóka János abban bízik, hogy a szervezetnél hamarosan rendeződik a helyzet.

„Megkapták júliusi bérüket az Országos Roma Önkormányzat fenntartásában működő Tiszapüspöki Általános Iskola pedagógusai” – mondta Csóka János, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) egyik elnökhelyettese a szoljon.hu vármegyei portálnak. A fizetések azért késtek, mert a roma önkormányzatnak több mint félmilliárd forint támogatást kell visszafizetnie a Belügyminisztériumnak, a NAV pedig inkasszálta az iskolának szánt pénzeket is.

Ahogyan arról már beszámoltunk, az ORÖ teljesen kilátástalan helyzetben van. Lakatos Oszkár általános elnökhelyettes szerint a helyzet kritikus, szinte kilátástalan. Gyakorlatilag a technikai csőd állapotában vannak. 

Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár úr felajánlotta, hogy minden segítséget megad ahhoz, hogy a két iskola működőképes maradjon

– mondta Csóka az Országos Roma Önkormányzat, valamint a Belügyminisztérium között zajló tárgyalásokról. Az Országos Roma Önkormányzat két iskolát működtet az országban, az egyiket Tiszapüspökiben, ahol közel 150, zömmel roma származású diák tanul.

Mivel az ORÖ-t a Híd a munka világába program miatt a Fővárosi Törvényszék ítélete arra kötelezte, hogy fizessen vissza a Belügyminisztériumnak több mint félmilliárd forintnyi támogatást, a késedelmi kamatokat és a perköltséget, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal inkasszálta az ORÖ számláját.

Leemelték a két iskolának szánt 30-30 millió forintot is.

„Ezért a Belügyminisztérium újra átutalt összegeket a két iskolának a bérek, járulékok és a rezsiköltségek rendezésére. Az átutalás megtörtént, így már megkapták júliusi bérüket a pedagógusok. Bízunk benne, hogy biztonságban működik tovább az intézmény, és cáfolom azokat a sajtóban megjelent híreket, hogy bezár majd az iskola Tiszapüspökiben” – mondta az elnökhelyettes, hozzátéve, hogy az intézmény működtetéséhez továbbra is ragaszkodnak, nem szeretnék a fenntartást átadni sem az államnak, sem egyházi vagy alapítványi kézbe.

 Bízunk benne, és reméljük, hogy az Országos Roma Önkormányzaton belül is rendeződik a helyzet, és folytathatjuk tovább a működést

– mondta a szervezeten belül az utóbbi időben kipattant ellentétekre, botrányokra.