Lemondott az Országos Roma Önkormányzat elnöke

2023.07.25. 08:12
Lemondott elnöki tisztségéről Agócs János, az Országos Roma Önkormányzat elnöke – közölte közösségi oldalán Varga Ferenc, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője és nemzetiségi önkormányzatokért felelős árnyékkormánybiztos.

A bejegyzés szerint Agócs János július 22-én írásban benyújtotta lemondását az elnöki tisztségről, azonban a mandátumát továbbra is megtartaná.

A DK képviselője szerint a jelenlegi önkormányzat nem tett semmit a roma politikát hosszú-hosszú idő óta átható korrupció ellen, nem próbálta meg új alapokra helyezni az érdekképviseletet.

Elmondása szerint ugyanis hatalmas szükség lenne egy jól működő, a romák érdekeit szem előtt tartó Országos Roma Önkormányzatra, hiszen a romák körében a szegénység, társadalmi kirekesztődés esélye közel 400 százalékkal nagyobb, mint a nem romák esetében.

A hírek szerint a lemondott elnöknek a mandátumát sem szabadna megtartania, egy tisztességes testületben azok után, hogy elismerte bűnösségét, ki kellene vonulnia a politikából, de tovább megyek. Az Országos Roma Önkormányzatnak a jelenlegi formájában új elnököt sem volna szabad választania. Az eddigi tevékenységük alapján a többségük alkalmatlan Magyarország legnagyobb kisebbségének az érdekképviseletére

– fogalmazott Varga Ferenc.

A fenti állítások miatt megkerestük az Országos Roma Önkormányzatot kérdéseinkkel, amint válaszolnak, cikkünket frissítjük.

Vádemelés

Mint arról korábban az Index is beszámolt, Agócs János ellen kétrendbeli, vezető beosztású hivatalos személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása miatt emeltek vádat.

A vádirat szerint Agócs János több kisebbségi önkormányzati képviselőt is megkeresett azzal, hogy 30 millió forint ellenében átadja a részükre az Országos Roma Önkormányzat elnöki tisztségét.

A nyomozás alatt Agócs beismerő vallomást tett. A nyomozó ügyészség vádiratában azt indítványozta, hogy a bíróság beismerés esetén ítélje a vádlottat 6 év börtönbüntetésre, 6 év közügyektől eltiltásra, valamint 2 millió forint pénzbüntetésre