Orbán Viktort is meghívták a diákok a következő tüntetésre
További Belföld cikkek
- Székely János püspök: Az ünnep az egy kincs, és ezt mindenki érzi
- A Madách Imre Gimnázium leváltott igazgatója szerint az iskolai mobiltörvény abszolút hungarikum
- Felsővezetéki hiba és több járműhiba is volt a MÁV-nál vasárnap reggel
- 300 milliárd forintért takaríthatja a kórházakat egy cég a következő négy évben
- Készüljön fel, érkezik a havazás Magyarországra!
Az Országos Tanévnyitó névre keresztelt rendezvény a diákok bevonulásával, majd a Himnusz eléneklésével kezdődött. A téren egy színpad, és több sátor is volt felállítva, néhányan padot festettek, míg mások körbeülve várták a fejleményeket. A rendezvényen körülbelül ezren lehettek jelen.
A helyszínen lévők patkó formájában foglaltak helyet a színpad körül, ahol egy plenáris ülést tartottak.
Menyhért Attila, a Roma Parlament képviselője a megnyitón úgy fogalmazott, hogy egy jó kormány nem rasszista, hanem humanista. Ezt követően az Egységes Diákfront képviselője, Mile Kristóf arról beszélt, hogy esélyteremtő nemzeti alaptantervet szeretnének, ami nem hagy hátra országrészeket és több ezer diákot, „minden diákban benne van a lehetőség, hogy ő alkossa a jövőt”.
Simkó Edit arra kérte a résztvevőket, hogy ne firkálják a kövezetet semmilyen krétával vagy festékkel, nem kaptak rá engedélyt. „Ma okosan, legközelebb haragosan” – jegyezte meg a pedagógus.
A Civil Közoktatási Platform egyik képviselője is jelen volt, aki hangsúlyozta: sokszor tiltakoztak, mert azt gondolták, hogy ezzel lehet hatni, de rá kellett jönniük, hogy ez nem megy olyan könnyen. A politikát kell tudni megváltoztatni, rendszerváltásra van szükség – vélekedett Nahalka István.
Folytassuk, amit eddig csináltunk! Jobban, többen, eredményesebben
– tette hozzá a képviselő.
Gulyás Magda, a Dialógus az Oktatásért nevében elmondta: arra jöttek rá,hogy Magyarországon nem tanultuk meg, mi a demokrácia, „a demokrácia az, amit mi belerakunk a közösségbe, és nem fentről várjuk, hogy megoldják a problémáinkat”.
A rendezvényen tíz perc szünetet tartottak a kezdés után nem sokkal, közben a három sátorban a bosszútörvényről és az oktatásügyi népszavazási kezdeményezésről lehetett beszélgetni, valamint kézműves foglalkozások vannak. Néhány résztvevő a kérés ellenére azonban így rajzolt a Kossuth téri kövekre.
„Haladjon tovább a láng”
A megmozduláson feltűnt Tóth Endre, a Momentum országgyűlési képviselője is. A politikus lapunk kérdésére hangsúlyozta: azért van itt, mert fontos, hogy a láng tovább haladjon, a problémák nem oldódtak meg, folytatni kell a tiltakozást.
Brenner Koloman sem hagyta ki az eseményt, a Jobbik-Konzervatívok országgyűlési képviselője az Index kérdésére elmondta: a párt nevében szolidaritásáról biztosítja a pedagógusokat.
A politikus elárulta: a Jobbik a következő időszakban ismertetni fogja a Klebelsberg oktatási programjukat. A politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy hosszú évek óta különböző társadalmi támogatottsággal zajlanak a pedagógusok és diákok tünetései.
Látványosnak tartják azt, hogy „túl sok a téma, és az egészre néhány olyan megszólalás is rátelepszik, amelyek esetenként a pedagógustársadalom konzervatív részét nem biztos, hogy megszólítják. Ez hiba, ezeket a megmozdulásokat egy témával, széles társadalmi támogatottsággal kell végrehajtani, emellé pedig, amit a Jobbik-Konzervatívok javasolt, kell egy nemzeti kerekasztal az oktatás átfogó modernizálásáról”.
Tordai Bence, a Párbeszéd-Zöldek társelnöke lapunknak úgy fogalmazott a Kossuth Lajos téren, hogy fontos szolidaritást vállalni, és barátaik azok, akik ezt szervezték.
Fontosnak tartja azt is, hogy bár átment a „bosszútörvény”, ne álljon le ez a mozgalom. „Lehet, hogy előbb-utóbb felnyílik a kormányzatban, illetve az oktatásirányításban dolgozók szeme. Nem fog működni sok minden a gyakorlatban, ezért nem a szép elvek, hanem konkrét nyomás miatt, a rendszer összeomlásának megelőzése érdekében kénytelenek lesznek módosításokra” – vélekedett az ellenzéki politikus, hozzátéve: szeretnék azt az alternatívát megmutatni, ami a gyerekközpontú és jövőbarát.
A résztvevők ezután Juhász Bence vezetésével skandálni kezdték a „Szabad ország, szabad oktatás!” rigmust. A Tabumentes Egyesület elnöke leszögezte, hogy erőt kell mutatniuk az utcán, ez az egyetlen esély arra, hogy változást érjenek el. Felvetette egy országos útlezárási akció lehetőségét is.
Ezután az Országos Közös Akarat alapítói arról beszéltek a színpadon, hogy az OKA egy együttműködési keret, ami annak apropóján jött létre, hogy mindenki, közösen, elmondva saját akaratát, demonstráljon egymásért, és megmutassák, mi az a szolidaritás. Ezt követően újra azt skandálták a résztvevők, hogy Szabad ország, szabad oktatás.
A beszédek után a szervezők a meghívták a szeptember 15-i tüntetésre Orbán Viktort. A miniszterelnökkel a Clark Ádám téri színpadon beszélgetnének. Egy óra szünet után Cataflamingo, valamint DJ Palotai zárják majd az eseményt.
(Borítókép: Papajcsik Péter / Index)