Nincs elég tanterem Gyömrőn, ezért konténerekben zajlik az oktatás, amelyeket elönt a szennyvíz

2023.09.04. 11:39
Maglódon 5,5 milliárd forintból épült új általános iskolát adtak át, miközben az onnan néhány kilométerre lévő Gyömrőn még tanterem sincs elég. A gyerekek egy része konténerben vagy a közösségi házban tanul. A gyömrői iskola felújítását forráshiányra hivatkozva állította le a kormány. A helyi fideszes képviselő szerint egyszer lesz új iskola Gyömrőn is.

Beázott tető, omló vakolat, kilógó vezetékek – ilyen és ehhez hasonló állapotok fogadják a gyömrői Fekete István Általános Iskola diákjait, ahol még tanteremből is hiány van. A szülők már két éve próbálják rávenni az államot, hogy tartsa be a szavát, és építsen új iskolát a településnek – derült ki az RTL riportjából.

Az állam forráshiányra hivatkozva állította le a beruházást. A szülők követelésével még a helyi tankerület vezetője is egyetért. Szerinte mindenképp fel kell újítani a gyömrői iskolát. „Ez így nem maradhat tovább” – mondta a tankerület vezetője. 

Az iskolában nincs elég tanterem, ezért konténerekben is folyik az oktatás, amelyeket gyakorta elönt a szennyvíz. A szülők szerint patkányok is vannak az udvaron, ezt az RTL stábja is levideózta. 

A diákok egy részének még a konténerekben sem jutott hely, ők a közösségi házban tanulnak. A szülők szerint ott legalább biztonságban vannak a gyerekek, mert az épület jobb állapotban van, mint az iskola.

Maglódon átadták az új iskolát

Mindeközben Maglódon 5,5 milliárd forintból épült új általános iskolát adtak át. Gulyás Gergely azt mondta, a kormány mindent megtesz azért, hogy Gyömrő is kapjon új iskolát. De erről még hivatalos döntés nincs. Egyelőre konténeriskolát építenek a városban. 

A gyömrői szülőket eddig nem értesítették arról, hogy a város új iskolát kap.