Lázár János menesztette a MÁV egyik vezérigazgató-helyettesét

2023.09.06. 17:46
Lázár János építési és közlekedési miniszter szerdán felmentette a vasúttársaság gazdasági vezérigazgató-helyettesét – erősítette meg a hvg.hu értesülését Csepreghy Nándor miniszterhelyettes.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerdán döntött arról, hogy felmentik a MÁV Zrt. egyik felső vezetőjét, Bádonfainé Szikszay Erzsébet gazdasági vezérigazgató-helyettest – írja a hvg.hu.

A lap értesülését – amely korábban két vezérigazgató-helyettes felmentéséről számolt be – Csepreghy Nándor, az Építési és Közlekedési Minisztérium miniszterhelyettese erősítette meg. Az eredeti információk alapján Virág István pályaműködtetési vezérigazgató-helyettest is felmentette a Lázár János vezette tárca, ám ezt később a MÁV cáfolta.

Virág István vezérigazgató-helyettes bár elérte a nyugdíjkorhatárt, aktív szolgálatát nem fejezi be – közölte a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága.

Csepreghy Nándor elmondása szerint az 1-es vasúti fővonalon a közlekedés biztonságát veszélyeztető állapotok alakultak ki, ezért volt szükség sebességkorlátozás bevezetésére és a felújítási munkálatok minél hamarabbi megkezdésére.

Voltak és vannak, akik ezt a gyorsítást akadályozták, lassították vagy egyenesen szabotálták. És olyanok is, akik a munkájuk végzése helyett a vasúttal szembeni kampányhoz szállítottak anyagokat médiaszereplőknek, ellenzéki pártoknak. Ezektől a kollégáktól most megválunk. Van, aki nyugdíjba mehet már, mi pedig nem marasztaljuk. Van, akit lefokozunk. Van, akit felmentünk. Van, aki helyett másnak adunk lehetőséget

– fogalmazott Csepreghy Nándor.

A miniszterhelyettes arra is utalt, hogy nem csak nekik kellett távozniuk – és nem is csak a MÁV-tól, hanem a minisztériumból is.

Okoskodás, sebességkorlátozás

Mint megírtuk, augusztus végén 100 kilométer per órás sebességkorlátozást vezettek be a Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszán a vasúti pálya rossz állapota miatt. Lázár János ezt követően elrendelte a felújítást az 1-es fővonalon, vagyis a Bécsbe tartó Budapest–Győr–Hegyeshalom-vonalon.

Az építési és közlekedési miniszter akkor úgy fogalmazott:

Arra szeretném kérni a sajtón keresztül a MÁV vezetését, hogy ne okoskodjanak, hanem csinálják azt, amire utasítottam őket, garantálják az emberek biztonságát, azonnal kezdjék meg a helyreállítást.

A MÁV korábban azt közölte, hogy csak abban az esetben képesek a felújítás finanszírozására, ha az összes többi, 2024–re tervezett felújításra kevesebb pénz jut. Lázár János erre úgy reagált, szerinte a 800 milliárd forintos éves költségvetésből futja a felújításra.

„Aki egy nyolcszázmilliárd forintos tömegközlekedési kasszában nem találja meg a 32 milliárd forintot most, amivel majd később elszámolunk, az tegye le a lantot” – jelentette ki a miniszter augusztus 30-án.

Másnap a vasúttársaság bejelentette, hogy megkezdődött a 1-es számú vasúti fővonal felújításának előkészítése a Biatorbágy–Szárliget-szakaszon. Mint írták, a kivitelezés várhatóan szeptember közepén indulhat meg, és várhatóan ez év végéig befejeződik.

Lázár János döntéseit a Közlekedő Tömeg nevű civil szervezeten kívül Vitézy Dávid volt közlekedési államtitkár is nyíltan kritizálta. Lázár János legújabb, a budapestieknek és az agglomerációban élőknek küldött csomagja a korábban beígért, kiemelt fejlesztések leállításáról szól, amelyről a közlekedési szakember elmondta, hogy emiatt az elmúlt évek tervezési munkája és a már elköltött sok milliárd forint is a kukában végzi.

Csepreghy Nándor a MÁV-os vezetők felmentéséről szóló nyilatkozatát követően Vitézy Dávid kritikáira is reagált.

Ha az államtitkársága idején feleannyit foglalkozott volna a jelennel, mint a távoli jövővel, most kevesebb bajunk lenne a vasútnál. Sajnos azonban többet költött látványtervekre és fantasztikus elképzelések kidolgozására, mint a pálya karbantartására, a meglévő járművek felújítására, vagy a kapacitások és a menetrendi álmok egymáshoz illesztésére

– mondta a miniszterhelyettes.

Hozzátette, hogy Vitézy „saját bevallása szerint is több milliárdnyi pénzt költött el tervekre, az álmai kidolgozására, pedig a pálya és a járműállomány az ő idejében sem volt jobb állapotban, mint most, és ezek a milliárdok most nagyon hiányoznak a karbantartási büdzséből”.

Nem lehet valaki egyszerre a színpadon és a zsűriben is. Ő államtitkárként mégis ezt a mutatványt hajtotta végre. Amikor pedig a közös munkában tavaly ősszel szerepet szántunk neki, visszautasította, mert ő miniszter akart lenni. Kár személyes sértődöttség miatt az egyik legfontosabb közszolgáltatást támadni. Ennyit a legtöbb lájk sem ér egy Facebook-poszt alatt

– fogalmazott.

A lapnak erre reagálva Vitézy Dávid elmondta, hogy „a legnagyobb többletkiadást éppen a kormánybiztosként Lázár János által felügyelt tram-train okozza a MÁV-nak, a legnagyobb, éves szinten akár 30 milliárd forintos bevételkiesést pedig a miniszter által lelkesen reklámozott vármegyebérletek bevezetése”.

A korábbi időszak terveit, és azok költségét illetően megjegyezte: minden ilyen fejlesztési tervezés EU-s pénzből ment, „azt amúgy sem fordíthatták volna például pályakarbantartásra.”

A közlekedési szakember azt is elmondta, hogy Lázár János érkezése után a minisztérium két fontos fejlesztési projektet is elkaszált, amelyek érezhető minőségjavulást hozhattak volna a vasúti és közösségi közlekedésben: az egyik az országos közlekedésszervező létrehozása, a másik pedig az elővárosi vonalakra új járművek beszerzése százmilliárdos nagyságrendben – tette hozzá.