Esztergomban írhatja át őszi terveit a kormány
További Belföld cikkek
- Itt az újabb felmérés: a Fidesz nyakában liheg a Tisza párt, négy parlamenti párt „0 százalékon” áll
- Önálló rendőrőrsöt kap a budapesti bulinegyed
- Vitézy Dávid: Ki kell jönnünk abból a politikai mocsárból, ahol mindenkinek megvan a maga dumája
- Balhé a Demokratikus Koalícióban: hasbarúgta párttársát a korábbi alpolgármester
- Mérgezés történhetett egy Fejér vármegyei szennyvíztelepen
Összesen 18 törvényjavaslat szerepel azon a listán, amelyet még június 15-én nyújtott be Semjén Zsolt kormányfőhelyettes Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének az őszi ülésszakkal kapcsolatban. A listán, amelyet a parlament.hu-n is közzétettek, láthatók azok a javaslatok, amelyekkel a kormánypártok a tervek szerint foglalkoznak majd a szeptember 25-én kezdődő ülésszakban.
Terítéken a közlekedés
A felsorolás szerint négy törvényjavaslatot már szeptemberben benyújthatnak és várhatóan októberben meg is tárgyalnak. Ezek között szerepel például a Lázár János építési és közlekedési miniszterhez tartozó közúti, a vasúti, a légi és a vízi közlekedésről szóló törvények módosítása – köztük nem kizárható módon például az is, hogy mi lesz a zéró toleranciával –, de például a Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter fémjelezte hitelgondozók és hitelfelvásárlók tevékenységéről szóló szabályozás (amely gyakorlatilag egy uniós irányelv átültetése a magyar jogrendszerbe), illetve a Hungary Helps Program és a 2022-es költségvetés végrehajtásáról szóló beszámoló is ekkor kerül a parlament elé.
Novemberben aztán beindul a dömping: az agrár- és erdőbirtokossági törvényeket tárgyalhatja a T. Ház, de a munkavédelem és a polgárőrség szervezetfejlesztése is terítékre kerülhet.
Ezeken felül pedig az örökségvédelem, a konzuli védelemről szóló törvény módosítását, egyes adótörvények átalakítását és az E-Ingatlan-nyilvántartás rendszerének elindításához szükséges szabályozásokat is ekkor tárgyalhatják meg.
Fellépni a pénzmosás ellen
Az év utolsó hónapjára hat törvényjavaslat megtárgyalása marad: többek között ekkor kerül sor az elektronikus ügyintézésre vonatkozó szabályok meghozatalára, a pénzmosásról és a terrorizmus finanszírozása elleni törvény módosítására, a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény pontosítására, valamint a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályokról és a járványügyi készültségről szóló törvény módosítására. Ez utóbbi elsősorban a Magyarországon közvetlenül vagy közvetetten befektetni kívánó természetes és jogi személyek jogügyleteivel összefüggő bejelentési eljárást tenné hatékonyabbá.
Az utolsó két törvénycsomagot az igazságügyi miniszter terjeszti majd be, ezek között szerepel a közjegyzőkről, a bűncselekmények áldozatainak segítéséről és a természetes személyek adósságrendezéséről szóló törvények módosítása is. De rendezik a Központi Bűnjelnyilvántartó Rendszerben szereplő személyes adatok kezelésének módját is, illetve felülvizsgálják a közérdekű munka végrehajtásával kapcsolatos szabályokat is.
Gyermekvédelem, NATO
A listáról két fontos pont maradt ki: a svéd NATO-csatlakozás ratifikálása és a gyermekvédelmi törvény szigorítása. Ezekkel kapcsolatban adódhat a kérdés, hogy egyáltalán tervben vannak-e, ezért megkerestük a Miniszterelnökséget, hogy várható-e még a törvényalkotási program módosítása a fentebbi pontokkal.
Kérdéseinkre a Fidesz parlamenti frakciója küldött választ. Levelükben azt írták, hogy
a törvényalkotási program a június 15-i állapotot tükrözi, a továbbiakról a kormánypártok szezonnyitó frakcióülésén várható döntés.
Mint ismert: a kormánypártok jövő hét szerdán és csütörtökön tartják idei őszi kihelyezett frakcióülésüket, ezúttal Esztergomban. Itt egyébként már vendégeskedtek a kormánypárti képviselők: 2021-ben is itt tartották a frakcióülést, amely a második legdrágább rendezvény volt a történetükben, a két napért összesen 31 millió forintot fizettek.
(Borítókép: Képviselők szavaznak az Országgyűlés plenáris ülésén 2022. október 24-én. Fotó: Kovács Attila / MTI)