Két gyermek édesapja volt az esztergomi robbantásban meghalt rendőr
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
A családi házban élő férfi még napközben kezdett el fenyegetőzni robbantással, és az esti órákban váltotta be a fenyegetését, miután a rendőrök megpróbálták megmenteni az életét, mert felgyújtotta a házat. Azzal próbálták megmenteni, hogy behatoltak a házába, miután a túsztárgyalás sikertelen volt, de a férfi felrobbantott egy gázpalackot egy flex segítségével. A detonáció következtében 8-10 métert repültek a közelben tartózkodó rendőrök.
Csütörtökön sajtótájékoztatót tartott az ügy miatt Hajdu János rendőr altábornagy, a Terrorelhárítási Központ főigazgatója, aki elárulta, hivatalos személy ellen elkövetett erőszak ügyében folytatott eljárás keretében vonultak ki a rendőrök és a TEK.
A robbanás után, amelyben az elkövető is életét vesztette, megkezdték az egészségügyi mentést. Egy rendőr a helyszínen meghalt. A sérülteket Esztergomba és a Honvédkórházba szállították. Nyolc rendőr sérült meg, közülük hárman vannak súlyos állapotban van, de egyikük sincs már életveszélyben.
Pintér Sándor később hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki a néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, az esztergomi események áldozatát. Kónya Gábor Lajos rendőr főhadnagy temetéséről később történik intézkedés, a hátrahagyottakról történő kegyeleti gondoskodás valamennyi lehetőségét a Belügyminisztérium biztosítja.
A BRFK Budapesti Rendőr-főkapitányság az alábbiakat írta a történtekről a Facebook-oldalán:
Hősi halottunk Kónya Gábor Lajos posztumusz r. főhadnagy, két pici gyermek édesapja. Nyolc rendőr sérült meg, közülük egy súlyosan, érte nagyon szorítunk, hogy mihamarabb felépüljön. Mellettük három tűzoltó bajtársunk is megsebesült! Köszönjük a sok-sok részvétnyilvánítást! Sokan érdeklődtetek…