NMHH-elnök: Történelmi esélyt szalasztott el az RTL és a TV2

Egyebek mellett a hatóság első embere arról is beszélt lapunknak:

• honnan és hogyan tájékozódik a hétköznapokban;
• az Indexben mi tetszik neki, és mi nem;
• a két nagy kereskedelmi tévécsatornának mi a történelmi felelőssége;
• lehetőségnek vagy veszélyforrásnak tartja a mesterséges intelligenciát;
• hol tart az NMHH négyéves stratégiájának megvalósítása;
• hová vezet a nagy streamingszolgáltatók térnyerése, és hogyan szabályozhatók;
• mit lehet várni a gyermekvédelmi programoktól;
• van-e ma Magyarországon sajtószabadság;
• illetve hogyan alakul az MTVA jövő évi költségvetése.

A hírfogyasztási szokásokat tekintve hogyan telik a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) elnökének egy átlagos napja?

Sajnos már nem úgy, mint régen, amikor kinyitottam a nyomtatott sajtót, és elolvastam, hogy mi történt az előző nap a világban. De igyekszem a megbeszélések és az egyéb teendők közötti 5-10 perceket arra használni, hogy a hírportálokat átfussam. Sajnos csak ennyire van időm, de becsületből azért előfizetek minden politikai napi- és hetilapra, mert a szívem mélyén azért ragaszkodom a printhez.

Indexet olvas?

Természetesen.

Mi tetszik benne, és mi nem?

Az Index a legnagyobb, legtekintélyesebb hazai hírportál, sokszínű, kiegyensúlyozott megközelítésű médium, amelyen a kormányzattal egyetértő, de azzal kritikus álláspontok is meg tudnak jelenni. Nagyon kevés ilyen felület van Magyarországon. Ha az Indexet olvassa az ember, kap egy általános képet a hazai és nemzetközi történésekről, még akkor is, ha egyéb hírportálok olvasására esetleg nem jut idő vagy energia.

A kérdés második felére is érdekelne a válasza, mi az, amit hiányol, vagy amivel nem ért egyet?

Amit kevésbé szeretek, az nem Index-sajátosság, hanem általánosságban az online kommunikáció problémája. Nagy érdeklődéssel követem az elmélyült, hosszú elemzéseket, az oknyomozó újságírás eredményeit. Felgyorsult a világ, s vele együtt változtak meg a hírfogyasztási szokások, a „most azonnal tudni akarom” típusú információéhség az alapos műhelymunka ellen dolgozik, az információk valóságtartalmának ellenőrzésére kevesebb idő jut, a sajtó nyelvezete is átalakult. Az újságírók alapvetően az áldozatai az online kommunikáció térnyerésének, egy nehezített környezetben próbálnak talpon maradni, az újságírás pedig általában véve felületesebbé vált a közösségi médiának való megfelelés kényszere miatt.

Előfordult már, hogy rádióhallgatás vagy éppen tévénézés közben felhúzta a szemöldökét, megjegyezve, hogy „hoppá, ebből jó eséllyel bírság lesz”?

Volt már ilyen, de nem keressük a büntetés lehetőségét. A legtöbbször még ezekben az esetekben is megvárjuk, hogy érkezik-e a közönség részéről panasz, viszonylag ritkán indítunk hivatalból eljárást. Ezzel együtt a felvetésnek van alapja, ilyen szemmel is nézi az ember például a valóságshow-kat, vetélkedőket, vagy legalábbis az azokról szóló híradásokat, amelyekből vissza lehet következtetni, mi történhetett a képernyőn.

Veszélyben a magyar nyelvű tartalomgyártás

Bár az RTL és a TV2 rivalizálása még ma is izgalmas, egyre inkább a Netflix, az HBO Max vagy épp a Disney+ korát éljük. Hová vezet a streamingszolgáltatók dinamikus növekedése?

Kanyarodjunk vissza oda, hogy amikor 1997-ben elindult a két nagy kereskedelmi tévé, történelmi lehetőség állt előttük, hogy olyan szolgáltatást nyújtsanak, ami a magyar kultúrát építi, a média nyelvén értően mutatja be a magyar demokrácia különböző mechanizmusait, erősítve az állampolgári öntudatot. Ki lehet jelenteni, hogy ezt a történelmi esélyt a két nagy csatorna elszalasztotta, olyan műsorokat gyártottak, amelyek ezzel az általam kívánatosnak tartott iránnyal éppen ellentétesen hatnak. Nehéz ma azt gondolni a kereskedelmi televíziózásról, hogy kulturális értelemben előmozdítja a magyarság és sajátos kultúránk megmaradását, a társadalmi kohéziót.

Leegyszerűsítve azt is mondhatnánk, hogy ez a jelenség kulturális értelemben nem jelent nagy veszteséget, valójában azonban ennél jóval összetettebb a kérdés. Ezek a cégek nemcsak a hagyományos kereskedelmi televíziózást sodorják veszélybe, hanem a magyar nyelvű tartalomgyártás egészét is. Megingatják a hagyományos médiumok gazdasági alapjait: a magyar reklámbevételek több mint fele már ma náluk landol, és a trend egy irányba mutat. Ez a probléma nem csupán Magyarországon, hanem egész Európában jelen van, az államok pedig nem tehetnek mást, mint hogy közpolitikai, szabályozói eszközökkel igyekeznek felvenni a küzdelmet a szóban forgó platformokkal szemben, saját kultúrájuk és nemzeti médiájuk védelmében.

Ha már streaming- és online platformok: a digitális szolgáltatásokról szóló DSA-rendelet megjelenése milyen következményekkel jár nemzeti szabályozói oldalról?

Sokéves küzdelem után a tavalyi év végére alkotta meg az uniós intézményrendszer az új szabályozást, két terjedelmes rendelet formájában. Ezek a szabályok a nagy platformok esetében már augusztus végétől alkalmazandók, a kisebbekre vonatkozóan pedig jövő februártól lesznek irányadók. Ezek a szabályok számos ponton előrelépést jelentenek a szólásszabadság érvényesülésének biztosítása terén. Egy felhasználót nem lehet majd csak úgy, minden magyarázat nélkül kitiltani egy platformról, vagy törölni a bejegyzését, többféle jogorvoslati lehetőséget kell biztosítani a számára. Úgy látom, hogy a nagy platformok a működési modelljük átalakítását a szólásszabadság nagyobb védelme érdekében nagy nehézségek nélkül meg tudják majd oldani. Persze lesz majd egy-egy eset, amikor a kisember megvív a szólásszabadságáért, és az új szabályzás támogatásával talán felül is kerekedhet olykor. De összességében világos, ezeknek a globális szolgáltatóknak olyan hatalmuk és erejük van – tömegével kezelve a felhasználók tartalmait –, hogy bármilyen jogilag szabályozott eljárás eleve alkalmatlan ilyen mennyiségű potenciális probléma megnyugtató kezelésére.

Ami pedig a mi feladatunk lesz: a DSA-rendelet keretében az NMHH a Magyarországon letelepedett platformokkal, jellemzően webáruházakkal, videómegosztókkal szemben közvetlenül is eljárhat, igaz, velük eleve kevesebb gond van. A nagy platformok esetében, mint

• a Facebook,
• az Instagram,
• a TikTok,
• a YouTube és társai,

amelyeknél viszont rendszeresek a problémák, annyi lesz a teendőnk, hogy a magyarországi panaszokat véleményünk kíséretében továbbítsuk az érintett – az amerikai hátterű piaci szereplők esetén például az ír – társhatóságnak, remélve, hogy az majd egyetért velünk, és megvédi a magyar felhasználók jogait.

A közelmúltban a média jövőjéről és a mesterséges intelligencia hatásairól tartott beszélgetést az NMHH Médiatudományi Intézete. Ön lehetőségként vagy veszélyként tekint inkább az AI térhódítására?

Bármilyen új technológiára gondolunk, általában egyszerre igaz ez a két megközelítés. Nem gondolom azt, hogy a mesterséges intelligencia rövid időn belül felszámolja az emberi civilizációt, de azt se, hogy érdemes pusztán a piac önszabályozására hagyni a felmerülő kérdéseket. Ez utóbbit az EU is felismerte, elképzelhető, hogy még az idén elkészül a mesterséges intelligenciát szabályozó uniós rendelet. Csapdahelyzetben van az EU, mert egyrészt az európai társadalomra káros jelenségeket az európai reflexeknek megfelelően szabályozás alá vonná, másrészt éppen ez a gátja a technológiai fejlődésnek, a gazdasági megerősödésnek. Igaz, ez európai szemüvegen át nézve kevésbé baj, hiszen az AI-fejlesztések zöme nem a kontinensen történik, hanem az USA-ban, illetve Kínában. Ezzel együtt a felelős magatartás, a társadalmi szempontok figyelembevétele kikényszerítendő, tehát lesznek még viták.

Szabadság és biztonság a digitalizálódó világban címmel jelent meg az NMHH 2023–2026-os időszakra szóló új stratégiája. A februári bemutató óta eltelt bő fél évben mennyiben közeledtek a megfogalmazott célokhoz?

Nehéz négy évre előre tervezni a média és a hírközlés mindig turbulens környezetében, de idén már sok munkát elvégeztünk a stratégiánk mentén. A hagyományosabb, a hírközlés és médiaszolgáltatás terén végzett feladataink mellett kiemelt területként tekintünk a digitális gyermekvédelemre, de a már említett online platformok ügyét is fókuszba helyeztük. A szakmai és tudományos együttműködéseink terén is ígéretes részeredményeink vannak, de ugyanúgy mérföldkő számunkra az új hírközléstechnikai mérőkomplexumunk nemrégen történt átadása is.

A gyermekvédelem nem egyenlő a tilalommal

Naponta átlagosan majdnem négy órát használja a telefonját a 8–15 éves korosztály – derült ki az NMHH megbízásából készített kutatásból. Ez ijesztően sok, vagy inkább reális?

Nyilván sok, és azt is nehéz megmondani, hogy ennél nem rosszabb-e a valós helyzet, hiszen a kutatásunk egy viszonylag kis létszámú mintán alapul. Valamelyest árnyalja a képet, hogy a magyar társadalom – és a statisztikában négyéves kor felett mindenki benne van –, még ma is napi átlag négy órát tévézik, többet, mint az internet térnyerését megelőző időkben. De

Leuralja az életünket, strukturálja az emberi kapcsolatainkat, a demokratikus nyilvánosságot, és alapvetően befolyásolják az információhoz való hozzáférést. Rendkívüli kockázatokat hordoz magában az, ha az eszközök irányítják az emberi létezés számos aspektusát. Természetesen rengeteg értéket is találhatunk a neten, de ha a gyerek nem József Attila verseit olvassa online, hanem kizárólag 30 másodperces bugyuta videókat néz, vagy játszik, az aligha válik a személyiségfejlődése javára.

A hatóság kiemelten foglalkozik a gyermekvédelemmel. Milyen eredményt várnak az ilyen irányú programjaiktól?

A figyelemalapú gazdaság lényege, hogy az elképesztő erőforrásokkal rendelkező szolgáltatók mindent megtesznek azért, hogy – ha csak alkalmanként rövid időre is, de – naponta többször magukhoz láncolják a közönségüket. Elképesztően nehéz feladat a gyermekeket velük szemben felvértezni. Hatóságként ugyan szerényebbek a lehetőségeink, de ebben az egyenlőtlen küzdelemben igyekszünk helytállni. A gyermekvédelmet nem lehet annyival letudni, hogy tilalmakat állítunk fel – igaz, azt azért el lehetne érni, hogy az igazán veszélyes tartalmakhoz, mint például az erőszakos videókhoz, pornográfiához ne férjenek hozzá a gyermekek –, de ennek érdekében eddig még sem az Európai Unió, sem az egyes tagállamok nem mertek igazán határozottan fellépni.

Gyermekvédelmi tevékenységünk fókuszában már nem a hagyományos média egyes műsorainak korhatár-besorolása feletti őrködés áll, hanem olyan szakmai programok megvalósítása, amelyek a gyermekeket partnerként kezelve igyekeznek megmutatni, hogy mire és hogyan lehetne jól, okosan használni az online világot. Hisszük, hogy ez a jó irány, nem pedig a kézből kicsavart telefon vagy a hatósági tiltás. Ennek szellemében indítottuk el például idén a Mobil a családom? nevű szakmai programunkat, melynek célja egyszerű és érthető tanácsokkal segíteni a családokat a mobileszközök online világa és a családi élet közötti egyensúly megteremtésében. Ugyanígy a tanárok felé is nyitunk: az NMHH gyermekvédelmi portálján, a gyerekaneten.hu-n a szülők mellett a pedagógusok számára is kínálunk hasznos szakmai tartalmakat és kvízeket, valamint egy folyamatosan bővülő gyerekszótárat is találhatnak az érdeklődők. A Bűvösvölgy médiaértési központjainkban pedig személyesen is fogadjuk az iskoláscsoportokat és tanáraikat. Ezen központok további fejlesztése a következő éveink egyik nagy feladata.

Sajtószabadság egykor és ma

A következő kérdést egy tudományos konferencián éppúgy fel lehet tenni, mint bármelyik kocsmában: ö n szerint ma Magyarországon van-e sajtószabadság?

Erre létezik egyszavas és 500 oldalas válasz is. Szakmámból kifolyólag vonz az utóbbi, de ez mégiscsak egy interjú: igen, határozottan van sajtószabadság. A rendszerváltás óta eltelt bő 30 évben sokat változott pozitív irányban a magyar sajtószabadság helyzete. Lényegében – a legszükségesebb korlátok tiszteletben tartásával – bárki bármit szabadon kimondhat, leírhat, újságírókat nem szokás bírósági vagy hatósági vegzatúrának kitenni. Az újságírók biztonságát a jogrendszer garantálja, és ez a környező országokban sem feltétlenül van így. Rengeteg médium van ma Magyarországon, és ez tény, még akkor is, ha

Aki ma azt állítja, hogy bármilyen gondolat, politikai vagy világnézet nem tud a nyilvánosságban hatékonyan megjelenni, az vélhetően valamilyen érdektől vezérelve nyilatkozik így, ezzel szemben az 1990-es években még valóban ez volt a helyzet. A technológia természete is olyan, hogy ma, az internet korában nem lehet a nyilvánosságot egyoldalúvá tenni. Ezzel együtt a sajtószabadságért folytatott küzdelem soha nem érhet véget, nem zárható le.

A hatóság értékelte a magyarországi médiaszabadságról szóló nemzetközi jelentéseket. Találtak jogos kritikákat is bennük a támadásként megélt bírálatok mellett?

2010 óta egyre-másra hallhatóak ilyen hangok különböző erre szakosodott nemzetközi szervezetek, jellemzően NGO-k előadásában, amelyek mindig kicsit hátrább sorolnak minket ezeken a listákon. A kezdetektől fogva úgy látom, ezek a rangsorok erősen megkérdőjelezhető módszertanokra alapoznak. Legtöbbször néhány szakértőt kérdeztek csak meg, ami gyakran felületes információkat és indokolást eredményezett, vagy még azt sem, csak egy sorszámot, mögötte félinformációkkal, tárgyi tévedésekkel, a pozitívumok elhallgatásával. Rászántuk magunkat, hogy 13 évre visszamenőleg ezeket a jelentéseket áttekintsük, véleményezzük, és az ezután készülőkre gyorsan reagáljunk, ha már előzetesen sajnos csak ritkán kérdeznek meg bennünket, és akkor sem igen reménykedhetünk abban, hogy a lista összeállítóinak a magyar médiahelyzetről való gondolkodását bármilyen mértékben befolyásolni tudjuk. A mostani terjedelmes anyag szépen megmutatja, hogy melyek a legsúlyosabb hibái, tévedései ezeknek a rangsoroknak, de afelől nincsenek illúzióink, hogy ezután megváltozna kritikusaink hozzáállása. A politikai bunkósbottal szemben nekünk szakmai érveink vannak. A kérdése második felére is válaszolva:

Mindig születhetnek hibás bírói vagy hatósági döntések, a piaci mechanizmusok pedig mindig veszélyeztethetik a sajtószabadság érvényesülését. A sajtószabadság megítélése is a visszhangkamra-effektus szabályai szerint alakul: ha a saját magunkkal egyetértőkkel vagyunk összezárva, akkor a külvilág megértése elnehezül. Ez a fajta polarizálódás – szinte valamennyi fontos közéleti kérdésben – nálunk éppúgy jelen van, mint a nyugati társadalmakban.

Új perspektívát kínáló nagyberuházás

A stratégiáról szólva már említette: Európa egyik legkorszerűbb hírközléstechnikai mérőkomplexumát adták át. Mit mérnek itt, milyen távlatokat nyit a mintegy 18 milliárd forintos beruházás?

Egy nagy, úgynevezett EMC-mérőlabor és hat kisebb kamra van az épületben, ami ezenfelül irodaház és konferenciahelyszín is egyben. A környezetünkben minden olyan eszköz, ami elektronikával működik, jeleket bocsát ki. Egyrészt lényeges, hogy ez a sugárzás ne veszélyeztesse az emberek egészségét, egészségügyi határértéken belül maradjon, másrészt az is kulcsfontosságú, hogy ne gátolja vagy sorolja veszélybe a többi eszköz működését. Van ugyanakkor a területnek honvédelmi vetülete is: a NATO-kompatibilis eszközöket is itt vizsgáljuk, ezeknek különösképpen ellen kell állniuk külső behatásnak, ne lehessen például meghekkelni egy számítógépes eszközt vagy egy telefont. Korábban is voltak ilyen jellegű feladataink, a mostani laborok viszont valóban világszínvonalúak, a következő évtizedekre ki tudják majd szolgálni a piacot.

Már mögöttünk van az év legnagyobb sporteseménye, az atlétikai vb, amely a világ minden tájáról érkező közvetítőstábok technikai értelemben zavartalan munkája az NMHH-ra is feladatokat rótt. Milyen problémákat kellett elsősorban megoldaniuk?

Felkészült műszaki csapatunk van, minden tömegeseményen, legyen az a pápalátogatás, a Sziget Fesztivál, a Forma–1 Magyar Nagydíj vagy éppen az atlétikai vb, ott vannak a kollégáink. Ők felelnek azért, hogy a közvetítésen dolgozók eszközei egymást ne zavarják. A másik alapvető feladat pedig, hogy a zavarkeltő külső hatásokat megszüntessük. A munka már a frekvenciaengedélyezéssel megkezdődik, a helyszíni problémaforrások esetében pedig a protokoll szerint általában fixen kihelyezett monitoring-mérővevők használatával határolják be, majd kézi iránymérő műszerekkel keresik meg a munkatársaink a zavart okozó eszközt.

Az NMHH éves költségvetésének négy pillére van: a hatóság, a Médiatanács, a tanács kezelésében lévő előirányzatok, valamint a legnagyobb tételt jelentő Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) büdzséjén. Bár az utóbbi ez évre milliárdokat csökkent, továbbra is 126,6 milliárd forint, ami felfoghatatlanul sok pénz. Mit mutatnak majd a 2024-es számok?

A törvénytervezetet elkészítettük, az őszi ülésszak során az Országgyűlés szavaz róla. Egyedi tételek mindig vannak, de

A finanszírozás normatív alapon nyugszik, ezt a pénzt a magyar költségvetésnek oda kell adnia a közmédia finanszírozására. A hatóság viszont nem részesül a központi büdzséből, bevételei a felügyelt piacok szereplőitől származnak.

(Borítókép: Koltay András. Fotó: Németh Kata / Index)