Elásta, majd betont öntött lengyel vendége holttestére egy hajdúszoboszlói férfi

2023.10.11. 15:15
Emberölés gyanújával vettek őrizetbe egy hajdúszoboszlói férfit és párját. A rendőrség szerint a férfi elásta, majd betont öntött lengyel vendégük holttestére.

A rendőrség közölte, a lengyel férfi hajdúszoboszlói ismerőseihez ment látogatóba Magyarországra. A 31 éves nő és barátja, egy 41 éves férfi a kihallgatás során beismerte, hogy közük van a lengyel állampolgár eltűnéséhez – írta az MTI.

Kiderült, hogy a magyar férfi egy korábbi külföldi munkája során barátkozott össze a későbbi sértettel. Azóta ugyan nem tartották a kapcsolatot, azonban idén nyáron megbeszélték, hogy a lengyel férfi Magyarországra jön meglátogatni őket. A pár elment érte a repülőtérre, majd különböző programokat szerveztek a számára.

Szeptember 30-án este szalonnasütést tartottak a pár házánál, beszélgettek, alkoholt is fogyasztottak,

a két férfi azonban szóváltásba keveredett, verekedni, dulakodni kezdtek, ami a lengyel állampolgár halálához vezetett.

A közlemény szerint a pár ezután úgy döntött, hogy eltüntetik a holttestet. A férfi csaknem tíz órával a verekedést követően ásott a kertben egy majd' kétméteres gödröt, beletették a testet, mindeközben egy hordóban elégették ismerősük személyes tárgyait és a hátizsákját. Napokkal később a férfi mintegy 12 centiméter vastagságban betont öntött a betemetett holttestre.

A gyanúsítottak tényfeltáró, részletes beismerő vallomást tettek, a hajdú-bihari rendőrök pedig emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki az őrizetbe vett párt, valamint kezdeményezték letartóztatásukat.