Dübörög az alternatív népszavazás

2023.10.26. 10:57
Hétfőn megkezdődött Magyarország első alternatív népszavazása, csütörtökön pedig már a 40 ezret is átlépte a voksolók száma. Szerdán csaknem 11 ezren adtak választ a hét kérdésre, az aHang és az Egységes Diákfront tapasztalatai alapján egyre többen keresik fel személyesen a sátrakat. Budapesten a legtöbb szavazat a Széll Kálmán térről, a Móricz Zsigmond körtérről, valamint a Nyugati térről érkezett, míg vidéken Miskolc, Szeged, Veszprém és Pécs a legaktívabb.

A kezdeményezéshez már ismert emberek is csatlakoztak, október 25-én leadta a voksát többek között Magyarósi Csaba youtuber, videoblogger, aki Instagram-sztorijában úgy fogalmazott: „A diákok Magyarország legmenőbb polgárai: népszavazást indítottak az oktatásról!”

Szintén szavazásra buzdított Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, valamint Jávor Benedek korábbi EP-képviselő is.

Nagyon örülünk neki, hogy országszerte ilyen magas a népszavazás iránti érdeklődés. Ez egy újabb bizonyíték arra, hogy a magyar emberek valódi párbeszédet és reformokat akarnak az oktatási rendszeren belül. Az érdeklődés nemcsak a szavazók számában, hanem az aktivisták tekintetében is látszik, akik egyre többen vannak, ez pedig nekünk is lehetőséget teremt arra, hogy akár új helyszíneket nyissunk meg a hétvége előtt

– mondta Szalóki Viktor, az aHang szóvivője.

Szerdán Matkovich Ilona, Vác polgármestere is kilátogatott a városi szavazósátorhoz, és leadta a szavazatát. A polgármester egy közös képet is készített a 7IGEN-es aktivistákkal, ami azért is érdekes, mert hétfőn az önkéntesek a településről még fennakadást jelentettek. Ahogy az Indexen is megírtuk, a helyi közterület-felügyelet több alkalommal megpróbálta felszámolni a szavazósátrat, amelyet kedd reggel ismeretlen ellenállók el is loptak.

7 kérdés, 7 válasz

Online és személyesen is október 30-ig lehet szavazni a hét kérdésben, melyek így szólnak:

  1. „Egyetért-e ön azzal, hogy a magyar kormány alakítson ki olyan kereteket, amely minden gyermek számára biztosítja a modern, esélyteremtő oktatást?”
  2. „Egyetért-e ön azzal, hogy széles körű egyeztetés után alkossanak az oktatásban dolgozók és a gyermekek érdekeit szolgáló szabályozást a státusztörvény helyett?”
  3. „Egyetért-e ön azzal, hogy az oktatásnak legyen súlya a kormányzati politikában, a magyar kormány állítson fel az oktatás teljes egészéért illetékes, felelős és önálló oktatási minisztériumot?”
  4. „Egyetért-e ön azzal, hogy a magyar kormány adjon azonnali minimum 50 százalékos béremelést a pedagógusoknak a pedagógushiány növekedésének megfékezése érdekében?”
  5. „Egyetért-e ön azzal, hogy állítsák vissza a pedagógusok valódi sztrájkjogát?”
  6. „Egyetért-e ön azzal, hogy az óvoda és az iskola közösségének legyen valós beleszólása az igazgató kiválasztásába?”
  7. „Egyetért-e ön azzal, hogy Pintér Sándor rendőrminiszter nem alkalmas a köznevelésért felelős miniszteri tisztségre?”