
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM
Az ügyeletek központi telefonszáma felnőttek és gyerekek esetében is a 1830. A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, hétvégéken és ünnepnapokon pedig egész nap hívható. Az OMSZ közlése szerint az Országgyűlés által decemberben elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan és a terv szerint zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése.
Február elsejétől elsőként Hajdú-Bihar vármegyében élesedett az új ügyeleti rendszerhez, amihez nem sokkal később Szabolcs-Szatmár-Bereg, Győr-Moson-Sopron és Borsod-Abaúj-Zemplén, Komárom-Esztergom, Békés, Baranya, Jász-Nagykun-Szolnok, Veszprém vármegye is csatlakozott.
Az eddigi tapasztalatok és a több mint 140 ezer, ügyeleti ellátásban részesített beteg visszajelzései alátámasztják, hogy az egységes rendszer jól működik, és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja
– fogalmazott korábban az OMSZ kommunikációs vezetője, hozzátéve, hogy az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan lép életbe, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatják. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint működik az orvosi ügyelet.
Győrfi Pál szerint a jövő év elejére – egyelőre Budapest kivételével – az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer fog működni Magyarországon.
Jövő januárban Fejér, februárban pedig Pest vármegye is csatlakozik az új ügyeleti rendszerhez.
Szinte nincs olyan család, baráti társaság, ahol ne lenne legalább egyvalaki, aki valamilyen mentális betegséggel, idegrendszeri zavarral vagy függőséggel küzd. Ez a kötet húsz megrázó igaz történetet tár fel.
MEGVESZEM