Orbán Viktor: Hazugságban nem lehet élni

D MTI20231113005
2023.11.13. 10:19 Módosítva: 2023.11.13. 11:57
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn beszédet mondott a Vártkert Bazárban, a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány eseményén. A Szuverenitás Konferencián a szervezet harmincéves évfordulóját ünneplik. A kormányfő az intézet megalakulását felidézve beszélt többek között a Soros-tervről, Magyarország pluralizmusáról, valamint hogy Nyugat-Európában a liberálisok az új kommunisták.

A kormányfő beszédében először megköszönte a meghívását az eseményre, majd felidézte a Századvég Intézet megalakulását, amelyet a rendszerváltás közelében, 1993-ban alapítottak. Az intézet „fogantatását” a miniszterelnök a nyolcvanas évekre teszi, amikor a Századvég folyóiratot létrehozták.

Orbán Viktor azt mondta: a folyóirat alapításakor – Václav Havel gondolatisága nyomán – úgy vélték, hogy „hazugságban nem lehet élni”, abba az ember belebetegedik, majd bele is pusztul.

De a mi nemzedékünk úgy gondolta, hogy ezt nem akarjuk folytatni. Ezért nem színleltünk […] és kimondtuk, hogy utáljuk a kommunistákat

– fogalmazott. 

A Századvég folyóirat alakulásával kapcsolatban felsorolt több olyan személyt, akiknek sokat köszönhet a Bibó kollégium: Stumpf István, Kéri László, Fellegi Tamás, Varga Csaba, Csapody Miklós. Mint mondta, a céljuk az volt, hogy a szabadság iránti vágy terjedjen, ezért hozták létre a folyóiratot, amelynek indulásában Gyurgyák Jánosnak is fontos szerepe volt. Elmondása szerint ők voltak a legtapasztalatlanabb és a legradikálisabb mozgalom, ez különböztette meg őket a többi szerveződéstől.

Mint mondta, a Századvég név 2023-ban már idétlennek tűnhet, de a kezdetekben amatőrök voltak kommunikációs kérdésekben, de a tapasztalatlanság nem hiba, hanem hozzáadott érték volt. Első ötletként a Váltóláz név is felmerült ötletként, ami szerinte a kor hangulatához sokkal inkább illett. 

Ha tapasztalt vén rókák lettünk volna, bele se kezdtünk volna

– mondta Orbán Viktor. 

Hozzátette, hogy azt akarták, hogy a „kommunisták bukjanak meg, a szovjetek pedig húzzanak el”. Úgy gondolták, hogy második lépésnek jó lesz egy folyóirat, amely a szabad beszéddel és a szabad írással kezdődik. Ez volt a század megalakulásának filozófiája.

Kiemelte, hogy ha nem így álltak volna a dolgokhoz, akkor ma nem lenne Századvég, nem lenne Fidesz és szuverén Magyarország sem. A szocialista világ és a Szovjetunió felbomlásával kapcsolatban fontos tanulságnak nevezte – amelyet a fiatalok talán most is használhatnak –, hogy „megéri radikálisnak lenni”.

Soros György tervét még nem ismerték 

Később beszélt Soros Gyögyről is.

Minden szertartásban fontos, hogy az ördög neve is elhangozzék.

Mint mondta, egyidőben valóban „egy malomban őröltek vele”, mivel Soros mindig is antikommunista volt, de azt nem kell most „megfejteni”, hogy miért volt így. Állítása szerint akkor még nem volt világos, hogy Soros György „akarja uralni Közép-Európát” helyettük.

Orbán Viktor úgy gondolja, ma már előrébb vannak, mivel már ismerni lehet a Soros-tervet, ami bedöntötte az angol fontot, migránsokkal elárasztva Európát, és amely megszüntetné a nemzeti határokat és az európai országokat a szuverenitásuktól.

Nyugat-Európában a liberálisok az új kommunisták

A kormányfő szerint intellektuálisan komoly kihívás érte őket 1993-ban és 1994-ben, amikor visszajöttek a kommunisták. Mint mondta, kiszabadultak a politikai karanténból, és semmit sem tanultak és felejtettek.

Az volt az igazi csavar, hogy a szabadságpárti liberálisok nyitották ki azt az ajtót, amin keresztül kijöhettek a kordon mögül a volt kommunisták.

A miniszterelnök szerint Nyugat-Európában természetes, hogy a liberálisok az új kommunisták, azonban ez a 90-es évek elején még nagy megdöbbenést keltett.

A Star Warsból ismert sötét erők is feltűntek

Orbán Viktor szerint korábban úgy gondolták, hogy ha demokrácia van, akkor tiszteletben tartják kívülről a nemzeti szuverenitást. 2002-ben, az elvesztett választás után rájöttek, hogy kizárólag Magyarország érdeke, hogy az ország szuverén maradjon.

A Star Warsot emlegetve a kormányfő kiemelte, hogy mindig lesznek olyan sötét erők, akik folyamatosan ostromolni fogják a szuverenitás védvonalait Magyarország esetében is.

Azt a tanulságot vontuk le, hogy Magyarország addig nem lesz szuverén, amíg liberális hegemónia uralja a közgondolkodást. 

Hozzátette, hogy ehhez fontos, hogy ne legyen liberális hegemónia, ugyanakkor nem akarják felszámolni azt, ami az ellenfélé, mivel az a kommunisták szokása. Ezért azt szeretnék, hogy Magyarországon pluralizmus legyen. Úgy látja, hogy a nyugati közgondolkodás nem képes kilépni azokból a liberális keretekből, amelyekkel körbezárták.

Orbán Viktor szerint a magyar politikai rendszer sokkal közelebb áll a demokratikus felfogáshoz, mint a nyugat-európai. Mint mondta, Magyarországon arra törekszenek, hogy „legyen mindenkinek hely a nap alatt”. Szerinte ezt 2010-ben meg is teremtették, és ezért nyernek azóta is választásokat, de nyugaton ugyanezt még nem értették meg. Véleménye szerint a nyugati sajtó egyszínű, a jobb- és baloldali lapokban gyakorlatilag ugyanazt írják le. 

Kifejtette, hogy a liberálisok hasonlóak a kommunistákhoz, akik egy eszmény aktivistái. Úgy látja, hogy őket nem érdekli az, hogy mit gondolnak az emberek, mivel egy ideált követnek, és aki eltér ezektől, azt megbélyegzik, vagy kiszorítják a politikai közélet vitáiból. 

A mostani évtized a szuverenitás megtartásáról szól

Magyarországnak azért van ma „a valóságos súlyát meghaladó befolyása” az európai politikában, mert az ország és a kormány is úgy beszél, ahogy az emberek gondolkodnak – hangsúlyozta beszéde végén Orbán Viktor, hozzátéve:

Ideje, hogy nyugaton is megtanulják, hogy hazugságban nem lehet élni.

Mint mondta, szerinte itt az ideje annak, hogy Európában is változások történjenek, és az európai emberek visszavegyék az európai intézményeket. 

A múlt század a nemzeti szuverenitás elvesztéséről szólt, a századvég a visszaszerzéséről szólt, a mostani évtized pedig a szuverenitás megtartásáról szól

– tette hozzá a miniszterelnök, aki a Századvég alapítójaként megköszönte az intézet munkáját, amelyre a jövőben is számítani fog.

A konferencia programterve szerint az eseményen bemutatják az Európa Projekt-kutatás legfrissebb eredményeit, emellett az Európai Unió jövője, gazdaság és energia, valamint külpolitika is központi témaként szerepel. A rendezvényen előadást tart többek között Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter, Varga Judit EP-listavezető és Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője is.

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Századvég Közéleti Tudásközpont Alapítvány Szuverenitás című konferenciáján a Várkert Bazárban 2023. november 13-án. Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI)