Pert indított a Corvinus ellen Ádám Zoltán

2023.11.24. 13:32
Munkaügyi pert indított a Corvinus Egyetem ellen az az oktató, Ádám Zoltán, akit hetekkel ezelőtt rúgtak ki az intézményből.

Az esetről már korábban is írtunk, a legfontosabb történések az alábbiak voltak: 

1. Idén nyáron látott napvilágot a hír, hogy Ádám Zoltán, a Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdaságtan Intézetének docense év elején azért kezdeményezett három etikai vizsgálatot három egyetemi vezetővel szemben (ezek egyike az akkori rektor, Takáts Előd volt), mert egy hallgatója az egyik tantárgyból nem teljesítette a félév során előírt követelményeket, ennek ellenére – „szabálytalan körülmények között” – a többiektől elkülönítve, egy külön vizsgasorral mégis levizsgázhatott.

2. Első fokon az etikai vizsgálatok elmarasztalták mindhárom egyetemi vezetőt, másodfokon azonban már felmentő döntések születtek. A rektor esetében külön eseti vizsgálóbizottság alakult, amit az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriuma hozott létre. A rektor munkáltatója ugyanis nem az egyetem, hanem a kuratórium. A két másik egyetemi vezető ügyében – akkor még általános rektorhelyettesként – Szabó Lajos hozott felmentő ítéleteket, egyúttal szabálytalansági eljárást kezdeményezett.

3. Augusztusban Ádám Zoltán hosszabb interjút adott a 444.hu-nak, és többek között arról beszélt, hogy a hallgató anyja egy rossz hangulatú beszélgetés keretében próbálta elérni gyermeke vizsgáztatását, és még azt is megjegyezte: férje nagyon fontos ember, nem lenne jó, ha neki kéne beavatkoznia az ügybe. A sajtóban az is megjelent, hogy a család „jelentős Mol-részesedéssel rendelkezik”. Ádám Zoltán nem változtatott az álláspontján, a hallgató mégis levizsgázhatott.

4. A Mathias Corvinus Collegium (MCC) esztergomi fesztiválján a sajtó (és így az Index is) kérdezhette Hernádi Zsoltot, a Mol vezérigazgatóját, aki nem mellékesen az egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke. A vizsgabotránnyal kapcsolatban azt mondta, hogy Ádám Zoltán (bár a nevét nem mondta ki) „egy pártaktivista”, „politikai céllal szivárogtatta ki” az ügyet, és „politikai tőkét próbált kovácsolni belőle”. Hernádi Zsolt azt is elmondta, hogy méltányossági kérelemmel vizsgázhatott a hallgató, ezzel kapcsolatban hozzátette: az egyetemen 100 ezer vizsga és 1000 méltányossági kérelem van egy évben. Kifejtette: az egyetem nem arról szól, hogy „jól kicsesszenek” a diákkal, hanem arról, hogy azok a tehetséges diákok, akik a Corvinusra jönnek, el tudják végezni azt. A konkrét ügynél voltak ugyan szabálytalanságok, de egyik sem olyan, hogy ezért a hallgatót büntessék meg. „Az egész ügy nulla, nem történt semmi olyan kivételezés, ami valóban egy etikai kérdést is felvetne” – jelentette ki a Mol vezérigazgatója (a teljes válaszát 51:35-től lehet meghallgatni).

5.Takáts Előd – aki a botrány kirobbanása és a vizsgálat után nem sokkal távozott a rektori székből – a Telexnek adott interjújában szintén arról beszélt, hogy a hallgató méltányossági kérelmet nyújtott be, és az ilyen (első) kérelmek 99 százalékát jóváhagyják, ebben az ügyben is így történt. Ádám Zoltán szerint „hamis tartalmú” volt ez a méltányossági kérelem. Takáts Előd azt mondta, hogy a családot nem ismerte, és a hallgató egy standard vizsgasort kapott. Ezt a megoldást Ádám Zoltán nem fogadta el, ennek lett a következménye az etikai vizsgálat. Takáts Előd a távozását egyébként azzal indokolta, hogy tudományos, kutatói munkájára szeretne koncentrálni.

6. Az ügy újabb fordulata: a Szabó Lajos – jelenleg már megbízott rektor – által kezdeményezett szabálytalansági eljárás kifutása az lett, hogy Ádám Zoltán munkaviszonyát azonnali hatállyal, rendkívüli felmondással megszüntették. A Corvinus állítása az, hogy a szabálytalansági eljárást a belső szabályoknak megfelelően folytatták le, és öt ponton állapítottak meg szabálytalanságot. Azt is közölték, hogy az eljárás következményeként szóbeli és írásbeli figyelmeztetéseket adtak ki, illetve az eljárás során tanúsított munkavállalói kötelezettségszegések okán – „az együttműködés megtagadása miatt” – munkaviszony-megszüntetés is történt.

7. Ádám Zoltán azt állítja: vele szemben semmilyen szakmai hibát vagy vétséget nem állapítottak meg, az egyetem vezetése kereste az alkalmat, hogy megszabadulhassanak egy kritikus hangtól. Az RTL-nek azt nyilatkozta, hogy az elbocsátásának „megfélemlítő hatása van az egyetemen”. Úgy fogalmazott: „Ez maga a megfélemlítés, maga a terror.”

8. Ádám Zoltán elküldése nagy port kavart az egyetemen (és azon kívül is), a szakszervezet dolgozói fórumot hívott össze, amelyen a többség egyetértett, hogy fel kell lépniük kollégájuk menesztése ellen. A fórumon az egyetem vezetése is részt vett, és a közleményük szerint arról tájékoztattak: Ádám Zoltán munkaviszonyának megszüntetése nem az etikai vizsgálatok és nem a szabálytalanságok miatt történt, hanem azért, „mert a szabálytalansági eljárás során ötszöri kérésre sem bocsátotta rendelkezésre azt a levelezést, amely szükséges lett volna a tények, a teljes igazság megismeréséhez és az ő szerepének a tisztázásához”.

A lapunknak adott interjúban pár hete Szabó Lajos megbízott rektor beszélt a vizsgabotrányról, az etikai eljárásról, a szabálytalanságokról és Ádám Zoltán docens elküldéséről is.

Ádám Zoltán már korábban jelezte, hogy a történtek miatt perre megy. A kirúgott oktatót védő Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) csütörtök este adta be a keresetet a Fővárosi Törvényszéken.

A Corvinus volt docense azt követeli a perben, hogy helyezzék vissza az állásába, és fizessen neki sérelemdíjat az egyetem.

Ádám Zoltán ügyvédei szerint a Corvinus joggal való visszaélést követett el, korlátozva a szólásszabadsághoz való jogot, amikor azonnali hatállyal kirúgott egy közérdekű bejelentőt – számolt be a Telex.

A TASZ jogászai úgy látják, az azonnali hatályú felmondás nem volt megalapozott, mert azt csak súlyos jogsértések esetén szabadna alkalmazni, az pedig, ami miatt Ádám Zoltánt kirúgták, nem tartozik ebbe a kategóriába. Azért, hogy valaki provokatív stílusban beszél a főnökeivel, vagy hátráltat egy belső vizsgálatot, fegyelmi vagy etikai eljárást lehet indítani, de ilyen súlyos munkaügyi lépést ezek nem alapozhatnak meg. Ráadásul az ügyvédek szerint a kancellár munkajogi szempontból nem is utasíthat semmire egy egyetemi oktatót, a kirúgott docens pedig kérte a kancellárt, hogy jelölje meg, milyen e-maileket hiányol pontosan.

A TASZ Ádámot képviselő jogászai szerint az azonnali felmondást mondvacsinált okokra alapozta az egyetem, a valódi ok pedig az volt, hogy az oktató kellemetlen helyzetbe hozta az egyetem vezetését az etikai vizsgálat kezdeményezésével. Azt nem tudni, hogy mikorra születhet ítélet az ügyben, de az olyan munkajogi perek, amelyekben egy munkavállaló visszahelyezését kérik, soronkívüliséget élveznek.