Kábítószer-kereskedőket tartóztattak le Szegeden
Szanka Ferenc közölte, a gyanúsítottak ellen kábítószer-kereskedelem bűntette miatt indult eljárás. A megalapozott gyanú szerint a férfi tavaly óta édesanyjával közösen szerzett be új pszichoaktív anyagnak minősülő kristályt, valamint amfetamint és marihuánát.
A drogokat közösen értékesítették szegedi házukban a fogyasztóknak vagy az azokat továbbadónak. A rendőrség házkutatást tartott a gyanúsítottaknál, és kábítószert, valamint azok értékesítéséhez szükséges eszközöket foglalt le. Ezt követően a nyomozó hatóság előbb az édesanyát, majd a fiát állította elő és vette őrizetbe.
Ügyészi indítványra – a szökés, elrejtőzés, a bűnismétlés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt – a bíróság elrendelte a többszörösen büntetett előéletű férfi letartóztatását – közölte a csoportvezető ügyész az MTI-vel.