Betörés közben aludt el egy nógrádi férfi

2024.02.06. 10:07
A rendőrök múlt hét pénteken vettek őrizetbe egy 51 éves férfit, aki a gyanú szerint betört egy salgótarjáni lakásba. A gyanúsított az ablakpárkányon belógva aludt, amikor rátaláltak.

Bejelentés érkezett a rendőrségre február 2-án 20 óra 30 perckor arról, hogy betörés történt Salgótarján Zagyvapálfalva városrészében – közölte a police.hu.

Mint írták, a lakóépület egyik földszinti ablakát betörte egy férfi, majd bemászott a lakásba.

A salgótarjáni rendőrök a megadott címre siettek, majd meglepődve tapasztalták, hogy a betörő – félig bemászott pózban – az ablakpárkányon alszik.

Az 51 éves elkövetőt az egyenruhások ébresztették fel, majd a salgótarjáni rendőrkapitányságra vitték. A férfit lopás kísérletének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a nyomozók.

A pórul járt betörő esete nem egyedi. Mint írtuk, tavaly nyáron Kecskeméten szintén lopás közben aludt el egy férfi.