Novák Katalin után Varga Judit is lemondott

DSC8837
2024.02.10. 17:35
Visszaadta mandátumát, és kivonul a közéletből Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter, aki még tárcavezetőként ellenjegyezte a szombat délután lemondott Novák Katalin által aláírt, nagy port kavart elnöki kegyelmet. Varga az Európai Ügyek Bizottságának elnökeként és országgyűlési képviselőként dolgozott, valamint sajtóhírek szerint ő lett volna a kormánypártok EP-listájának vezetője a június 9-i választásokon.

Mint ismert, K. Endrét, a bicskei gyerekotthon korábbi igazgatóhelyettesét a bíróság kényszerítésért jogerősen három év négy hónap börtönre ítélte. Ahogy arról beszámoltunk, a férfi az egyik gyermekáldozat nevében írt meg egy vallomást, ami arról szólt, hogy az igazgató elleni vádak kitalációk, vallomását a sértett visszavonja. A volt igazgatóhelyettest elnöki kegyelemben részesítette Novák Katalin, ami az elmúlt napokban nagy vihart kavart a magyar közéletben.

Orbán Viktor még csütörtökön Facebookon közzétett videóját azzal kezdte, személyes meggyőződése, hogy pedofil elkövetőknek nincs kegyelem. A miniszterelnök bejelentette, hogy alkotmánymódosítást kezdeményez, ami erős üzenet volt a köztársasági elnök felé.

Mindezek után Novák Katalin szombat délután bejelentette lemondását, amit követően a pedofilbotrányt kiváltó elnöki kegyelmet ellenjegyző korábbi igazságügyi miniszter, Varga Judit is visszaadta képviselői mandátumát. A korábbi miniszter közösségi oldalán azt írta: a politikai felelősséget vállalja, lemond országgyűlési képviselői és EP-listavezetői pozíciójáról is, kivonul a közéletből.

A rendszerváltoztatás óta az elnök egyéni kegyelmi döntésének érvényességéhez az igazságügyi miniszter ellenjegyzése szükséges. Én folytattam azt a több mint 25 éves gyakorlatot, miszerint az igazságügyi miniszter tudomásul veszi az elnök kegyelmi döntését. Az elnök döntésének ellenjegyzéséért a politikai felelősséget vállalom. Visszavonulok a közélettől, lemondok országgyűlési képviselői mandátumomról és az EP-lista vezetéséről is. Mindenkinek hálásan köszönöm a munkáját, akivel az elmúlt években egy csapatban dolgozhattam. Magyarország a továbbiakban is számíthat rám nemzeti érdekeink és értékeink védelmében.

Nem sokkal ezután Varga Judit volt férje, Magyar Péter is közölte, hogy lemond két állami társaságnál betöltött pozíciójáról. 

„A mai napon benyújtom a lemondásomat mindkét állami társaságban betöltött pozíciómról” – jelentette be Facebook-oldalán Magyar Péter, Varga Judit volt igazságügyi miniszter korábbi férje. Majd hozzátette: szintén lemond a részben állami tulajdonú MBH Bank Nyrt.-ben viselt felügyelőbizottsági tagságáról.

A lemondás mögött nem szakmai okok állnak.

Magyar Péter korábban a Diákhitel Központot is vezette, majd 2022-ben tagja lett a Magyar Közút igazgatóságának, tavaly pedig bekerült a Volánbusz vezetésébe is.

Államtitkárból lett igazságügyi miniszter, majd Brüsszel felé vette volna az irányt

Varga Judit 2009 és 2018 között politikai tanácsadó volt az Európai Parlamentben (ahol három évig tagja volt Áder János EP-képviselő, későbbi köztársasági elnök csapatának), majd egy évre rá a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára lett. 2019 júliusában a negyedik Orbán-kormány igazságügyi miniszterévé nevezték ki, Trócsányi Lászlót váltotta. Az ötödik Orbán-kabinetben is igazságügyi miniszter volt. 

A Brüsszelben és Strasbourgban eltöltött évek alatt részletes ismeretekre tett szert az európai uniós intézményrendszer és jogalkotás működéséről. Mindvégig keményen beleállt a vitákba, hamar megismerték Brüsszelben konfrontatív retorikáját, uniós intézményeket kritizáló közösségi posztjait.

Bő egy évvel ezelőtt az Index hosszabb interjút készített Varga Judittal, a korábbi minisztert kérdeztük többek között az uniós feladatokról, a gyermekvédelmi törvényről, a Brüsszellel való kapcsolatról és a veszélyhelyzeti kormányzásról.

Tavaly júniusban Varga Judit bejelentette, hogy lemond tárcavezetői posztjáról (utódja Tuzson Bence lett), és egy interjúban elárulta, hogy brüsszeli feladatokat vállal. Az országgyűlési képviselőként is dolgozó Varga új pozíciót kapott, az Európai Ügyek Bizottságának elnöke lett. Akkor így fogalmazott:

Úgy érzem, sokkal többet tudok tenni a jövőben, ha az én elköteleződésem a magyar emberek érdekei iránt most már az európai politikában kap fő szerepet. Európa jövője szempontjából most a kampány az elsődleges: el kell hitetni az európai jobboldallal, a konzervatívokkal, hogy képesek megnyerni ezt a választást. Ez a munka pedig teljes embert kíván.

Bár hivatalosan nem jelentették be (hiszen a választmány még nem szavazott róla), de sajtóhírek szerint Varga Judit lett volna a kormánypártok EP-listájának vezetője. Több elemző szerint a Schadl–Völner-per miatt dönthetett úgy a miniszterelnök, hogy a június 9-i európai parlamenti választásokon Varga Judit vezesse a Fidesz–KDNP EP-listáját. Mint ismeretes, a nagy érdeklődéssel kísért korrupciós ügy másodrendű vádlottja, Völner Pál korábbi igazságügyi államtitkár a miniszter közvetlen munkatársa volt. Sokan úgy vélekedtek, hogy a Völner-ügy ráégett a miniszterre, ezért abszolút racionális döntés volt a miniszterelnök részéről, hogy egyik legmegbízhatóbb harcostársát inkább Brüsszelbe küldi.

Január végén a Parlamenti Szalonban zárt körű beszédet mondott, amivel sajtóhírek szerint a kormánypártok európai programját hirdette meg.

Végrehajtani azt már biztosan nem fogja, mivel a pedofilbotrány után bejelentette lemondását.

(Borítókép: Varga Judit 2022. december 19-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)