A Mi Hazánk is terítette lapjait a köztársaságielnök-választás ügyében

2024.02.17. 13:45
A Mi Hazánk Alaptörvény-módosítást adott be a közvetlen köztársaságielnök-választás érdekében, az ügyben korábban már a többi ellenzéki párt, illetve a Kormányinfón Gulyás Gergely is megnyilvánult.

A Mi Hazánk Mozgalom szerint „pártkatonák kinevezése helyett választott köztársasági elnökre van szükség Magyarországon”. 

A párt úgy látja, egy közvetlenül megválasztott köztársasági elnök nagyobb konszenzust lenne képes teremteni, és jobban tudná képviselni a magyar emberek akaratát, így Alaptörvény-módosítás beadásával kezdeményezzük a nép általi államfőválasztást.

Mint azt már korábban megírtuk, közös tüntetést szervez a Demokratikus Koalíció, a Momentum, az MSZP és a Párbeszéd – Zöldek a közvetlen köztársaságielnök-választás mellett február 25-én a Parlament elé.

Másnap, február 26-án kezdődik az Országgyűlés tavaszi időszaka, amelyben Novák Katalin lemondásáról is szavazni fognak.

Az ellenzéki pártok (DK, Momentum, MSZP, Jobbik, Párbeszéd – Zöldek, LMP) abban értenek egyet, hogy a közvetlen államfőválasztás legyen, illetve szorgalmazzák a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását az elnöki kegyelem gyakorlatával kapcsolatban.

Gulyás Gergely az Index közvetlen köztársaságielnök-választásra vonatkozó kérdésére válaszolva a pénteki Kormányinfón elmondta, hogy Magyarországon világos alkotmányos rend van.

A baloldalnak akkor van problémája a választásokkal, ha nem ő van többségben az Országgyűlésben, ami álszent

– fogalmazott, hozzátéve, hogy nem lesz közvetlen köztársaságielnök-választás.

A tárcavezető a kegyelmi ügyre reagálva elmondta, hogy a kormánynak nincs álláspontja a Református Egyház belügyeiről. „Ki terjesztette fel kitüntetésre a bicskei ügy elítéltjeit?” – tettük fel a kérdést Gulyás Gergelynek, aki szerint a vizsgálatok többnyire a sajtó segítségével már lezajlottak.

Ha valaki megnézi az illető kinevezéseit és kitüntetését, ezekre akkor került sor, amikor nem volt ismert, hogy ilyen bűncselekményeket követett el, de utólag is tévesnek kell nyilvánítani a kitüntetéseket

– fűzte hozzá Gulyás Gergely, aki szerint Karácsony Gergely is megszavazta a kitüntetést, de különösebben a főpolgármestert sem vádolná az ügyben, a felterjesztőnél kell a hibát keresni.