Kéri László: Én Orbán helyében nem lennék túl optimista

DSC3933
A Fidesz múltjáról, a jelenét meghatározó kegyelmi ügy miatt kialakult botrányokról, és azok lehetséges jövőbeni hatásairól is beszélgettünk Kéri László politológussal.

„Nem kell semmit csinálnia a Fidesznek ahhoz, hogy 2024-ben győzni tudjon a választásokon, mert az ellenzék ezt elintézi neki. De az elmúlt hetekben kirobbant botrányok évek alatt átrendezhetik a politikai térképet” – jelentette ki Kéri László politológus az Index Konkrétan Rónai Egonnal című műsorában.

Bár a miniszterelnök a hétvégi évértékelő beszédében optimistán fogalmazott, amikor azt mondta, hogy a lemondások után a kormányoldal megerősödve jött ki az elnöki kegyelem miatt kialakult nehéz helyzetből, Kéri szerint ez egyáltalán nincs így. A politológus úgy látja, hogy Novák Katalin és Varga Judit távozásával nem került még pont a botrányos ügy végére, ráadásul az elmúlt időszakban több látványos nemzetközi politikai vereséget is elszenvedett a miniszterelnök Brüsszelben, miközben egyre gyakrabban kezdenek tiltakozni az emberek a vidéki településeken az oda tervezett akkumulátorgyárak ellen, valamint Varga Judit volt férje is kemény kritikákat fogalmazott meg a kormányzattal szemben, ez így összességében szerinte hosszabb távon káros lehet a hatalomra. 

Kéri László szerint az, hogy a múlt héten az influenszerek felhívására több tízezren, egyes becslések szerint 150 ezren demonstráltak a Hősök terén a gyermekbántalmazás ellen, azt mutatja, hogy megjelent egy „harmadik Magyarország”. A politológus szerint ennek az oldalnak jelenleg nincs politikai képviselete, mert mind a Fideszt, mind pedig az ellenzéki pártokat elutasítják, de megvan a maguk véleménye a politikáról. 

Nem tudom, hogy mi lesz belőle. Nem gondolom, hogy ennek párttá kéne szerveződnie, de azt látom, hogy ezek az influenszerek olyan tömeget tudtak megmozdítani, amire az elmúlt években senki nem volt képes. 

– jelentette ki Kéri. 

A teljes interjú itt tekinthető meg:

Ha tetszett az adásunk, és még nem tették volna meg, akkor mindenképpen iratkozzanak fel az Index YouTube-csatornájára, hogy ne maradjanak le a további műsorainkról. Ha pedig inkább podcastként hallgatnák meg a Konkrétan Rónai Egonnal legújabb részét, ide kattintsanak:

(Borítókép: Kéri László. Fotó:Tövissi Bence / Index )