Lezárult a Kúria kegyelmi ügy miatt lefolytatott vizsgálata

2024.02.26. 16:37
A vizsgálat szerint szabályos volt, hogy a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóiratban megjelent a kegyelmi ügy kirobbanásához vezető határozat.

„A vizsgálat eredményeként megállapítható, hogy a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok című folyóirat 2024/1. számában megjelent 3. sorszám alatti határozat közzététele szabályos volt, és megfelelt a több évtizedes szakmai szerkesztési és közzétételi elveknek” – így zárul a jelentés, amely annak a vizsgálatnak a lezárását jelenti, amelyet azért rendeltek el, hogy kiderüljön, hogyan került bele a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat a Kúria folyóiratába. A vizsgálat dokumentációját közzétették a Kúria honlapján, amihez egy elnöki tájékoztatót is hozzáfűztek.

A tájékoztatóban Varga Zs. András, a Kúria elnöke arról ír, a 444.hu által felvetett kérdések miatt rendelte el a vizsgálatot, és függesztette fel a lap szerkesztését is.

A Kúria elnökeként nem vagyok tagja a szerkesztőbizottságnak, ezért a kérdésekre saját tapasztalataim alapján nem tudtam válaszolni. A válaszokat csak igazgatási vizsgálat alapján tudom megadni. A vizsgálat a szerkesztés felfüggesztését természetszerűleg vonta maga után

– írta az elnök. Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, vizsgálatot rendeltek el a Kúriai Döntések című folyóiratnál, és elrendelték a lap szerkesztésének és kiadásának felfüggesztését, amíg nem derül ki, hogy kerülhetett bele a lapba a kegyelmi botrányt kirobbantó határozat. Ezzel párhuzamosan a Magyar Bírói Egyesület (MABIE) levélben fordult a Kúria elnökéhez, amelyben azt a kérésüket fejezték ki, hogy a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztése okáról és céljáról minél előbb tájékoztassa a bírákat és a közvéleményt.

A MABIE levélben fordult a Kúria elnökéhez, amelyben a sajtótermékekben és a Kúria honlapján megjelent, a Kúriai Döntések Bírósági Határozatok kiadásának felfüggesztéséről szóló híradások kapcsán mélységes aggodalmát fejezte ki

– írták a weboldalukon, hozzátéve, hogy a folyóirat megjelenésének felfüggesztése és a vizsgálat elrendelése a bírák számára a bírói függetlenséget érintő támadásnak tűnik, amely

MINDEN BÍRÓ SZÁMÁRA A JÖVŐBENI DÖNTÉSEK TEKINTETÉBEN DERMESZTŐ HATÁSSAL BÍRHAT.

A MABIE emiatt kérte a Kúria elnökét, hogy a vizsgálat elrendelésének, a folyóirat szerkesztésének és kiadásának felfüggesztésének okáról és céljáról minél előbb tájékoztassa a bírákat és a közvéleményt.