Új időszámítás indul a közösségi közlekedésben

ZS 3860
2024.03.01. 06:00
A főváros és az állam megállapodásának köszönhetően március 1-jétől új időszámítás kezdődik a közösségi közlekedésben. Az utasok alacsonyabb árakkal és megváltozott kedvezményekkel találkozhatnak, a felek ígérete szerint a most induló rendszerben mindenki jól jár.

Több héten át tartó huzavona után január végén eldőlt, hogy 2024. március 1-től a BKK-járatokon a Budapest-bérlet mellett az országbérletet és a Pest vármegyebérletet is elfogadják. A kölcsönös bérletelfogadást a főpolgármester, illetve az építési és közlekedési miniszter egyezsége nyomán az a hétoldalú megállapodás teszi lehetővé, ami az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), Budapest Főváros Önkormányzata, a BKK, a GYSEV, a MÁV-HÉV, a MÁV-START és a VOLÁNBUSZ között jött létre.

A szabályok értelmében

  • a Budapest-bérlet változatlanul érvényes a főváros egész területén a BKK járatai mellett a Volánbusz (kék) környéki és (sárga) regionális autóbuszain, a MÁV-HÉV járatain, valamint minden MÁV-START-vasútjáraton Budapesten belüli utazás esetén a 2. kocsiosztályon;
  • a BKK-járatokon elfogadják a Pest vármegyére váltott havi vármegyebérletet, valamint a havi országbérletet is.

A felek egyúttal abban is megállapodtak, hogy valamennyi bérletet mindegyik érintett minden értékesítési csatornáján árulja majd.

Változó ár és kompenzáció a BKK-nál

Március 1-től az árak is változnak, a Budapest bérletért 9500 helyett 8950 forintot kell fizetni havonta. Az árcsökkenés érinti a félhavi, a negyedéves és az éves Budapest-bérleteket is, ezek március 1-jétől 6300 helyett 5950, 28 500 helyett 26 850 és 103 000 helyett 99 950 forintba kerülnek.

A BKK közleményében jelezte, hogy időarányosan kompenzálják azokat, akik már megvették az éves, a szemeszter- vagy a negyedéves bérletüket.

A teljes árú Budapest-bérletet vásárló magánszemélyek

  • éves bérlet esetén a vásárlás és érvényesség időpontjától függően 1000, 2000 vagy 3000 forint értékben jogosultak BKK-utalványra;
  • negyedéves bérlet vásárlása esetén 1000 forintos BKK-utalványt vehetnek át.

A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló tanulók

  • éves bérlet esetén a vásárlás és érvényesség időpontjától függően 3000 és 25 000 forint közötti BKK-utalványt;
  • szemeszterbérlet vásárlása esetén 12 000 forintos BKK-utalványt;
  • negyedéves bérlet vásárlásakor a vásárlás időpontjától függően 2000, 3000 vagy 5000 forintos BKK-utalványt vehetnek át.

A kedvezményes árú Budapest-bérletet vásárló nyugdíjasok

  • éves bérlet esetén a vásárlás időpontjától függően 2000 és 23 000 forint közötti értékben;
  • negyedéves bérlet esetén a vásárlás időpontjától függően 1000, 3000 vagy 5000 forint értékben jogosultak BKK-utalványra.

A pontos utalványértéket egy kalkulátor segítségével számíthatják ki a kompenzációra jogosult utasok a BKK honlapján.

Új tarifarendszer a MÁV-Volánnál

Március 1-jétől a MÁV-Volán-csoportnál a sokféle bérlettípusból mindössze kettő marad: a vármegye- és az országbérlet. Ez azt jelenti, hogy a kilométer alapú bérletek megszűnnek, az úgynevezett viszonylati menetjegyek és okosjegyek viszont megmaradnak.

  • A teljes árú vármegyebérlet 9450 forintba, a tanuló vármegyebérlet 945 forintba kerül havonta.
  • A teljes árú havi országbérletért 18 900 forintot, a tanuló országbérletért 1890 forintot kell fizetni.

Kedvezmények:

  • A menetjegyeknél 2024. március 1-jétől megszűnik a 90 százalékos, a 33 százalékos és a 20 százalékos kedvezménykulcs, így – a teljes árú és a díjmentes változat mellett – kizárólag az 50 százalékos kedvezményt adó menetjegyek maradnak.
  • Az ország- és vármegyebérletek esetében azonban nincsen 50 százalékos változat. Bérletekből kizárólag teljes árút vagy – jogosultság esetén – 90 százalékos kedvezményt adó változatot lehet vásárolni.
  • Az új tarifarendszerben a 14 év alatti gyermekek és a fogyatékkal élők éppúgy ingyen utazhatnak a helyközi közlekedésben, mint a nyugdíjasok vagy a nyugdíjszerű ellátásban részesülő utastársaink (tehát azok a „nyugdíjasok” is, akik még nem töltötték be a 65. életévüket).
  • Az a 200 ezer nagycsalád – körülbelül egymillió ember –, akik eddig kedvezménnyel utazhattak, március 1-jétől szintén ingyenesen veheti igénybe a helyközi szolgáltatást.
  • A 14 és 25 év közötti fiatalokon kívül a közalkalmazottak továbbra is válthatnak 50 százalékos kedvezménnyel menetjegyet, például a pedagógusok, az egészségügyi dolgozók, tűzoltók.
  • Van 900 ezer olyan személy, aki magyar igazolvánnyal rendelkezik, számukra évi 12 alkalommal biztosítják az ingyenes utazást.

Az új napijegyeket és a kedvezményes díjtermékeket legegyszerűbben a MÁV appon lehet megvásárolni, ehhez leghamarabb március 1-jén frissíteni kell az alkalmazást.

Arról, hogy az új rendszerben a főváros és az állam hogyan ossza meg egymás között a bevételeket, itt írtunk bővebben.

(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)