Magyar Péter azt állítja, manipulálták, átírták az ügyészségi iratokat

ZS 5821
2024.03.20. 09:54 Módosítva: 2024.03.20. 14:22
Szerda délelőtt tíz órától tanúként hallgatták meg Magyar Pétert a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, ahova jogi képviselői, többek között Bárándy Péter volt igazságügyi miniszter is elkísérték. Varga Judit volt férje – aki újabban pártalapításon dolgozik – előzetesen azt ígérte: ma bebizonyítja, hogy a kormány is érintett a Völner–Schadl-ügyben. Magyar Péter végül négy órát töltött bent, és lapunk információival összhangban végül nem adott át perdöntő bizonyítékokat. Mint kiderült: azokat a következő meghallgatásra, március 26-ra tartogatja.

Nem sokkal 14 óra után Magyar Péter kijött a meghallgatásról, és azt mondta: több mint négy órán át beszélgetett az ügyészekkel a Völner-Schadl-ügyről.

Hangsúlyozta, hogy jelen pillanatban három állítást tud megfogalmazni, ezek egy része már ismert, és ezeket osztotta meg az ügyészekkel is.

  1. Schadl György Rogán Antal propagandaminiszter embere volt.
  2. A kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről Völner Pált is tájékoztatták. „Azt, hogy konkrétan ki mit tudott, és ki kit tájékoztatott, nem tudtam elmondani.”
  3. Rogán Antal és/vagy Rogán Antal emberei bementek az ügyészségre, és manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat.

Kiemelte, hogy ezeket az állításokat bizonyítani is tudja iratokkal, ám ezt most még nem tette meg, de március 26-án újra meghallgatják, és akkor leadja a rendelkezésére álló anyagokat is, amelyeket ma azért nem vitt magával, mert nem tudta, hogy pontosan milyen ügyről lesz szó. Jelezte azt is, hogy a bizonyítékok (több emberről készült hangfelvételek) hónapok óta a rendelkezésére állnak, ő készítette őket a családja védelme érdekében. Kitért arra is, hogy Gulyás Gergelytől és Varga Judittól vannak információi, de azt nem mondta, hogy csak tőlük vannak.

Ugyan sok kérdés elhangzott még a meghallgatással kapcsolatban, hangsúlyozta: bővebben csak jövő héten tud tájékoztatást adni, de a mai alkalom korrekt volt, és abban bízik, hogy a bizonyítékai megfelelőek lesznek, azok alapján ugyanis nincs más lehetősége a kormánynak, mint benyújtani a lemondását.

A meghallgatás témájától elszakadva Magyar Péter kitért magánéleti botrányára is, melyről a HVG nyomán itt írtunk bővebben. Mint fogalmazott: az elmúlt napokban megtapasztalta, hogy milyen érzés, amikor nyomás alá akarják helyezni, és milyen az, amikor igaztalan, méltatlan és gusztustalan vádakkal illeti a propaganda. Nem sokkal később megjegyezte, a propaganda talán erős kifejezés, ezért elnézést kért.

„Ezt a témát lezártam, én a feleségemet nem bántottam, mindig a gyerekeim anyja lesz. A feljelentést megteszem, derítsék csak ki, hogy a rendőrségtől ki és milyen céllal adta ki Dezső Andrásnak, a HVG újságírójának a jelentést, ami szenzitív, személyes adatokat tartalmaz"– jelentette ki.

Az utolsó pillanatig kérdés volt, hogy miről lesz szó

Magyar Péter a meghallgatásról előzetesen azt írta: ha a Völner–Schadl- (és társai!) ügyről lesz szó, akkor elmondja a hatóságnak a rendelkezésére álló összes információt, „ami után a kormány nem tehet mást, mint hogy lemond”.

Szerda reggeli posztjában mindezt azzal egészítette ki, hogy „ha valamiért nem jutna eszükbe a Völner–Schadl és társai ügyében kérdezni”, akkor a kihallgatás végén jegyzőkönyvbe mondja mindazt, amit tud, és ő maga kéri tanúkénti meghallgatását abban az ügyben is.

Órákon át tartó feszült várakozás

„Hajrá, Péter”, „nem hagyjuk”, „nem félünk” – valamivel tíz óra előtt ezt skandálta a tömeg a Fővárosi Nyomozó Ügyészség épülete előtt. Magyar Péter a helyszínen elismételte mindazt, amiről korábban a posztjaiban is beszélt, reményét fejezte ki, hogy a „Polt Péter-féle fideszes ügyészség” a Völner–Schadl-ügyről szeretné meghallgatni. Hangsúlyozta, hogy amikor kijön, egyeztet az ügyvédjeivel, és tájékoztatást ad a részletekről.

Helyszíni tudósítónk jelzése szerint Magyar Péter és kísérete a meghallgatás előtt egy kávézóban találkozott, onnan vonultak át a központi ügyészséghez, ahova a barátnője is elkísérte. Vogel Evelin egy darabig testőrrel várakozott az épület előtt, majd távozott. 

Míg Magyar Pétert meghallgatják, kint az utcán zajlik az élet: a tűző nap ellenére továbbra is körülbelül ötven ember várja a fejleményeket. A feszült hangulatú várakozást egy járókelő zavarta meg, aki azt állította: meg akarták ölni, ezért bemegy az ügyészségre. A férfit nem sokkal később kidobták az épületből.

Tudósítónk jelezte azt is: a helyszínen a fiatalok mellett nyugdíjasok is vannak, akik „rendbontásról” beszélgetnek, miközben éles kritikákat fogalmaznak meg a kormánnyal szemben.

Mindeközben a sajtó képviselői – mondhatni – rásimultak az épületre, így a bejutás még az ügyészség dolgozói számára is nehézkes.

Három és fél órával a meghallgatás kezdete után lapunk azt az információt kapta, hogy Magyar Péter még nem adott át perdöntő bizonyítékokat. Mint utólag kiderült: azokat március 26-ra tartogatja.

Szabó Bálint az Indexnek: Nekem is vannak információim

A botrányairól ismert szegedi önkormányzati képviselő, Szabó Bálint – aki nemrég trombitával zavarta meg Orbán Viktor március 15-ei beszédét, korábban pedig azzal került a hírekbe, hogy elítélték amiatt, mert a miniszterelnök autóját üldözte – a meghallgatás ideje alatt „ITT AZ IDŐ” nevű Facebook-oldalán hívta fel a figyelmet arra: ő is jelen volt akkor, amikor Magyar Péter bement a meghallgatásra.

A politikus az Indexnek azt mondta: azért járt ma a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen, mert neki is vannak információi a Völner–Schadl-üggyel kapcsolatban, ám ezeket „időponttorlódás miatt” végül nem tudta megosztani, de szerinte rendben is van az, hogy először Magyar Pétert hallgatják meg. Arra a kérdésre, hogy milyen információi vannak, úgy felelt:

Fogva tartásom alatt szintén fogva tartott végrehajtóktól kaptam olyan információkat, amelyek Varga Judit személyes érintettségére utalnak, ám hogy ez csak tanúi szerep, vagy elkövetői, egyelőre még nem világos

– mondta, hozzátéve, hogy egyébként a korábbi igazságügyi miniszterrel van egyfajta „nexusa”, de erről nem neki kell nyilatkozni.

Ami a Magyar Péterrel való kapcsolatát illeti: állítása szerint múlt héten, az ATV stúdiójában találkoztak először, az adás előtt és után is beszélgettek négyszemközt.

Érdeklődésünkre, hogy mozgatja-e az a politikai közösség, amelyet most a Diákhitel Központ korábbi vezetője épít, azt válaszolta: kicsit furcsának tartja, hogy ő már több mint két éve létrehozott egy Facebook-oldalt „ITT AZ IDŐ” néven. Úgy véli, Magyar Péter lényegében ezt a kezdeményezést másolja. Ennek ellenére alapesetben mindenkit szívesen támogat, aki készen áll a rendszer leváltására.

A kérdés az, hogy ki az, aki alkalmas erre. Az, aki a rendszer része volt, és most megvilágosodott, vagy egy úgynevezett tiszta erő. Ez utóbbi út persze nehézkes, hiszen a politikusoknak általában van múltja, nem a semmiből jönnek. Azt javaslom, várjuk meg, mire jut Magyar Péter. Ha úgy jön ki a meghallgatásról, hogy mindenről beszélgettek, csak a lényegről nem, az elég kiábrándító. Abban bízom, hogy nem gumilabdát pottyant az ügyészség padlójára, hanem valódi politikai atombombát, melynek eredményeképpen valóban megbukik a kormány.

Szabó Bálint nyilatkozatát illetően fontosnak tartjuk jelezni, hogy a szegedi képviselő állításait független forrásból nem tudjuk ellenőrizni.

Azt állítja, hogy súlyos bizonyítékai vannak

Mint ismert, Magyar Péter volt felesége, Varga Judit korábbi igazságügyi miniszter lemondása után döntött úgy: elérkezett az idő ahhoz, hogy kitálaljon. Azóta többször, több ízben beszélt arról, hogy számos, a kormány számára kellemetlen részletet tud többek között a Völner–Schadl-ügyről.

  • Az ATV Egyenes beszéd című műsorában kijelentette: „Tudom, ki áll a Schadl–Völner-ügy mögött, de nem itt fogom elmondani. Ha bemennék tanúskodni, akkor Gulyás Gergely is jöhetne velem az ügyészségre.” Utóbbi megjegyzésével arra utalt, hogy bizonyára a Miniszterelnökséget vezető miniszter – és más magas rangú politikusok – is sejtik vagy tudják, mi történt.
  • Kedden szintén egy ATV-s műsorban azt állította: információi szerint a kormány már több mint fél évvel a hivatalos gyanúsítás előtt tudta, hogy Völner Pál – akkori igazságügyi államtitkár – is érintett Schadl György korrupciós hálózatában. „Völner Pál már fél éve tudott arról, hogy titkos megfigyelés folyik, és a kormányt figyelmeztette erre” – emelte ki, hozzátéve, hogy mindezeket bizonyítani is tudja.
  • Közösségi oldalán szintén elárult néhány részletet, mint fogalmazott: „A Schadl–Völner-ügy nyomozati irataiban szereplő Tóni, Ádám, Barbara teljes neve: Rogán Antal, Nagy Ádám, Rogán Barbara. Schadl György, a Végrehajtói Kamara korrupt vezetője, elsőrendű vádlott, Rogán Antal embere volt. Erről és további terhelő információkról miniszterektől szereztem tudomást, és bizonyítani tudom. Csütörtökön meg is teszem a Központi Nyomozó Ügyészségen.”
  • Március elején a Facebook-oldalán számolt be arról, hogy már a beidézését is szokatlannak tartotta. Miután három nap után nem vette át a Központi Nyomozó Ügyészség postai küldeményét, személyesen küldtek ki hozzá egy ügyészt, ám mivel nem találták otthon, telefonon keresték. Amikor rákérdezett, hogy minden személynél, minden ügyben így járnak-e el, „nem kapott megnyugtató választ”. A történtekre reagálva azt írta: „Innen is üzenem Polt Péter legfőbb ügyésznek (volt Fidesz-tagnak), hogy legalább a látszatra ügyeljen. Továbbá felszólítom, hogy azonnali hatállyal távozzon hivatalából, de mielőtt ezt megtenné, mentse fel azon ügyészeket, akik a Völner–Schadl (és mások?) ügyében a nyomozást vezették.”

Dióhéjban a Völer–Schadl-ügyről

Az évtized korrupciós perének nyilvánosságra került dokumentumai szerint Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar tavaly lemondott elnöke 2021 nyaráig összesen legalább 83 millió forint kenőpénzt adott át Völner Pál egykori igazságügyi államtitkárnak cserébe azért, hogy a politikus az általa kijelölt végrehajtókat nevezze ki pozícióikba.

A vádirat szerint Schadl 880 millió forint illegális jövedelemre tett szert az államtitkárral kialakított korrupciós kapcsolata révén, nagyobb részt a közbenjárására kinevezett végrehajtók osztalékából.

(Borítókép: Magyar Péter. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Címlapon
Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Emmanuel Macron: Európában nem garantálható a béke, az orosz fenyegetés itt van

Rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a francia elnök Párizsban.

tegnap, 20:31

  • Címlapon
Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

Rendkívüli és meghatalmazott nagykövet lett Jászai Gellért, a 4iG csoport elnöke

A kinevezése nem érinti a 4iG-nál betöltött szerepét.

tegnap, 21:11

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Címlapon
Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Németország reszkethet: hamarosan becsapódhatnak Washington vámjai

Hatalmas lépésekre készül a legnagyobb kereskedelmi partnerünk.

tegnap, 18:54

  • Belföld
Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

Index-értesülés: A honvédelmi miniszter vizsgálatot kért a volt vezérkari főnök ügyeiben

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálja Ruszin-Szendi Romulusz építkezését és helikopterezését.

február 27., 14:41

  • Belföld
Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

Több egészségügyi ellátást is leállítottak az országban

A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ határozatai szerint országos szinten nehézségekbe ütközött a betegek ellátása.

február 27., 16:12

  • Belföld
Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Mérő Vera megkérdőjelezte, hogy a lúgos orvos ügyében eljáró bíró saját belátása szerint döntött

Az aktivista szerint az ügy gumicsontként is szolgálhat a kormányzat számára.

február 27., 06:13

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Címlapon
Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Rendkívüli költségvetési átcsoportosításról döntött Orbán Viktor

Majdnem 200 millió forintról határozott a kormányfő.

tegnap, 21:28

  • Belföld
Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Petíciót indított az aHang, hogy ne engedjék szabadon a lúgos orvost

Már tízezer fölött jár az aláírók száma.

február 27., 12:36

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Címlapon
A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Liverpool úgy győzte le idegenben a PSG-t, hogy végig alárendelt szerepben futballozott

A Bayern München eldöntötte a továbbjutás kérdését, a Barcelona is közel a legjobb nyolchoz.

tegnap, 23:00

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Címlapon
Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Olyat tett Beyoncé, amitől nemcsak az arcunkról, de a kabátunkról is letépjük a bőrt

Az énekesnő komoly lökést adott az újragondolt amerikai patriotizmusnak és értékeknek.

tegnap, 19:41

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Címlapon
A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

A grönlandi miniszterelnök kemény üzenetet küldött Donald Trumpnak

Az amerikai elnök nemrég kijelentette, hogy mindenképp megszerzik Grönlandot.

tegnap, 19:58

  • Belföld
Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Meghalt egy gyermek, miután nem kapott helyi ellátást Kalocsán

Az Országos Kórházi Főigazgatóság szerint a kalocsai kórháznak nincs köze a beteg ellátásához.

február 27., 13:53

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27

  • Belföld
Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Egy hónapig rács mögött marad a gyerekmolesztálással vádolt zalai pedagógus

Közleményt adott ki a Zalaegerszegi Törvényszék.

február 27., 11:55