Ismét mosolyogva érkezett a tárgyalóterembe az antifa támadások vádlottja
További Belföld cikkek
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
Annyi érdeklődő volt kíváncsi az antifa perként ismert ügy tárgyalására, hogy két tárgyalóterem is megtelt a Fővárosi Törvényszéken. A javarészt olasz sajtó és hallgatóság szinte egymaga megtöltötte az első emeleti tárgyalótermet, de az elsőrendű vádlott édesapja így is helyet tudott foglalni lányához közel.
A nagy érdeklődés nem véletlen, hisz az elmúlt közel két hónapban az olasz és a hazai sajtó is Ilaria Salistól volt hangos. A nőt ugyanis először január 29-én kísérték a bv. munkatársai a Fővárosi Törvényszék bírája elé, amikor mosolyogva nézett végig a hallgatóságon. A bilincsben lépdelő nő látványán felháborodott akkor az olasz sajtó, és az ügy addig ment el, hogy a végén már Szijjártó Péternek és Orbán Viktornak is egyeztetnie kellett az olasz kollégáikkal. Sőt, rendkívül módon még a sajtónak is betekintést engedtek Salis cellájába.
Az indulatok ezzel azonban aligha csillapodtak, mert Ilaria Salis egykori olasz rabtársa a médiában mutatta be, hogy milyen körülmények között kellett élnie az antifa támadások elsőrendű vádlottjával.
Nem tett vallomást
Csütörtök reggel ismét bilincsben érkezett a tárgyalóterembe, majd a kamerák tengerében elveszve leült a vádlottak padjára. A tárgyalásra azonban nem tudott becsatlakozni az ügy harmadrendű vádlottja videóhíváson keresztül, így a német nő meghallgatása nélkül kezdődött az ülés. A tárgyalás előtt megjelent a hallgatóság tagjai között Szanyi Tibor is, ám a tárgyalóterembe már nem lépett be.
Ilaria Salis nem akart vallomást tenni a mai tárgyaláson, de személyes dolgait érintő kérdésekre szívesen válaszolt. Ebből kiderült, hogy a mesterszakos irodalomdiplomával rendelkező olasz nő Milánó közelében oktatott egy gimnáziumban, mielőtt letartóztatták volna. Korábban voltak ügyei, de ezek az eljárások rendre börtönbüntetés nélkül végződtek Olaszországban, helyette alternatív büntetést kapott. A történtekről a kamerafelvételeket nem látta egészében, hetente mindig csak egy kicsit néz belőlük.
Védője kérésére azonban elmondta, hogy amennyiben a bíróság ezt engedélyezi, úgy letartóztatás helyett szívesen lenne bűnügyi letartóztatásban. Meglátása szerint a családja támogatná őt anyagilag, sőt még egy hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó alapítványnak is tudna dolgozni.
Vallomás híján a bíró olvasta fel Salis nyomozás során tett vallomását, amiben többek között arról beszélt a nő, hogy nem fért fel az első Budapestre tartó vonatra, így csak a másodikkal tudott a magyar fővárosba jönni. A vád két német tagjával egy taxiban utazott, de ennél több köze nincsen hozzájuk. Csak egy városnézésre érkezett Budapestre, és a hétvégével ment volna is vissza Olaszországba.
40 ezer euróért cserébe szabadulna a börtönből
Nyilatkozatot is csak azért tett a későbbiekben, hogy bemutassa a magyar börtönviszonyokat. Kérte, hogy vigyék át egy olasz börtönbe, vagy magyar házi őrizet elrendelését. Nem akar megszökni a hatóságok elől, nemrég befektetett egy milánói házba, ahova nemsokára be is költözne, és továbbra is az olasz nagyvárosban tanítana. Mindeközben egy tanfolyamot is elvégzett a hazai börtönben, amire már nagyon régóta vágyott, mert ezek is segítik őt az oktatásban.
Ő úgy tudja, hogy nem jelent jelentős veszélyt a börtön szerint, és személyével nem jelent veszélyt a társadalomra. Jelenleg közepes biztonsági kockázatú besorolásban van letartóztatva, panasz rá szabályszegésért soha nem volt.
Ilaria Salis ügyvédje, Gyene Bálint jelezte, hogy indítványozza az olasz nő letartóztatásának megszüntetését, és indítványozza, hogy európai bűnügyi felügyelet alá kerülhessen, ezzel engedélyezné a vádlottnak, hogy a szüleihez költözhessen. Kérte, hogy az óvadékot 16 millió forintban, hozzávetőlegesen 40 ezer euróban határozza meg a bíróság.
A védő hozzátette, hogy Budapesten van támogatója a nőnek, aki lakhatást és ellátást is biztosítana Ilaria Salisnak a bűnügyi felügyelete alatt. Olaszországban nem szökne el, mert tudja jól, hogy a hatóságok elfognák, és kiadnák Magyarországnak.
A harmadrendű német nő védője kérte, hogy szüntessék meg a bűnügyi felügyeletét védencének. A bíró mind a két esetben elutasította az indítványokat.
Egy beismerte, ketten tárgyaláson
Ilaria Salis és az ügy harmadrendű német női vádlottja nem ismerte be az ellenük felhozott vádakat, így az ő esetükben tárgyalásra utalta az ügyet Sós József bíró. Egyedül a másodrendű német férfi ismerte el az ellene felhozott vádakat az előkészítő ülésen, ezzel már aznap ítéletet hozhatott a tanácselnök.
A Fővárosi Törvényszék bűnösnek mondta ki bűnszervezetben való részvétel bűntettében, három év fegyházbüntetésre ítélte, valamint a határozatban öt évre ki is utasították Magyarország területéről. Feltételesen a büntetés letöltésének kétharmadakor szabadulhat.
A döntés végül nem lett jogerős, mivel az ellen az ügyészség súlyosbításért, míg a vádlott enyhítésért fellebbezett.
Budapesten indítottak támadássorozatot
Mint ismert, tavaly februárban horrorisztikus támadássorozat vette kezdetét Budapest utcáin. Az első incidens február 9-én, csütörtökön történt a belvárosi Fővám téren, ahol három lengyel állampolgárra támadt rá egy hét-nyolc fős banda: lerohanták, majd viperákkal és más eszközökkel ütni kezdték őket. A támadás egy percig tartott, a csoport tagjai ezután elfutottak a helyszínről. A három sértett közül ketten is súlyos, töréses sérülést szenvedtek.
A következő atrocitás másnap, február 10-én történt, akkor Gazdagréten egy magyar férfira rontottak rá hátulról. Ugyanazon a napon az esti órákban az V. kerületi Bank utcában egy magyar, az I. kerületben pedig egy német párt bántalmaztak. A nyomozás kiderítette, hogy a támadók mindegyik sértettet hosszan követték, volt, akivel tömegközlekedéssel, több átszállással is együtt utaztak.
A Hammer Gang vezetőjét a német hatóságok is körözik, gyilkossági kísérlet a gyanú ellene.
(Borítókép: Ilaria Salis. Fotó: Tövissi Bence / Index)