Sok térkép, és egy-két zavarosan megfogalmazott kérdés is volt a töriérettségin
További Belföld cikkek
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
- Orbán Viktor: Sosem szerettem azokat a politikusokat, akik elhárították a felelősséget
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
13:00
Véget ért a megmérettetés, 7679 diák fejezte be szerda délután 13:00-kor az emelt szintű történelem érettségit. A vizsgázóknak 240 percük volt arra, hogy – hasonlóképp a középszintű érettségihez – képi, szöveges, térképes vagy grafikonos források segítségével megoldjanak 12 rövid feladatot.
Az emelt szinten érettségiző diákok beszámolói szerint ebben kaptak feladatokat többek között Augustus római császárról, a középkori szerzetesrendekről, Hunyadi János törökellenes mozgalmairól, az I. és II. világháborúról és aktuálpolitikai témakörként a magyar választási rendszerről is.
Az Eduline információi szerint a középszintű töriérettségi első részében a rövid feladatok többek között a kereszténység elterjedésével, a barokk stílussal és az ipari forradalommal foglalkoztak. Ezen kívül a diákoknak Hunyadi Mátyással, az I. világháborúval, a Horthy-korszakkal kapcsolatos kérdésekre is kellett válaszolniuk. A második részben az angol alkotmányos monarchia vagy a második világháború rövid esszéként, az Erdélyi Fejedelemség vagy a rendszerváltoztatás gazdasági eredményei és nehézségei a 2024-es történelem érettségi hosszú esszéként szerepeltek az idei feladatokban.
12:07
Az Eduline közölte a középszintű töriérettségi első részének nem hivatalos megoldásait, és azt is bemutatták, hogyan kellett megírni a középszintű töriérettségi esszéit.
11:33
Nem okozhatnak nagy gondot az esszétémák a diákoknak, de egy-két apróságon el tudnak csúszni – mondta egy töritanár az idei érettségi esszétémáiról az Eduline-nak.
11:05
Van, aki már be is fejezte az érettségit: több érettségiző diák posztolta a Facebookra, hogy már fél órája kijött a vizsgateremből.
11:00
60 percük maradt az érettségizőknek. A vizsga után érkezik az Eduline a nem hivatalos megoldásokkal.
10:30
Már félidőnél tartanak a diákok, még másfél órájuk van befejezni a töriérettségit.
10:11
Sok térkép, viszonylag jól használható források, egy-két zavarosan megfogalmazott kérdés – ilyennek látja egy szaktanár a töriérettségi első részét az Eduline szerint.
10:00
Az írásbeli 2. részében szöveges, kifejtendő feladatok megoldása vár a vizsgázókra a megadott források alapján, vagyis az esszéírás.
Középszinten négy megadott téma közül kettőt, egy rövid (100–130 szó) és egy hosszú esszét (210–260 szó) kell kiválasztani.
A vizsgaszabályzat szerint a kiválasztott témák közül az egyiknek egyetemes, a másiknak pedig magyar történelemre kell vonatkoznia. Méghozzá úgy, hogy a kettő közül valamelyik az ókortól 1849-ig tartó szakasz eseménye legyen, a másik pedig az 1849-től napjainkig tartó szakaszba tartozzon.
9:45
Hány pontot lehet összesen szerezni a töriírásbelin?
A vizsga mindkét szinten maximum 100 pontos. Max. 50 pont jár az I. részért és 50 pont az esszékért – emlékeztet az Eduline.
9:13
Erdélyi fejedelemség, angol alkotmányos monarchia is szerepel a töriérettségi esszétémái között.
9:10
Kereszténység elterjedése és Hunyadi Mátyás – ilyen témakörök szerepelnek a töriérettségi első részében.
9:00
Ezekben a pillanatokban mintegy 75 ezer tanulónak osztották ki a történelemérettségit, akik idén az új 2020-as NAT alapján adhatnak számot a tudásukról emelt és középszinten. Bár a témakörök változtak, de a vizsga szerkezete ugyanaz maradt: vagyis mind emelt, mind pedig középszinten két részből áll a feladatsor – világított rá cikkében az Eduline.
Középszinten az első részben rövid feladatokra kell válaszolni, míg a második részben esszéket kell írni. Erre összesen 180 perce lesz a vizsgázóknak, a négy esszéfeladat közül kettőt választhatnak a diákok: egy egyetemes történelemre vonatkozó rövidet és egy magyar történelemmel foglalkozó hosszút
– világított rá a portál. A választás során a diákoknak arra is figyelniük kell, hogy az egyik esszé az ókortól 1849-ig tartó időszakhoz kapcsolódjon, a másik pedig 1849 utánihoz. Hogy mely témákat fejtik ki részletesen, azt a feladatlapon egyértelműen jelölniük kell.
A középszintű feladatsorra az érettségizőknek összesen 180 perce lesz. Középszinten az első részre és a második részre is 50-50 pontot lehet szerezni.
Egy új korszak kezdődött
Folytatódik a 2023/2024-es tanév tavaszi érettségi időszakának kötelező része. Hétfőn magyar nyelv és irodalomból, kedden matematikából vizsgáztak a diákok, ma pedig a történelemtudásukról adhatnak számot. Az Oktatási Hivatal (OH) tájékoztatása szerint ebből a tantárgyból középszinten 68 802, emelt szinten 7679 tanuló bizonyíthat.
Mint arról korábban beszámoltunk: a 2024-es tavaszi érettségi időszak egy új korszak kezdetének is tekinthető, most ugyanis már azok számára is elérkezett a legfontosabb középiskolai megmérettetés, akik 2020-ban az új Nemzeti alaptanterv szerint kezdték meg a tanulmányaikat.
Ennek fényében a magyarérettségi és a matematikaérettségi is tartogatott újdonságokat, és nem lesz ez másképp a történelemérettségivel sem.
Megosztó az új történelemérettségi
Az új matematikaérettségihez hasonlóan az új történelemérettséginél is inkább a témakörök változtak, a szerkezet, illetve a feladatok típusa nem tér el a korábbiaktól.
Az átalakított követelményrendszer a korábbiakban kapott hideget és meleget is. A Történelemtanárok Egylete egy korábbi közleményében több évtizedes visszalépésről beszélt.
Kifogásoljuk a politikatörténeti témák arányának növelését, mivel ez ellentétes a korszerű történelemtanítás trendjével, egyszersmind az életmódtörténet visszaszorulása megnehezíti a múltban élt emberek életének megismerését, megértését
– írták, hozzátéve, hogy a módosítások nyomán csökken a társadalom-, életmód- és gazdaság-, és így nő az eszme- és vallástörténet aránya az eddigi 10 százalékról 17–23 százalékra.
Egy másik szakmai szervezet ugyanakkor pozitív fejleményekről beszélt, a Történelemoktatók Szakmai Egyesülete állásfoglalásában többek között azt írta:
„A kompetenciák megfogalmazása tömörebbé, egyértelműbbé, jobban alkalmazhatóvá vált, ami segítheti az érettségi vizsgára való felkészülést. Emellett örvendetes, hogy az emelt és középszint közötti kisebb átfedések megszűntek” – mutattak rá.
A középszintű érettségi lexikális követelménye egyébként továbbra is megegyezik a kerettantervben szereplő adatokkal, emelt szinten ugyanakkor az azon felüli, külön adatbázisban szereplő eseményekkel, időpontokkal, személyekkel és fogalmakkal is tisztában kell lenni.
Arról, hogy mit kell tudni a most érettségiző generációról, itt írtunk bővebben.
(Borítókép: Szollár Zsófi / Index)