A Fidelitas és a Rákóczi Szövetség tagjai voltak az Árpád hídi halálos baleset áldozatai

2024.07.05. 13:19
Szerdán késő este három halálos áldozatot követelő baleset történt az Árpád hídon, amikor egy ámokfutó áttért a szemből jövő sávba és ütközött több vétlen kocsival is. Az ütközés következtében elhunyt párról kiderült, hogy a Fidelitas tagjai és Rákóczi Szövetség munkatársai voltak, ráadásul az egyikük híres mesemondó volt, a másikuk pedig a Schadl-ügy egyik tanúja.

Ahogy arról mi is beszámoltunk az Indexen, szerdán késő este három autó ütközött az Árpád híd Budára vezető oldalán, többen megsérültek, hárman pedig meg is haltak. A rendőrség szerint egy lopott taxival hajtott az elkövető a forgalommal szemben lévő oldalon, majd több autónak is nekiütközött. Az egyik áldozat maga a baleset okozója volt, a másik kettő pedig egy pár, amely a szürke Suzuki Ignisben utazott, amelybe először belecsapódott az ámokfutó. Azóta kideült, hogy az egyik áldozat a Schadl-ügy egyik tanúja lehetett, a másik pedig a férfi élettársa – ők utaztak az Ignisben –, illetve több felvétel is előkerült a balesetről.

A Rákóczi Szövetség viszont kiposztolta közösségi oldalán, hogy a két elhunyt két fiatal munkatársuk volt.

Bajkó Ervin, 34 éves rendezvényszervező munkatárs és Szeleczki Mónika 32 éves mesemondó. 

Szeleckzi Mónika mesemondó rendezvényeken tűnt fel, majd később pajzán, felnőtteknek szóló népmesékből összeállított műsorával lett ismert nemcsak Szlovákiában, de Magyarországon is. 

A mesemondások során tapasztalom, hogy mennyire igény van a mesékre, kicsik és nagyok részéről is. Nekem is segítenek ezek a történetek bizonyos élethelyzetek feldolgozásában, megértésében

– mondta legutolsó interjújában.

Bajkó Ervin pedig egyre biztosabb, hogy azonos B. Ervinnel, a Schadl-ügy tanújával.

A Fidelitas is elbúcsúzott a közösségi oldalán a két vétlen áldozattól, ugyanis kiírásuk szerint Ervin és Mónika közösségük „aktív tagjai és színfoltjai” voltak.

Egy éve tragikus baleset történt az Árpád hídon

Szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt szintén az Árpád hídon történt egy tragikus baleset. Egy 26 éves kerékpáros életét vesztette, amikor egy 690 lóerős Mercedes-AMG az Árpád hídon haladt a budai irányba, a sofőr elvesztette az uralmát az autó felett, majd többször megpördült, és átszakítva a szalagkorlátot elgázolta a szabályosan haladó biciklist.

Az eset után több irányból is felmerült, hogy a hasonló eseteket szigorúbban kellene kezelni, a gázoló azonban jelenleg is szabadon mozoghat Budapesten