Fontos határidő járt le a Magyar Péter-féle hangfelvétellel kapcsolatban

2024.07.22. 18:06 Módosítva: 2024.07.23. 11:50
A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) júniusban ismertette döntését, hogy nem nyomoznak tovább Magyar Péter kijelentéseivel kapcsolatban. Az ügy eredetileg egy ismeretlen személy feljelentése miatt kezdődött az ügyészségen, ő fellebbezhetett volna a nyomozóhatóság döntése ellen, de a jelek szerint nem élt ezzel a lehetőségével.

Idén márciusban nyomozás indult Magyar Péter Facebook-bejegyzéseivel kapcsolatban. A vizsgálat egy ismeretlen személy bejelentése miatt kezdődött – ismeretes, hogy emiatt jelent meg Magyar Péter a Budapesti Nyomozó Ügyészségnél tanúmeghallgatáson, majd ezzel kapcsolatban hozta nyilvánosságra az ismert hangfelvételt, amin volt feleségével, Varga Judittal beszélget. A KNYF júniusban jelentette be, hogy megszüntette a nyomozást az ügyben, erről egy részletes határozatot is publikáltak.

A hétvégén azonban lejárt az a harminc napos határidő, ami a bejelentő számára állt fenn, hogy fellebbezzen a döntéssel szemben. Kovács Katalin, az ügyészség szóvivőjének tájékoztatása szerint nem érkezett felülbírálati indítvány a főügyészséghez az illetőtől. 

Mivel ilyen indítványt nem nyújtott be, így nem vizsgálják felül a hatóság döntését.

A szóvivő hozzátette, hogy a határidő lejártát követően – mivel a feljelentő nem élt jogorvoslattal – az ügyészség öt munkanapon belül egy hónapra közzéteszi az anonimizált határozatot a központi elektronikus tájékoztatásra szolgáló honlapján.

Tájékoztatom továbbá, hogy az így közzétételre kerülő határozat tartalmazza az ellene benyújtható felülbírálati indítvány  büntetőeljárási törvényben meghatározott feltételeit,

így továbbra is meg lesz a lehetőség arra, hogy bárki fellebbezen a döntéssel szemben.

Mint ismert, egy hónappal ezelőtt az ügyészség egy sajtótájékoztatón jelentette be, hogy vádemelési javaslat nélkül zárta le a nyomozást a Magyar Péter-féle hangfelvétel ügyében.

Magyar Pétert, a Tisza Párt elnökételőször márciusban hallgatták meg tanúként a Fővárosi Nyomozó Ügyészségen. Meghallgatása után három állítást fogalmazott meg a Völner–Schadl-ügyről:

  • Schadl György „Rogán Antal propagandaminiszter embere volt”.
  • A kormány már a meggyanúsítás és az őrizetbe vétel előtt tudott arról, hogy büntetőeljárás és titkos megfigyelés zajlik, és erről Völner Pált is tájékoztatták. Azt, hogy konkrétan ki mit tudott és ki kit tájékoztatott, nem tudta megmondani.
  • Rogán Antal és/vagy emberei bementek az ügyészségre, ahol manipulálták, átírták, megmásították az ügyészségi iratokat.

Az ügyészség képtelenségnek nevezte, hogy „a megnevezett ügyben bizonyítékot tartott vissza, vagy bárki az ügyészségen lévő bizonyítékot semmisített volna meg”. Magyar Péter a meghallgatására ígért egy olyan hangfelvételt, amellyel bizonyítani tudja állításait. A hangfelvételt közzé is tette, annak leiratát itt olvashatja.

Az üggyel kapcsolatban kilenc tanút hallgattak meg, köztük volt Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely, valamint a hangfelvételen szereplő személyeket, akik azt mondták, nincs tudomásuk arról, hogy valakinek feljelentési kötelezettsége lett volna, és ezt elmulasztotta.

Ezért a nyomozást bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozó főügyészség. 

A Tisza Párt alelnöke még a tájékoztató közben reagált a Facebookon. Mint írta, szürreális a sajtótájékoztató, mintha az 1950-es években lennénk. Szerinte az ügyészek „izzadságszagúan próbálják megmagyarázni, hogy a volt igazságügyi miniszter által a hangfelvételen elmondottak ellenére semmilyen bűncselekmény nem történt”. Az elhangzottakat részben hazugságnak, részben a hangfelvétel szándékos félreértelmezésének nevezte, és azt ígérte, részletesen cáfolni fogja az ügyészség állításait. Azt is hozzátette, ha már nem Polt Péter lesz a legfőbb ügyész, a vádhatóság leporolja az ügyet, és „kivizsgálja a mostani nyomozásban elkövetett szándékos szabálytalanságokat”.