A Tisza Párt alelnöke megszólalt a korábbi fenyegető üzeneteiről
További Belföld cikkek
- Szabálytalan előzés miatt okozott balesetet egy autós
- Két tucatnál is több örökbe fogadott gyerek maradt család nélkül egyetlen év alatt
- Orbán Viktor: A háború kezdete óta ketten hittünk a békében, a Vatikán és Magyarország
- Színes karácsonyi programkínálattal készül Budapest a hétvégére
- Egy rossz manőver életekbe kerülhet – mutatjuk hogyan kerülheti el
Radnai Márk, a Tisza Párt újdonsült alelnöke az RTL-nek nyilatkozott többek között arról, hogy mi a feladata a Tisza Pártban, megbánta-e a Koltai Tamásnak még 2015-ben küldött ujjeltörős üzenetét, és hogy mit gondol Magyar Péterről.
Mint arról az Index is beszámolt, hétfőn, a Tisza Párt tisztújító közgyűlése után Magyar Péter bejelentette, hogy a párt őt választotta meg elnökének, míg alelnök lett Tarr Zoltán, valamint Radnai Márk, a párt operatív vezetője.
Radnai Márk – aki korábban azzal került be a hírekbe, hogy újságírókat fenyegetett meg – most interjút adott az RTL Híradónak. A csaknem félórás, szerdán megjelent felvételen többek között az alábbiakról beszélt:
- már április 10. óta ő tölti be a Tisza Párt alelnöki tisztségét, a mostani közgyűlés ezt csak megerősítette;
- azért nem jelentették be áprilisban, hogy ő az új alelnök, mert nem tartották fontosnak, ugyanis „amikor új emberek megjelennek, az első dolga a médiának, hogy az illetőt ledarálja”. Emellett nem akarták elterelni a figyelmet Magyar Péterről, most viszont szükség volt arra, hogy transzparensek legyenek;
- korábban apolitikus volt, és a külföldre költözésen gondolkodott;
- a március 15-i tüntetést már ő rendezte, és akkoriban Magyar Péteren, a testvérén, édesanyján, barátnőjén és Nagy Ervinen kívül nem volt más a csapatban;
- Magyar Péternek a kommunikációs stratégiában és a vizuális tartalmakban segített a kampány alatt, jelenleg pedig s sajtómegjelenéseiért, a videós tartalmakért és social médiáért felel;
- szerinte kevés tehetségesebb politikus van az országban Magyar Péternél, és szerinte ő az, aki most meghatározza a politika irányait;
- édesapja – aki a Jobbik kommunikációs szakembere volt – támogatta őt a Tisza Párt tevékenységében, és rendszeresen beszélgetnek a politikáról, apja véleményét ki szokta kérni;
- a 2015-ös ügyével kapcsolatban azt mondta, még másnap bocsánatot kért Koltai Tamás színikritikustól az ujjeltörős üzenetért. (Azt írta neki korábban: „Szia Tamás! Valaki egyszer azt mondta rád kártékony csótány. Szerinted miért? Ha még egyszer meglátlak bármelyik előadásom közelében egyesével töröm el minden ujjad. Bezony. Szép nyarat! Menj jó messzire!”);
- a mostani interjúban sajnálatát fejezte ki a Koltainak küldött üzenete miatt, és azt mondta, megbánta, és nem gondolta, hogy ez az ügy lesz a fő téma vele kapcsolatban. Közölte azt is, hogy a Magyar Narancs újságíróját viszont nem fenyegette meg;
- nem állítja, hogy baráti a viszony közte és Magyar Péter között, de őszintén megbeszélnek mindent, és nincsenek titkaik egymás előtt.