Többször is rendőrt hívtak a Balatonlellén nyaralók a BME gólyatábora miatt

HNT 6107
2024.08.22. 12:21
Újabb fejlemény látott napvilágot a Budapesti Műszaki Egyetem gólyatáborával kapcsolatban. Szerkesztőségünk ugyanis olyan információhoz jutott egy levél alapján, amely szerint olvasónk a BME táborától nem messze próbált nyaralni, kisebb-nagyobb sikerrel, a balatonlellei tábor közelében. Oda ugyanis többször is rendőrt kellett hívni, azonban a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság cáfolta ezt.

Közeledünk a szeptemberi tanévkezdéshez, az egyetemek ebben az időszakban a gólyatáborokkal lelkesítik az elsőéves hallgatóikat a rájuk váró megmérettetésre. Az elmúlt időszak a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) gólyatáborában történtekről szólt. 

A történetben az új csavar, hogy a bodajki tábor mellett a Balatonlellén rendezett eseményeken – amelyeken az egyetem több másik kara is érintett – a rendőrség is megjelent. Egy olvasónk a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében arról írt, hogy egész napos, hajnalig tartó rigmusokba szedett vezényelt ordítás, káromkodás, ordító zene kíséri a tábori turnusokat.

Gyerekeink, unokáink itt ismerkedtek a legordenárébb káromkodásokkal, az egész napos részegség vezényelt rigmusaival

– állítja az Index olvasója. Kiemelte azt is, hogy „a szexuális erőszak áldozatai kiabálása ijesztő és megdöbbentő”. Beszámolója szerint reménytelen harcot vívnak a helyzet rendezésének ügyében a helyi önkormányzattal.

Olvasónk a rendőrségen többször is bejelentést tett, az egyenruhások állítása szerint már rutinszerűen szállnak ki a helyszínre, intézkedésük pedig rövid időre hoz csak enyhülést. Mint fogalmazott, azt reméli, hogy tapasztalatai megosztásával hozzájárulhat a BME gólyatábor-kultúrájának megváltozásához.

A Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre elárulta: a kérdéses helyszínről a gólyatábor ideje alatt bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetésével kapcsolatos bejelentés a rendőrségre nem érkezett. Ugyanakkor az Index más nyaralóktól is úgy értesült, hogy többször is kihívták a rendőröket a zaj miatt.

„Kollégáink a tábor szervezőivel – ahogyan valamennyi nagyobb tábor, illetve rendezvény esetében is teszik – rendszeresen tartották a kapcsolatot, emiatt jelentek meg »rutinszerűen« a helyszínen” – zárták válaszukat.

A BME Kommunikációs Igazgatósága is azt írta lapunknak, hogy „az idei BME Gólyatáborok ideje alatt nincs tudomásunk a tábort érintő lakossági bejelentésről, hatósági intézkedés nem történt”.

Minden az óvszertiltással kezdődött

A BME Villamosmérnöki és Informatikai Karának gólyatáborában megtiltották a hallgatóknak, hogy gumi óvszert vigyenek magukkal. A közzétett tiltólistán a hajtógázos dezodor, az olló és a körömcsipesz mellett szerepel az óvszer is.

Az Egyetemi Hallgatói Képviselet (EHK) elnöke, Radácsi Kristóf a 444 kérdésére válaszolva azt írta, szerintük ha a fiataloknál nincs óvszer, akkor szexelni sem fognak. Az viszont, hogy pontosan hogyan ellenőrzik a szextilalom betartását, nem derült ki.

A szervezők „egész nap számontartják a gólyák közösségi aktivitását a szabályok betartása érdekében, még a szabadidőben is” – írta az elnök, aki azzal is tisztában van, hogy a szabályaik minden eddiginél szigorúbbak, de csak így „tudják biztosítani azt, hogy minden gólya úgy távozzon a táborból, hogy értékteremtő, jó hangulatú, biztonságos kikapcsolódásban volt része”. 

A hírre több politikus is reagált a közösségi médiában, Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója például azt írta, hogy „a döntést tartalmilag és technikailag is baromságnak” gondolja, és szerinte jó lett volna, ha a döntéshozók bár ne gondolkodtak volna. Korábban a Momentum ifjúsági tagozata, a TizenX a BME bodajki táboránál óvszereket rakott a kerítésre.

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációjának a vezetője közösségi oldalára például röviden csak annyit írt ki egy szívecskés hátterű bejegyzésben:

Régen minden jobb volt.

Az óvszer- és szexmentes gólyatábor híre bejárta az internet világát, így a hormonmentes.hu szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében ismertette, hogy több mint 200 ezer forint értékben támogat 100 darabos óvszercsomaggal tíz egyetemistát a tanév kezdete alkalmából.

Annyira megdöbbentenek minket a BME-gólyatáborhoz hasonló »akciók«, hogy mi, a Hormonmentesnél összedugtuk a fejünket, és kitaláltuk, hogyan tudnánk kifejezni, hogy szerintünk mennyire fontos a szexhez való tudatos hozzáállás. Támogatásunknak nemcsak szavakkal szeretnénk nyomatékot adni, hanem konkrét, fizikai formában is

– tették hozzá.

Nem tehetsz róla, tehetsz ellene nevű, Gál András ügyvéd (korábbi vízilabdázó), Péterfy-Novák Éva író és emberi jogi aktivista, valamint Mérő Vera emberi jogi aktivista által alapított szervezet Facebook-oldala több bejegyzést is megosztott, amelyekben követőik azt írják le, miként élték meg saját gólyatáboraikat. A 2014-ben indított oldal névjegye szerint „olyan ügyeket kívánunk képviselni a széles nyilvánosság előtt, amelyek komoly közérdeklődésre tartanak számot, egyúttal alkalmasak a rendszerszintű problémák bemutatására, megalapozott javaslatok megtételére a jogalkotó felé, és a döntéshozók meggyőzésére az egyes változások szükségességéről”.

Az egyetem felülvizsgálja a gólyatáborai szabályozását

A botrány nyomán a BME Kommunikációs Igazgatósága augusztus 21-én közleményt adott ki, amelyben bejelentették:

az egyetem munkacsoportot hozott létre, hogy felülvizsgálják gólyatáboraik szabályozását.

Mint közleményükben írják, a hallgatók biztonsága mindenekfelett áll, és az egyetem kötelessége „nemcsak a hallgatók oktatása, illetve szakmai pályára állítása, hanem minden körülmények között a biztonságuk védelme. Ez a cél a gólyatáborokra kiemelten vonatkozik” – fogalmaznak a közleményben, amihez hozzáteszik, hogy több évvel ezelőtt más gólyatáborokban szerzett tapasztalataikat felhasználva létrehoztak egy házirendet, amely alapján idén is megszervezték a táborokat.

A Műegyetem – az egyetemi vezetés és a hallgatói képviseletek részvételével – felállított egy munkacsoportot, amely vizsgálatot indít a gólyatáborok kapcsán, felülvizsgálja az eddigi szabályozást, valamint a tapasztalatok és a kihívások alapján mindenki számára megnyugvást jelentő, biztonságot adó és a méltóságot garantáló szabályokat alakít ki

– ígéri közleményében a jelenlegi egyetem, amelynek első elődjét még II. József magyar király alapította 1782-ben.

(Borítókép: Budapesti Műszaki Egyetem 2022. március 9-én. Fotó: Nagy Tamás / index)