Kétéves gyermek rekedt a tűző napon egy autóban Szegeden
Péntek délután egy édesanya éppen a bölcsődéből vitte volna haza a gyermekét, amikor a kisfiára véletlenül rázáródott az autó. A kétségbeesett nő hiába próbálta, nem bírta kinyitni az ajtókat, ezért azonnal hívta a rendőrséget.
A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság beszámolója szerint a rendőrök kiérkezéséig több szülő is vízzel locsolta a járművet, nehogy felforrósodjon. Batki István Ádám r. főtörzsőrmester
végül egy kalapáccsal törte be az ablakot, és kimentette a kisgyermeket, akinek nem esett baja.
Mint írtuk, az Országos Rendőr-főkapitányság azt tanácsolja, hogy azonnal hívjuk a 112-es segélyhívó számot, ha kocsiban hagyott gyereket látunk ebben a kánikulában. A szülők figyelmét pedig arra hívták fel, hogy semmilyen körülmények között, még résnyire lehúzott ablaknál se hagyják a járműben csöppségüket.
Szakértői vizsgálatok kimutatták: a bezárt autóban 20 perc alatt 43 fokos hőség alakulhat ki már akkor is, ha kint csak 26-27 fok van. Egy olyan napon pedig, amikor 30-35 fok van, fél órán belül akár a 70 fokot is elérheti a jármű belső hőmérséklete . A BRFK videón illusztrálta, mi történik ilyenkor az autó belsejében.
Ezen a részben lehúzott ablak sem segít: az utastér belső hőmérséklete a vizsgálat szerint is mindössze 3 fokkal volt alacsonyabb, mint felhúzott ablakok mellett. Az átforrósodás tehát enyhe levegőátáramlás mellett is végbemegy, aminek egyenes következménye lehet a hőguta – ha valaki a zárt gépkocsiban tartózkodik, ami könnyen tragikus kimenetelű lehet – fogalmazott az Indexnek az ORFK.