Vitézy Dávid reagált Lázár János kritikájára
További Belföld cikkek
- Teljesen kiégett egy hajó a Tiszán
- Sokan azt hitték, médiahack, de igaz: örökre bezárja kapuit a MikulásGyár
- Káoszról számolt be a bombariadó miatt megszakadt fővárosi buli egyik résztvevője az Indexnek
- Nyolcszáz hátrányos helyzetű gyermek látogatott el a Parlamentbe
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
Ahogy arról korábban beszámoltunk, a hétvégén először a Balaton déli szakasza esett el, majd vasárnap este a Keleti pályaudvarnál is kisiklott egy vonat, ami a mai napig fennakadásokat okoz a közlekedésben. Lázár Jánost a történtek miatt már lemondásra szólították fel, és többször kritizálta őt a volt közlekedési államtitkár, Vitézy Dávid is.
A közlekedési miniszter mindezek ellenére csak később, egy Facebook-bejegyzésben nyilatkozott a történtekről. Lázár János azzal a felütéssel tette közzé posztját, hogy „Működik a Keleti pályaudvar”.
Nem sokkal később Vitézy Dávid kritizálásával folytatta a miniszter. Lázár János úgy fogalmazott:
Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tartják az országot.
A posztra Vitézy Dávid is válaszolt, aki szerint nagyon kevésen múlt, hogy vasárnap a Keleti pályaudvaron „csak” egy kisiklás, és nem tömeges sérüléssel járó baleset történt, amit a MÁV sem tagadott.
Ugyanakkor is tény, hogy cinikus megjegyzésekkel te magad állítottad le pont az érintett vonalszakasz fejlesztését két éve, a bizonyítékok nyilvánosak. Ezek után azért még téged ismerve is meglepő, hogy megint csak támadsz reakcióként. A másfél napnyi hallgatás után megírt posztodban egyszerre próbálsz a vasutasok, a meleg időjárás, a velem való vitád, a pártod és még ki tudja ki mindenki mögé bújni, csak hogy a miniszteri felelősségedről ne ejts egy árva szót se
– vélekedett Vitézy Dávid.
A bejegyzésében kitért a MÁV késési statisztikáira is, valamint Lázár János elmúlt két évben hozott intézkedéseit is több pontban érintette. Végül úgy összegzett a miniszternek üzenve:
Hidd el, ezeket a vasutasok is pontosan tudják – az utasok pedig sajnos a következményeit tapasztalják minden egyes nap. Nem velem van tehát vitád, akármennyire is szeretnéd ezt így beállítani, hanem minden olyan dolgozóval és utassal, akik a sorozatos rossz döntéseid következményeit kénytelenek elszenvedni.