Simonka György: Lázár János titkosszolgálati információkkal zsarolhat embereket
További Belföld cikkek
- Emelkedik a hivatalból kirendelt igazságügyi szakértők óradíja
- Ellepi a karácsonyi vásárokat a TEK a magdeburgi támadás után
- Ujhelyi István: Megérintette a Fideszt a bukás szele, olyan folyamatok indultak el, amikre 30 éve nem volt példa
- Dúl a kommentháború: Menczer Tamás, Kocsis Máté és Magyar Péter esett egymásnak a magdeburgi tragédia miatt
- Hatalmas torlódásra kell számítani az M3-as és az M5-ös autópályákon, az M1-esen akár két órával is nőhet a menetidő
Mint korábban írtuk, Simonka György június 9-én nagy fölénnyel, 69 százalékos szavazati aránnyal nyert Pusztaottlakán. Az ellene folyó, évekkel ezelőtti indult bűnügyi eljárás azonban továbbra is zajlik, a per várhatóan novemberben folytatódik.
Simonka nemrég vendége volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorának is, ahol többek közt arról beszélt: Lázár János építési és közlekedési miniszter egyszer azzal fenyegette meg, hogy „elvágja a torkát”. Lázár erre azzal reagált, hogy biztos nem mondott ilyet, „mert ha én mondok valamit, azt meg is szoktam csinálni”.
Pusztaottlaka polgármesterét most egy újabb interjúban kérdezték meg a Lázárral való konfliktusáról és más ügyekről is. Simonka György többek közt arról beszélt a Telexnek, hogy:
- „Lázár János gaztetteiről regényt tudnék írni, már meg is írtam egyébként, sőt, ki is nyomtattam, nehogy feltörjék a gépemet és »véletlenül« eltűnjön. Azaz nem külön Lázárról meg a Fidesz dolgairól, hanem az életemről, azokról az emberekről, akik nagy hatással voltak rám. Ezeket az embereket folyamatosan kérem fel, hogy küldjenek a könyvbe egy-egy velem kapcsolatos történetet, az első sztorit, ami beugrik nekik Simivel kapcsolatban.”
- Lázárnak a vele szemben megfogalmazott kritikáiról azt mondta: „Először is, ha én nem kerülök a Fideszbe, akkor 2010-14-18-ban nincs fideszes kétharmad, mert Dél-Békés, amit én szállítottam, hagyományosan baloldali körzetnek számított, ahol a jobboldal nem tud nyerni. Ezzel a kétharmaddal lehetett kinevezni minden olyan szervezet élére a vezetőket, amik ekkora hatalmat biztosítanak a fideszes tábornokoknak. Másrészt azt, hogy az én politikai pályafutásom véget érjen, azt Lázár el is intézte. Harmadrészt én a fideszesek körébe bekerültem, és tökéletesen tudom, hogy ő miket tett. Szerintem nem fog örülni, hogy napvilágra kerül az, amit én tudok.”
- Állítása szerint Lázár János korábban, miniszterelnöki megbízottként őt is megkérte arra, hogy (átvitt értelemben) „vágja el a torkát” egy fideszes országgyűlési képviselőnek, Nógrádi Zoltánnak. „Azt kérte tőlem, hogy vágjam el Nógrádi torkát, neki ez volt a szavajárása” – mondta, megjegyezve, hogy ez egy 3,6 milliárd forintos, bűncselekménygyanús mórahalmi helyi költségvetési hiány esetében történt, amelyet szerinte nem vizsgáltak ki normálisan, miután az ügyészség „elsikálta a dolgot”.
- „3,6 milliárd, az most, 2024-ben is sok, hát 2010-ben? És ott gazdák voltak, akik nem lettek kifizetve. Rengetegen mentek tönkre, emberek felakasztották magukat ezért. És mégis el lett sikálva. Az állam fogta, és berakta a 3,6 milliárdot, és innentől kezdve rendben volt minden. De miért, az Elios-ügynél vagy a játszóteres ügyben nem ez történt?” – mondta, megjegyezve, hogy ezután az eset után kezdett el megromlani a viszonyuk Lázár Jánossal.
- „Lázár egy ufó az én szememben, nem tudom megmondani, hogyan történnek ezek. Olyan dolgokat csinál meg, amiket másnak nem engednek. Ha akar egy körforgalmat csinálni a levegőben Vásárhelyen, akkor ő megcsinálja, akkor is, ha az 10 milliárddal többe kerül. Ha 12 milliárdot akar költeni a makói fürdőre, akkor költ. Miközben nincs pénze az országnak. Ez számomra értelmetlen” – mondta Simonka György.
- Majd hozzátétté: egy időben Lázár János felelt a titkosszolgálatokért, és szerinte olyan információk birtokába juthatott akkor, amelyekkel most zsarolhat embereket. „Én ezt sejtem, és a parlamentben is ezt pletykálták. Lehetnek olyan információi, amikkel zsarolhatja a felső vezetést. Mert mindent megtesz. Olyan dolgokat is, amikről utólag mindenki azt mondja, hogy kár volt” – fogalmazott.
- Mint mondta, ez ügyben Pintér Sándor és Rogán Antal is „a titkok tudói” közé tartozik, de „róluk nem hiszem, hogy ezeket a titkokat olyan látványosan kihasználták volna, mint Lázár”, aki szerinte a titkosszolgálatokon keresztül még az ügyészséget, és az ellene zajló eljárást is befolyásolhatta.
- „Nekem nem a rendszerrel van bajom, nem a rendszer akar bedarálni. Egy-két emberrel van bajom, például Lázár Jánossal [...] Engem Erdős Norbert bosszant, aki most a Fidesz parlamenti képviselője ebben a körzetben, és nem tesz semmit a körzetünk érdekében, pedig jó pénzt vesz fel. Nekem nem azért van velük bajom, mert fideszesek, hanem mert rossz és alkalmatlan emberek. Én ebben a rendszerben jól el tudtam működni úgy, hogy nem foglalkoztam az országos politikával, mert nem kellett vele foglalkoznom. Kispályás voltam én ahhoz, hogy a nagy rendszer működésével foglalkozzam” – fogalmazott később az interjúban.
- A kormányfővel 2022 tavaszán, a választások előtt beszélgetett utoljára. „Amikor behívott, mindig várnom kellett kicsit, egy szinttel lejjebb, a Rogánnál, míg a Viktornál fent volt valamelyik nagykövet, vagy bárki. Közben meg Rogán fogadta a Habonyt, meg másokat. Aztán amikor volt fél órája, akkor felmentem a miniszterelnökhöz, és tájékoztattam az ügyemről, többek között arról is, hogy szerintem Lázár csinálja ezt velem. Ő azt mondta, hogy nem hiszi, de majd utánajár. Szerintem nem volt rá ideje, hogy utánajárjon, vagy Lázárék félretájékoztatták. De mindig kedvelt engem, mert velem lett meg mindig a kétharmad. Ez egy baloldali körzet, én tudtam itt nyerni. Ha én nem vagyok, akkor nincs kétharmad” – mondta Simonka György.
- Szerinte lehet, hogy Magyar Pétert „a Fidesz találta ki”, az ő érdekükben cselekszik. „Magyar Péter most nagyon hőbörög a Fidesszel szemben, de amikor odakerül a sor, meg fogják kötni a dealt, és együtt fognak kormányozni. [...] Az a 30 százalék, ami most hozzá húz, nem szavazott volna a Fideszre, de így begyűjtötték őket, és nem a Gyurcsánynál vannak, aki valódi ellenség lehetne, ha egyszer kinőné magát. Helyette olyan embernél vannak, akit tudnak a tökénél fogni. De közben amit Magyar mond a Fideszről, annak minden szavát alá tudom írni” – mondta a polgármester (bár pár mondattal korábban még arról beszélt: „Mindig fenntartással kezelem, amit Magyar Péter mond”).
- És arról is beszélt, hogy Rogán Antal szerinte is „a kormány Richelieu-je”, és még abba is beleszólhat, hogy a Fidesz országgyűlési képviselői mit posztolnak a saját oldalukon, visszavonathatják velük a posztokat.
- Ezzel kapcsolatban egy saját példát is felhozott: „Egyszer kajakoztunk a barátaimmal, előtte rendesen bepálinkáztunk. Akkor volt a Pride, én meg kiírtam, hogy a b*zeránsok csak provokálnak minket. Hívott Rogán titkára, hogy vegyem le a posztot. Mondom, hagyjál már, hát ki vagy te, hogy megmondd nekem, mit csináljak, ez az én véleményem, egyébként is erős vagyok, már be vagyok pálinkázva. Eltelt egy óra, hívott a Rogán, hogy »Simi, a te érdekedben vedd le a posztot.«”
- „Én akkoriban még azt gondoltam, ez a poszt beleilleszkedik a Fidesz rendszerébe, hiszen a felszínen mi nagyon ellene vagyunk a homoszexuálisoknak. Utána jöttem rá arra, hogy tele van b*zival a Fidesz. De többekkel jóban is voltam. Sőt, voltak közöttük olyanok is, akik azonnal segítettek, amikor segítséget kértem tőlük. Tehát még segítőkészebbek meg együttműködőbbek voltak, mint a sok nagyképű miniszter meg államtitkár” – fogalmazott Simonka György.
- Végül azt is elmondta, hogy a polgármestersége mellett lesz ideje arra is, hogy „az alpakákkal és a tevékkel” foglalkozzon a pusztaottlakai szafariparkban, ahol eddig is dolgozott, és mellette őstermelői tevékenységet is fog folytatni.
Gyurcsány Ferenc is reagált az interjúra
„A Simonka nevű fideszes bűnöző Telexnek adott mai interjúja minden jogállamban alkotmányos válsághoz, vezető kormánypárti politikusok, köztük a miniszterelnök elleni vizsgálathoz, minden valószínűség szerint bukásához vezetne” – írta Facebook-oldalán Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció pártelnöke az elhangzottakra reagálva.
Simonka nem többet és nem kevesebbet állít, mint az, hogy az állam büntetőjogi szerepét a kormánypárt közvetlenül a maga érdekében gyakorolja. Ellenfeleket bebörtönöznek, a sajátjaikat meg a legmocskosabb bűnből is kimentik. Orbán maffia/bűnöző állama lepleződött le
– tette hozzá, majd megjegyezte: Orbán Viktornak „mennie kell”, és szerinte menni is fog, bár nem magától.