Vitézy Dávidnak még Münchenben is Lázár János jutott eszébe

2024.09.01. 10:54
A volt közlekedési államtitkár a müncheni Közlekedési Múzeumból posztolt, rámutatva, hogy ez a város frekventált helyén található – szemben Lázár János azon tervével, amely Debrecen gyalogosan megközelíthetetlen külterületére helyezné a magyar tömegközlekedés történeti kiállítását.

„Úgy látszik, itt még nem tudják, hogy a közlekedési múzeum helye nem egy sokmilliós városrégió egyik jól megközelíthető, régi, ipari műemlékcsarnokában, hanem egy mindentől távoli autópálya-csomópontban van – pedig BMW-gyár van itt is…”– írja közösségi oldalán Vitézy Dávid vasárnap. 

„A semmi közepén, a Debrecen közelében épülő BMW-gyár sarkánál építené fel az új közlekedési múzeumot a Lázár János vezette Építészeti és Közlekedési Minisztérium” – írta még július elején a Népszava a kiszivárgott tervekről. 

Kapcsolódó
A debreceni BMW-gyár mellett épülhet fel az új Közlekedési Múzeum

A debreceni BMW-gyár mellett épülhet fel az új Közlekedési Múzeum

Vitézy Dávid szerint Lázár János ötlete teljes tévút.

Vitézy Dávid mostani posztja felidézte azt is, hogy korábban öt pontban részletezte, miért tartja teljes tévútnak az építési és közlekedési miniszter azon tervét, miszerint egy Debrecen melletti, gyalogosan megközelíthetetlen külterületre helyezné át a magyar Közlekedési Múzeumot. 

  1. Budapesten és vonzáskörzetében él az ország lakosságának egyharmada, a nemzetközi turizmus is itt összpontosul. Messze itt van a legnagyobb közvetlenül elérhető közönség Magyarországon egy XXI. századi, a múltról és a jövőről egyaránt beszélő, világszínvonalú Közlekedési Múzeumnak. Debrecenben a közvetlenül elérhető lakosság és turizmus is kevesebb, mint a tizede a budapestinek – szögezi le Vitézy Dávid. 
  2. Budapest közlekedési szempontból az ország közepe, Nyugat- és Kelet-Magyarországról egyaránt jól megközelíthető, az ország a központi régión kívül élő kétharmada számára a legkönnyebben elérhető helyszín. Egy Debrecentől is tíz kilométerre fekvő kietlen szántóföld az autópálya-csomópont mellett Nyugat-Magyarországról, Zalaegerszegről vagy Szombathelyről akár 7-10 óra utazás is lehet egy iskolás csoportnak. 
  3. A Közlekedési Múzeumot minden Budapesthez köti: a szakmai és muzeológiai stáb, az egyetemi háttér, az intézmény 125 éves fővárosi története és lássuk be, a magyar közlekedéstörténet legfontosabb történetei is a kisföldalattitól a villamosokig, a Csepeltől az Ikarusig, Széchenyitől Ganz Ábrahámig.
  4. Ez a kormány volt az, amelyik szerintem helyesen úgy döntött: ha már a Közlekedési Múzeum a Városligetben bezárt, akkor egy méltó új otthont kapjon Kőbányán, az Északi Járműjavítóban, ami egy autentikus és gyönyörű vasúti csarnok a Népliget mellett. Súlyos és megmagyarázhatatlan károkozás ezt az elvégzett munkát kidobni a kukába, nem csak a tervekre és a terület előkészítésére elköltött mintegy 8 milliárd forint miatt, de sok száz kiváló szakember sok éves munkája miatt is. Személyes garanciát vállalok rá, hogy minden egyes forintért megdolgoztak a mérnökök, tervezők, kiállítástervezők. Világszínvonalú terv született, ami önmagában is turisztikai vonzerőt képezne – hangsúlyozta. 
  5. A kiválasztott helyszín még Debrecenbe költöztetés esetén is abszurd volna: egy, minden városi szövettől távoli, gyalogosan és tömegközlekedéssel megközelíthetetlen területen nem lehet XXI. századi múzeumot csinálni, ez teljesen nyilvánvaló.

Az utóbbi hónapban kiéleződött a konfliktusuk 

Mint beszámoltunk róla, az egykori közlekedési államtitkár az elmúlt hónapban éles kritikával illette az építési és közlekedési minisztert a hazai vasúthálózaton megsokszorozódott műszaki problémák okozta fennakadások miatt. 

Az elmúlt két év döntései azonban jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy sosem látott krízis van kialakulóban a vasúton

fogalmazott Vitézy Dávid. Azt hiszem, fontosabb probléma ez, mint a Fanta narancstartalma – írta még július közepén, utalva ezzel a közlekedési miniszter akkor közzétett Facebook-posztjára.

Lázár János többször reagált a vele szemben megfogalmazott kritikákra Facebook-oldalán, pár nappal ezelőtti posztjában a következőket írta:

Magyarország legaktívabban facebookozó szakértője, aki egész életében a Fidesz politikai támogatásával érhetett volna el sikereket, árulásszámba menő csúsztatásokkal uszít a MÁV ellen. Közlekedési szakértőként folyamatosan elárulja volt kollégáit, a vasutasokat, azokat, akik valóban mozgásban tartják az országot. 

„Azok a fejlesztések, amelyekre hivatkozik és amelyeket a szankciós infláció miatt át kellett ütemeznünk, eddig a hétvégéig semmiképpen sem valósultak volna meg. Még akkor sem, ha Vitézy Dávid főpolgármesterség előtti másik álma, a közlekedési minisztersége megvalósul. A MÁV pályái és szerelvényei nem Vitézy hiánya vagy az én miniszterségem miatt olyanok, amilyenek, hanem az elmúlt 30 év mulasztásai miatt” – fogalmazott Lázár János.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Vitézy Dávid a budapesti sétálóutca-hálózat bővítésére tett javaslatot

Úgy látja, lassan egy évtizede nem történt előrelépés a gyalogosövezetek bővítése terén.

március 20., 12:48

  • Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség

Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.

március 20., 13:24

  • Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze

Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.

március 20., 13:34

  • Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben

Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.

március 20., 11:18

  • Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója

A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.

március 20., 11:21

  • Belföld
Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra

Jogállamiságot is vizsgáló holland delegáció érkezett Magyországra

Felszólították a kormányt, hogy vonják vissza a gyülekezési törvény módosítását.

36 perce

  • Címlapon
„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

„Állat, kutya van az autóban?” – csak újságíró és fotós

Lezárták a szlovák-magyar határt: 20 kilométeres sor, vadászkutya, szivacsok, Sztoicskov.

19 perce

  • Címlapon
Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

Kozák Tamás az árrésstopról: Május után jöhetnek a katasztrófa-forgatókönyvek

OKSZ-főtitkár: Az élelmiszer-drágulásról nem a kereskedők tehetnek.

2 órája

  • Címlapon
Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Lemondott a teljes Munkácsy-díj Bizottság

Többek között Vészabó Noémi kitüntetése miatt, megkeresésünkre a minisztérium is megszólalt.

5 órája

  • Belföld
Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

Borzongató kora reggel, gyors melegedés: akár 20 fokos különbséget is mérhetünk egy napon belül

A levegőminőség várhatóan kedvezően alakul.

március 20., 05:47

  • Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban

Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.

március 20., 11:06

  • Belföld
Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Lányoknál Luca, fiúknál Dominik a nyerő név, a Nagyok pedig előzik a Kovácsokat

Választék van bőven, hiszen az utónévkeresőben jelenleg 4676 név közül lehet választani.

március 20., 15:04

  • Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat

Fontos a társaság és az étel is.

március 20., 14:50

  • Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt

A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.

március 20., 10:25

  • Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll

Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.

március 20., 07:12

  • Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok

Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.

március 20., 09:14

  • Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk

Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.

március 20., 06:18

  • Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál

Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.

március 20., 08:03

  • Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok

Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?

március 20., 08:52

  • Belföld
Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Közzétette az államtitkár, hogy kik reagáltak nevetős emojival egy korábbi bejegyzésére

Czunyiné Bertalan Judit szerint anarchista rendbontás történt.

március 20., 09:41

  • Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között

Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.

március 20., 09:04

  • Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni

Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.

március 20., 06:07

  • Belföld
Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Taxival menekült haza Ausztriából a prostitúcióra kényszerített fiatal lány

Gyermekotthonból hurcolták el.

március 20., 11:49

  • Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe

A családot sokkolta a felfedezés.

március 20., 13:10

  • Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke

A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.

március 20., 06:05

  • Belföld
Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Zárt tárgyaláson felelhet az egykori iskolaőr, aki megerőszakolt egy gyereket

Egy gyermekotthonban is bántalmazott egy kiskorút.

március 20., 14:14

  • Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból

A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.

2 órája

  • Belföld
Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Országos razziát hirdetett a fogyasztóvédelmi hatóság a kínai éttermekben

Közölték azt is, mi lett a sorsa a bezáratott büféknek.

március 20., 09:53