Soltész Miklós: Sajnálom, hogy az igazgató úr nem fogta fel, hogy egy politikai hecckampány részévé válik
További Belföld cikkek
- Viharos széllel tör be Magyarországra a hóesés
- Magyar Péter váratlanul megszólalt az „agyhalottakról”, ezzel magyarázza mondatait
- Botrányt kiáltott a Fidesz Erzsébetvárosban: önkormányzati lakást adott saját jegyzőjének a polgármester
- Nemi erőszak miatt elfogatóparancsot adtak ki a TV2 sztárjával szemben
- Emberölés miatt köröz a rendőrség egy 16 éves lányt
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára nyilatkozott az Indexnek, aki az interjúban elmondta, hogy
- nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is az a gyakorlat, hogy elveszik a mobiltelefont az iskolákban. Ez a folyamat már korábban elindult, és szerinte csak pozitív hatása van.
- A budapesti Madách Imre Gimnáziumban történt eseményeket nem egy intő példaként kell felfogni, hanem az eddig kezdetleges megoldások szabályozását érintő kérdéseket kell figyelembe venni.
- Szerinte a társadalom össz-megítélőképessége a fontos.
- Elmondta, hogy ezek a szkeptikus hangok el fognak csendesedni, mindössze kell egy kis idő, amíg mindenki megszokja a rendszert.
- Politikai hovatartozás nélkül minden magyar választópolgár akceptálja és pozitívnak tartja a kormány oktatásban hozott rendeleteit.
- Meglátása szerint a pedagógusbérek emelésével a kormány egy olyan, legalább harmincéves elmaradást pótolt, amely a pedagógustársadalmat a diplomás bérek 80 százalékához emeli fel.
Egy nemrégiben megjelent új rendelet szerint korlátozva lett a mobiltelefon használata Magyarországon az oktatási intézményekben. Van esetleg információja arról, hogy a gyakorlatban az iskolák hogyan kivitelezték ezt?
Nyilván a mostani, teljesen friss indulásról nincs információ, de előzetesen sok-sok iskola már ezt a gyakorlatot vitte, illetve nemcsak Magyarországon, hanem más országokban is elindult már korábban ez a gyakorlat, amelynek csak pozitív hatása van. Nem véletlen például, hogy Japánban, vagy Kínában is – ahol, azért mégiscsak magas szintű a technológia – rájöttek, hogy ezeket az eszközöket akkor kell használni, amikor fontos és lényeges, és akkor kell kizárni az életünkből, amikor a mindennapjainkban nemhogy nem segít, hanem rombol.
Nem is beszélve azokról a rosszindulatú üzenetekről, amelyeket egy-egy diák a másiknak küld, és ezáltal akár lelki, akár bármilyen más traumát is okozhat. Azonban sajnos mindenképp fontos megjegyezni, s ezt minden pedagógus visszajelezte, hogy a fiatalok és a gyermekek figyelme sokkal szétszórtabb volt, amikor ott volt a mobil a közelükben.
Tehát én hosszú távon biztos vagyok benne, hogy a diákok hamar meg fogják szokni az új helyzetet, és a pedagógusok is örülni fognak neki. Minden olyan első pillanat, például táborozás, nyaralás, amikor ennek példája már megvolt, hogy két, három, öt napra le kellett tenni a mobiltelefonokat, az elsőre traumát okozott a fiataloknak, de utána sokkal inkább egymásra figyeltek, vagy a saját életükben is pozitív változások indultak el. Nyilván elsőre nehéz lesz megszokni, mert annyira az életünk részévé vált a mobiltelefon, ugyanakkor a későbbiekben ez az intézkedés a fiatalokat fogja szolgálni.
A diákok, ha mondjuk használnák a telefonjukat a tanórán, mert egy adott feladathoz szükséges az okoseszköz, hogyan tudják ezt kivitelezni a jövőben?
Eddig is és a jövőben is lehetőséget biztosít a jogszabály erre, de ez nem azt jelenti, hogy minden egyes órán szükség van a mobiltelefonra. Én már csak azért is merem ezt mondani és vállalni, mert én a nevelésben az egyik legfontosabbnak a közösségteremtést látom. Ezt is éltem meg fiatalként, a sportban, valamint most szülőként is ezt látom. Ha a gyermekek közösségben vannak, akkor ez sokkal nagyobb erőt ad későbbi életükre, mert a közösség őket szolgálja, együtt vannak abban a közösségben, azonban a folyamatos mobiltelefonozás rombolja ezt.
A felnőttekre is kihat
A mobiltelefonozáshoz kapcsolódik, hogy a Belügyminisztérium nemrég felmentette a budapesti Madách Imre Gimnázium igazgatóját, Mészáros Csabát, miután kiderült, hogy az intézményben nem fogják korlátozni az eszköz használatát. Emiatt pedig több tüntetést is szerveztek.
Én erről csak azt tudom mondani, hogy sajnálom, amiért az igazgató úr nem fogta fel, hogy egy politikai hecckampány részévé válik, és nem pedig a gyermekeket akarja hosszú távon szolgálni. Lehet rövid távon sikereket elérni azzal, hogy az ember azt mondja, őt nem érdekli a jogszabály, így felülkerekedhet azon. Ha hasonló intézkedés csak Magyarországon lenne, akkor azt mondanám, lehet, hogy igaza van. Rengeteg ország, köztük a környékbeli országok is, így Románia is hozott már korábban hasonló döntést, illetve én voltam olyan iskolákban, ahol megmutatták, hová adják le a mobiltelefonokat a diákok. Szlovákia ugyanezen gondolkodik, Nyugat-Európában is több ország elkezdte már. Az Egyesült Államok több államában is döntöttek hasonlóról, és a nagy országok is komolyan vették azt a kutatást, amelynek az eredménye sajnos lesújtó a folyamatos mobiltelefon-használat miatt, és ez nemcsak a fiatalokra, hanem az egész társadalomra, felnőttekre is kihat.
Lehet ez egy intő jel a többi intézmény számára?
Én nem így közelíteném meg, sokkal inkább elfogadnám azoknak a társadalomkutatóknak az észrevételét és felhívását, akik nyomán nem csak itt Magyarországon, hanem világszerte elindult ez a törekvés. Két dolgot kell egyszerre megoldani: nyilván a technikai fejlődés vívmányait és pozitív oldalait tovább kell adni a fiatalabb, valamint a következő nemzedékeknek, ugyanakkor a másik oldalról nem mondhatunk le olyan közösségteremtő, illetve más eszközökről sem, amelyek egy társadalmat összetartanak.
Hogyha ezt valaki nem tudja elfogadni, akkor azzal nem lehet mit kezdeni, és ilyen értelemben most szerintem nem intő példával egy intőről kell beszélni, hanem sokkal inkább arról, hogy ha bármilyen iskolába mentem – teljesen mindegy, hogy állami, nemzetiségi, egyházi –, a pedagógusok döntő többsége azt mondta, hogy ez a helyzet örömteli nekik, mert eddig a szabályozás abszolút kezdetleges volt.
Tudom, hogy ennek az iskolakezdésnek ez most az egyik slágertémája, ám szerintem nem ez a központi kérdés. Sokkal inkább az, hogy azok a gyermekek és fiatalok, akik itt, az országban nevelkednek – és akik a szüleik, a pedagógusok, a tanítók, a tanárok, illetve a társadalom adófizetői rétegének támogatását megkapják –, azok tényleg a legnagyobb tudással jöjjenek ki az iskolákból. Legyen az akár általános iskola, középiskola, gimnázium vagy szakgimnázium, mert ez az, ami az ő életüket befolyásolni fogja.
Látszódnak az oktatási rendszeren
Nemrég megjelent a Nézőpont Intézet új kutatása, amelyben arról kérdezték a magyar választópolgárokat, hogyan vélekednek a kormány különböző intézkedéseiről, többek között az iskolai mobiltelefon-használatról, valamint a pedagógusbér-emelésről. Nagy számban, mintegy 80-90 százalékos arányban vannak azok, akik támogatják a kormány ilyesfajta döntéseit. Mindez hogyan függ össze a rengeteg kritikával, köztük a Madách Imre Gimnázium tiltakozásával?
Utóbbi egy iskolaigazgatót érintő ügy. Én nem említeném egy lapon a kutatással, és nem is foglalkoznék ilyen mélységig velük, mert szerintem a társadalom össz-megítélőképessége a fontos. Ugyanúgy, ahogy a pedagógusbér-emelés előtt is voltak olyan hangok, amelyek nem illettek oda, és igazából nem a pedagógusok jövőjével törődtek. Sokkal inkább, csak hangulatot akartak kelteni. Ezek a hangok elcsendesednek, és itt is el fog csendesedni, mert be fogja látni mindenki, hogy egy-egy ilyen döntés a közösséget, az országot és a köznevelést szolgálja. Én azt gondolom, hogy a magyar embereknek a többsége – teljesen mindegy, hogy adott esetben szimpatizál a kormánnyal, vagy nem – ezt mindenképp akceptálja, és mindenképp pozitívnak tartja, és valóban egy olyan, évszázados, de legalábbis harmincegynéhány évnek az elmaradását pótoltuk, amely mégiscsak a pedagógustársadalmat, tanítókat, tanárokat a diplomásbérek 80 százalékához emeli fel, ami azért egy óriási nagy döntés.
Miért volt erre szükség? Egyértelmű, amit eddig is fogalmaztam és mondtam, hogy azok a fiatalok, gyermekek, akik most iskolába járnak, a saját jövőjüket, illetve az ország jövőjét építik. Ezt mi később már nem tudjuk helyettük megtenni.
Nemrégiben Vitályos Eszter kormányszóvivőnek volt egy olyan bejegyzése, amelyben a 2010-es év előtti időszakot összehasonlította a jelenlegi időszakkal, hogy milyen beruházások valósultak meg. Ebben szó volt az oktatás kérdéséről is, hogy hány intézményt adtak át, mennyi minden valósult meg. Mit gondol erről?
2018 óta is nagyobb beruházások voltak, 5680 óvodai és iskolai beruházás indult el, amelynek egy része most valósul meg a hosszú lefutás miatt. Mindez 1400 milliárd forint, ami őrült nagy összeg, és ebből vannak nagyobb léptékűek is.
Én azt tudom mondani, hogy csak a nemzetiségi iskoláknál – amelyből 110 van az országban különböző nemzetiségekhez kötődően – ezen a nyáron több mint félmilliárd forintos, közel egymilliárdos energetikai beruházások történtek, amelyeknek a lényege az volt, hogy a fenntartás olcsóbb és kulturáltabb legyen. Tehát én azt gondolom, hogy azok a fejlesztések, amelyek elindultak az elmúlt években, mind az iskola-, mind az oktatási rendszeren látszanak.
(Borítókép: Budaörsön átadják a Szent Benedek Technikum, Gimnázium, Szakgimnázium és Szakképző Iskola megújult épületét 2024. szeptember 2-án. Fotó: Papajcsik Péter)