Dömötör Csaba levelet írt az EP elnökének Magyar Péterről
További Belföld cikkek
- Súlyos baleset történt Debrecenben, a buszmegállóba hajtott egy autó
- Orbán Viktor: Brüsszel Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Bombariadó miatt megszakadt egy buli Budapesten, több ezren maradhattak hoppon
- Deutsch Tamás: Mintegy 3,4 milliárd forintnyi kórházfejlesztés valósul meg Budapesten
- Több mint 300 millió forintot bukhat el egy magyar lottónyertes, ha nem jelentkezik
Dömötör Csaba fideszes EP-képviselő a Facebook-oldalán közölte pénteken, hogy Magyar Péter azon szavai, melyekben Adolf Hitlert idézte, és „Hitler tanítványainak” nevezte a közmédia munkatársait, botrányosak, hamisak és ízléstelenek, ez a viselkedés szembemegy az Európai Parlament (EP) eljárási szabályával.
Bejegyzésében a kormánypárti politikus arról is tájékoztatott, hogy a Tisza Párt vezetőjének kijelentése
az EP gyakorlata alapján a súlyos kötelezettségszegést is kimeríti, ezért meg kell vonni a szakbizottsági elnökhelyettesi megbízatását.
Jelezte, hogy az uniós Fidesz-delegáció nevében levelet küldött Roberta Metsolának, amelyben arra szólítják fel az EP elnökét, hogy tegye meg az ehhez szükséges lépéseket.
Dömötör Csaba bejegyzése szerint levelében felidézte, hogy a Tisza Párt elnöke a múlt szombati rendezvényen így fogalmazott: „Ismételj egy hazugságot elég sokszor, és az emberek azt fogják hinni, hogy az az igazság. Ez Adolf Hitler tanácsa a Fidesz, az állampárt propagandájának, a tanítványok pedig megfogadták a mesterük tanácsát.”
A fideszes EP-képviselő úgy fogalmazott, hogy Magyar Péter szavai relativizálják a náci birodalom rémtetteit, köztük a holokauszt felfoghatatlan tragédiáját; nem véletlen, hogy hazai zsidó közösségek is szót emeltek a kijelentésekkel szemben.
Szerinte súlyos kötelességszegés történt
Hangsúlyozta, hogy mivel a fenti mondatok a magyar közmédia ellen szervezett tüntetésen hangzottak el, így egyértelmű, hogy ezekkel újságírókat minősített példátlan módon – írta levelében a képviselő, aki szerint elfogadhatatlan, hogy a pártelnök „hamis, durva és ízléstelen történelmi párhuzamot vonva” sérteget magyar és európai polgárokat, és a holokauszt felfoghatatlan tragédiáját önös politikai érdekből használja fel.
Dömötör Csaba a levélben arra hívta fel Roberta Metsola figyelmét, hogy Magyar Péter viselkedése megsérti az Eljárási Szabályzat 10. cikkében lefektetett rendelkezéseket, melyek értelmében „a képviselők magatartását kölcsönös tiszteletnek kell jellemeznie, annak a Szerződésekben és különösen az Alapjogi Chartában meghatározott értékeken és elveken kell nyugodnia”.
Magyar Péter kijelentése a parlament gyakorlata értelmében az Eljárási Szabályzat 21. cikkében foglalt súlyos kötelességszegést is kimeríti, ennek következtében meg kell vonni a megválasztott tisztségekre, köztük különös tekintettel a bizottsági elnökhelyettesi tisztségre vonatkozó megbízatását – hangsúlyozta Dömötör Csaba, aki arra szólította fel az EP elnökét: tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a „méltatlanná vált EP-képviselő ne láthassa el a továbbiakban az alkotmányügyi bizottság elnökhelyettesi feladatait.