Pintér Bence: Találtunk érdekességeket az önkormányzat korábbi szerződéseiben

DSC7851
2024.10.14. 11:19
Október 11-én, pénteken megtartották az új győri önkormányzat alakuló ülését. A parázs hangulatú eseményen felszólalt a jachtos botránya miatt elhíresült Borkai Zsolt, a hangsúly azonban most nem rajta, hanem a város új, ellenzéki polgármesterén, Pintér Bencén és a testület kétharmados többségét adó Fidesz–KDNP-frakció vezetőjén, Fekete Dávidon volt, az ő tárgyalásukon múlik ugyanis, hogy működőképes lesz-e a következő öt évben a győri önkormányzat.

Rég nem látott politikai izgalmakra lehet számítani Győrben, ahol meglepetésre a júniusi választásokon a Tiszta Szívvel a Városért Egyesület (TSZV) jelöltje, Pintér Bence legyőzte a város korábbi fideszes polgármesterét, Dézsi Csaba Andrást, de a közgyűlésben kétharmados többséget szerzett a Fidesz. Tovább nehezíti az új polgármester életét, hogy a 14 fideszes képviselő mellett mandátumot kapott a jachtos botrányáról elhíresült Borkai Zsolt is, így két korábbi győri polgármestert is féken kell tartania a városvezetőnek. Borkai Zsolt ráadásul már az alakuló ülésen megragadta az első lehetőséget arra, hogy odaszúrjon a TSZV frakciójának, és várhatóan a jövőben sem lesz elnézőbb a civil egyesület képviselőivel szemben.

Az sem könnyíti meg Pintér Bence dolgát, hogy a még Dézsi Csaba által vezetett önkormányzat az utolsó testületi ülésen átalakította az SZMSZ-t úgy, hogy korábbi három, főállású alpolgármester helyett már csak egy félállású alpolgármester segítheti a városvezető munkáját. Az alakuló ülésen emiatt nem is választottak alpolgármestert, és új SZMSZ-t sem fogadott el a testület, ugyanis Pintér Bence még tárgyal a többséget adó Fidesz-frakcióval. A nehézségek ellenére az új polgármester bizakodva várja a következő öt évet.

Jól érzem magam, elkezdtük a munkát, legalábbis elmondtuk, hogy hol tartunk abban, hogy ténylegesen el tudjuk kezdeni a munkát. Csütörtök este úgy nézett ki, hogy lehet, el tudunk jutni egy megállapodásig, de ez sajnos elakadt. Ennek ellenére biztató a helyzet

– mondta el kérdésünkre Pintér Bence.

A polgármester kifejtette, hogy a kormánypárti képviselőkkel folytatott tárgyalásokon sok kérdésben közeledtek az álláspontjaik, de még van néhány fontos kérdés – mint az alpolgármesterek helyzete –, amelyben nem tudtak egyelőre megegyezni.

A Fidesz nem akar alpolgármestert adni

Pintér Bence elmondta, hogy a kormánypárti képviselők akkor sem akarják megengedni, hogy több alpolgármestere legyen, ha az egyik alpolgármester az ő frakciójukból kerül majd ki.

Ettől elzárkózott a Fidesz, pedig többször felajánlottam, hiszen számos olyan tag van a frakciójukban, akit el tudnék fogadni alpolgármesternek

– mondta el a polgármester.

A győri Fidesz frakcióvezetője, Fekete Dávid is alátámasztotta, hogy a polgármester valóban felajánlotta nekik ezt a lehetőséget, de ők nem akartak élni ezzel, viszont mindent megtesznek annak érdekében, hogy működőképes legyen a városvezetés.

A Fidesz–KDNP úgy döntött, hogy nem kíván a városvezetésbe alpolgármestert delegálni, és azt kértem a polgármester úrtól, hogy ezt az álláspontunkat tartsa tiszteletben. Ennek ellenére mi nem gördítünk akadályt az elé, hogy a törvényes működés érdekében válasszunk egy alpolgármestert mellé, akit ő választhat ki a tárgyalások során. Ezt a jelöltet akkor is meg fogjuk szavazni, ha a jelölt személyével nem értünk egyet

– jelentette ki kérdésünkre Fekete Dávid.

Az új városvezetés talált „érdekességeket” az önkormányzat korábbi szerződéseiben

A munka természetesen nem csak a tárgyalóasztaloknál folyik, ugyanis a TSZV képviselői és aktivistái már közel két héttel a pénteki alakuló ülés előtt átvették az irányítást a városházán, és elkezdték átnézni az összes, az átadás-átvételnél megkapott szerződést. (Formailag ellenőrizték, hogy megvan-e minden oldal, aláírás és pecsét, majd elkezdték a papírok tartalmi ellenőrzését is.)

Még nem kaptam meg a jelentést a csapattól, de úgy tudom, hogy találtak érdekességeket a kollégák, amelyeket meg fogunk vizsgálni

– fogalmazott Pintér Bence, aki elmondta, hogy nyilvánosságra is hozzák majd a vizsgálatok eredményeit.

Egy lokálpatrióta programot akar véghez vinni az új polgármester

A kormánypárti többségű testület és ellenzéki polgármester párosa könnyen azt eredményezheti, hogy a következő években nem fog tudni fejlődni a város, mert a szereplők folyamatosan egymást gáncsolják majd. Pintér Bence és Fekete Dávid viszont nem tartanak ettől, mert szerintük meg fogják találni a közös hangot a város érdekében.

Ismertettem a következő öt évre tervezett programomat az alakuló ülésen. Ez egy lokálpatrióta program, amelyet pártszínezettől függetlenül lehet támogatni

– összegezte álláspontját a polgármester.

Pintér Bence kifejtette, hogy tisztában van azzal, nekik nincs egy felsőbb szervük Budapesten, így csak helyi szinten politizálnak, és nem kell megfelelniük senkinek, amíg a Fidesz egy országos párt, amelynek van egy helyi leányvállalata, viszont kiemelte, hogy az elmúlt években sem volt jellemző, hogy a pártpolitika befolyásolta volna a helyi politizálást, és bízik abban, hogy erre a jövőben sem kerül majd sor.

Amennyiben nem fogunk tudni megállapodni a Fidesszel, akkor meg fogjuk mutatni a helyieknek, hogy gyenge jogi munka az, ami elkészült és amit puccsszerűen elfogadtak szeptemberben. Amennyiben az alapján kell működnünk, akkor nagyon nehéz lesz működtetni Győrt

– tette hozzá Pintér Bence.

Kétharmados Fidesz, mégis olyan, mintha mindenki Pintér Bencének szurkolna

Az alakuló gyűlésen tapsvihar fogadta a polgármester minden mozdulatát és kijelentését, amíg bekiabálások és fütyülések nehezítették meg Fekete Dávid felszólalásait. Egyetlen fideszes politikust tapsolt meg a nyílt ülésre összegyűlt tömeg, a város korábbi polgármesterét, Dézsi Csabát, de őt is csak akkor, amikor kezet fogott Pintér Bencével. Ez a hozzáállás nem lenne érdekes, ha nem kétharmados Fidesz-többséget szavaztak volna meg a helyiek a város közgyűlésébe.

Arról, hogy hogyan alakult ki ez a disszonancia, arról a 130 ezer győri választópolgárt kellene megkérdezni

– mondta nevetve a helyzetről Pintér Bence, majd kifejtette, hogy valószínűleg az ő támogatói aktívabbak, és ők érezték úgy, hogy itt kell lenniük az alakuló ülésen.

A Fidesz frakcióvezetője sem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy hogyan lehet az, hogy 15 egyéni választókerületből 14-et megnyertek, és mégis kifütyülik őket az ülésteremben.

Ilyen helyzet még nem volt Győrben. Az, hogy egy nagyon masszív, gyakorlatilag kétharmados kormánypárti többség áll szemben egy baloldali polgármesterrel, ez rendkívüli a város életében. A jelöltünk egy hajszállal maradt csak le a győzelemről, 1 százalékon belüli különbség volt, hogy ez miért alakult így, azt elemezzék ki a politológusok és a szakértők, akik erre hivatottak

– értékelte a helyzetet szűkszavúan Fekete Dávid, és hozzátette, hogy ők elfogadják és tiszteletben tartják a választások eredményeit.

(Borítókép: Pintér Bence Győr új testületi alakuló ülésén 2024. október 11-én. Fotó: Tövissi Bence / Index)