Orbán Viktornak azt tanácsolták, öltsön álruhát
További Belföld cikkek
- Lézerfénnyel vakítottak el egy pilótát Győr közelében
- Nem bírt el a vizes úttal a sofőr, darabokra törte az autóját
- Feljelentést tett Zugló polgármestere, százmillió forintos kár érhette az önkormányzatot
- Kora tavaszias időjárás érkezik a télbe, többfelé kisüthet a nap
- Bosszúból gázolhatott el több gyermeket egy dégi nő
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke napirend előtt azt kérte, „ne pofozkodni jöjjön ide, miniszterelnök úr, mint ahogyan ígérte”, hanem vitassák meg a szakpolitikai témákat. A napirend előtti felszólalásokról szóló tudósításunkat itt olvashatja.
„Megpróbálom még egyszer, hátha most sikerül megértenie”
Kálmán Olga azzal kezdte az azonnali kérdések óráját, hogy egyre többen buknak le pedofíliával. „A család leginkább akkor fontos önöknek, ha a saját családjuk gazdagodásáról van szó. Önöknek nem ugyanannyit jelent egy magyarországi család, mint egy határon túli család” – folytatta az ellenzéki képviselő.
A Demokratikus Koalíció politikusa több határon túli támogatást is felsorolt, majd feltette a kérdést:
Ön úgy gondolja, hogy itthon ennyire rendben van minden? Tudja ön egyáltalán, hány családnak jelent megoldhatatlan problémát a nyári tábor befizetése, a gyerek menzája, vagy egy cipő megvétele? A Magyarország határain belül élő családok nem érdemlik meg a százezer forintos támogatást?
Válaszában Orbán Viktor leszögezte: vannak tények, ismerik a témát. „A helyzet a következő: a magyarországi családok a magyar családtámogatási rendszeren keresztül jelentősen nagyobb összegű támogatást kapnak, mint a határon túli családok.”
Ha jól értem, ön sajnálja azt a pénzt, amit a határon túli gyerekek és családok kapnak. Ez nem más, mint a 2004-es népszavazás szégyenteljes folytatása
– vágott vissza a kormányfő.
Kálmán Olgának nehéz eldöntenie, hogy Orbán Viktor hadilábon áll a matekkal, vagy nem mond igazat, a kedvezmények elsősorban a magas keresetűeknek segítenek. „Megpróbálom még egyszer, hátha most sikerül megértenie: ön szerint a magyarországi családok nem érdemlik meg a százezer forintos iskolakezdési támogatást?” – kérdezte Kálmán Olga.
Orbán Viktor megismételte a tényeket: „A magyarországi családok a költségvetésből jóval több támogatást kapnak, mint a határon túli magyarok. Az lenne a helyes, ha a határon túli magyaroknak is annyit tudnánk adni, mint a magyarországiaknak.” Ennek jogi akadálya is van, a határon kívül nem tudnak adókedvezményt bevezetni. Magyarországon van ingyenes tankönyv, ingyenes étkezés és adókedvezmény is. „Amit önök folytatnak, az a határon túli magyarokkal szembeni, kommunista időkből itt maradt szocialista hangulatkeltés. Szégyelljék magukat”.
„Aki azt gondolja, hogy a románok elhúznak mellettünk, annak azt javaslom, költözzön oda”
Komájthi Imre felsorolta, hogy az elmúlt időszakban kevesebb gyermek született, emelkedett a csecsemőhalandóság, emelkedik a szegények aránya, a 65 év felettieknél is nőtt a szegények aránya.
Most is felíratná az óriásplakátokra azt, hogy Magyarország jobban teljesít?
– kérdezte az MSZP elnöke.
Válaszában Orbán Viktor leszögezte, fenntartják azt az álláspontjukat, hogy a Bokros-csomag eredményezte a legnagyobb demográfiai katasztrófát, ezért minden, amit tesznek, annak az orvoslása érdekében történik, amit az okozott.
Amit önök elhibáztak, nekünk azt kell rendbe hoznunk.
A kormányfő a szegénységről elmondta, az Eurostat számait ismeri, ezekben azt látta, hogy Magyarországon a szegénység kockázatának kitettek aránya 30 százalék környékéről 18 százalékra csökkent.
Komjáthi Imre ezután a jegybank adataival érvelt, szerinte ezek is azt mutatják, hogy Magyarország rosszabbul teljesít, Románia előz minket. „Miniszterelnök úr, az a probléma, hogy az önök kormányában mindenki mással foglalkozik, mint amivel kellene.”
Miniszterelnök úr, ne külügyminisztert játsszon, többet foglalkozzon a magyarok problémáival, mint a globális politikával
– kérte Komjáthi Imre.
Minden jó tanácsot szívesen fogadok, tulajdonképpen megható
– válaszolta Orbán Viktor, aki felsorolta az Eurostat adatait, amelyek alapján több mint felével csökkentették a súlyos anyagi nélkülözésben élők arányát.
„Aki azt gondolja, hogy a románok elhúznak mellettünk, annak azt javaslom, költözzön oda, aztán ha visszajött, akkor beszéljük meg, hogy mit tapasztalt. Ha úgy gondolja, hogy Romániában jobb az élet, akkor állok rendelkezésre egy erről szóló parlamenti vitában” – közölte Orbán Viktor, hozzátéve, hogy a kormány 21 pontos akciótervet hirdetett béremeléssel, a vállalkozások támogatásával, és lakhatási támogatással.
„Önök akarnak minket kioktatni oroszpolitikából?”
Brenner Koloman arra emlékeztetett, hogy nemzeti gyásznap van. Azt gondolja, hogy 1956 forradalma győzött, „ezen a napon nagyon fontos megemlékeznünk az ’56-os hősökről”.
Az ön politikai igazgatójának, Orbán Balázsnak a megadáspárti mondatai, vagy ma reggel a Szuverenitásvédelmi Hivataltól Somkuti Bálint mondatai szégyenteljesek. Kérem miniszterelnök urat, hogy ettől határolódjon el. Levonja végre azt a konzekvenciát, hogy ezek nem egyéni hibák?
– kérdezte a Jobbik képviselője.
Válaszában Orbán Viktor kijelentette:
Nehéz helyzetbe hoz, mert szívesen mondanék néhány hegyeset KGBéláról, és arról, hogy mégiscsak a DK-val indultak a legutóbbi választáson, ami mintha kommunista gyökerekkel rendelkezne. Azért nem mondom ezeket, mert ön is óvatos volt, mégiscsak a nemzeti gyásznapról van szó. A sekélyes és olcsó pártpolitikai pofozkodás méltatlan a nagyszerű történelmi pillanathoz.
„Somkuti nevű embert említett, ha jól tudom, nincsen állásban. Antikommunista ügyekben nincs pardon” – tisztázta Orbán Viktor, arra kérve Brenner Kolomant, hogy ne akarja levezetni a mostani külpolitika észszerűségét az ’56-os történelmi eseményekből.
Brenner Koloman viszontválaszában közölte, egyensúlyvesztés van a külpolitikában, a svéd nagykövetet bekéretik a külügyminisztériumba, miközben az orosz nagykövetet több esetben sem.
Orbán Viktor azzal vágott vissza: „Örülök, hogy felmentett az udvarias viselkedés kötelezettsége alól. Ön gyalázatos dolgot csinál. Az ön pártjának elnöke a Krímben volt választási megfigyelő az oroszok oldalán, önök akarnak minket kioktatni oroszpolitikából?”
A családtámogatási rendszer mögötti logika
Tordai Bence örömmel hallotta, hogy a kormánynak „van valami használhatónak tűnő terve”, megduplázzák a gyermekek után járó adókedvezményeket, amit helyesnek tart az infláció és a szegénység miatt. Ugyanakkor rámutatott, hogy míg valaki 12 ezer, más 82 ezer forint támogatási összeget kap az államtól.
Ön szerint ez igazságos, vagy támogatja azt a javaslatomat, hogy minden gyerek után fizessünk 82 ezer forint támogatást?
– kérdezte a Párbeszéd – Zöldekből kilépett frakcióvezető.
Válaszában Orbán Viktor hangsúlyozta, ez fontos és értelmes vita, de az adótörvények vitájában talán több idő volna erre.
Mi ezt bevezettük, önök a fülük botját nem mozdították, és nem vezettek be semmilyen adókedvezményt
– tisztázta a kormányfő, kifejtve: amikor ez a vita megkezdődött, akkor a Tordai Bence által felvetett kérdés releváns volt, megvitatták. Arról szólt, hogy minden gyermek után azonos kedvezményt adjanak-e, vagy legyen egy gyermekvállalási ösztönzőrendszer beépítve, utóbbi mellett döntöttek.
Tordai Bence leszögezte, helytálló a miniszterelnök észrevétele, ő valóban nem vezetett be adókedvezményt, mert még nem is volt kormányon, de igyekszik. A frakcióvezető úgy látja, az igazságtalanságot még inkább eltúlozzák a családtámogatási rendszerben. Tordai Bence családi pótlékból pótolná ki a hiányzó adókedvezményt az érintetteknél.
Orbán Viktor sajnálja, hogy kevés az idő a vitára, de mély filozófiai probléma van, amelyben többféleképpen lehet állást foglalni. A kormány összekötötte a támogatást a munkával, 2010-ben „voltak, akik nem a gyermekekért éltek, hanem a gyermekekből”. A kormány arra jutott, hogy a családi pótlékot ne vegyék el, de a rendelkezésre álló forrásokat nem ezen keresztül, hanem a munkával összekötve, adókedvezménnyel juttatják el, ezzel egyszerre támogatják a családokat és a munkaalapú társadalmat.
„Még nem vagyunk elég nagyok és gazdagok, de azok leszünk, ha folytathatjuk a kormányzást”
Toroczkai László arra kérte Orbán Viktort, hogy
tanuljon Mátyás királytól, öltsön álruhát, járja Magyarországot, vegyüljön el az emberek között, beszélgessen, és akkor tapasztalni fogja, hogy az önök gazdaságpolitikája nem működik, sőt még azt is, mennyire nem igaz, hogy a migrációtól megvédik Magyarországot.
A Mi Hazánk elnöke a KSH adataira hivatkozva közölte, hogy rosszabbul élnek az emberek, mint korábban, „mindennek az önök elhibázott gazdaságpolitikája az oka”.
Válaszában Orbán Viktor kijelentette: „Isten bizony figyeltem, de nem tudom, mi a kérdés. Ha jól értem, arról beszélünk, hogy Magyarországon mi a valóságos gazdasági helyzet, és milyen perspektíváink vannak.”
A miniszterelnök a perspektívákról elmondta, 1920-ban az ellenségeink úgy döntöttek, hogy Magyarország legyen kicsi és szegény. 2010-ben kormányra kerültek, és úgy döntöttek, hogy Magyarország legyen nagy és gazdag. Nincs olyan mutatója a magyar gazdaságnak, ahol valamilyen mértékű előrelépés ne lett volna, de nem elégedettek, mert
még nem vagyunk elég nagyok és gazdagok, de azok leszünk, ha folytathatjuk a kormányzást.
Toroczkai László arra szeretett volna rávilágítani, hogy: „Lehet, önök egyre gazdagabbak, de az emberek nem.” Az infláció elvitte a jövedelemnövekedést, miközben a kormány a járműipart akarja segíteni a magyar adottságok helyett.
Orbán Viktor úgy látja, a célokat a Mi Hazánk Mozgalom sem vitatja, „akkor már csak a tényekben kellene egyetérteni. Magyarországon 2012 óta minden évben reálbér-növekedés volt, ami annyit tesz, hogy az inflációnál nagyobb arányban nőttek a bérek. Egyedül 2023 volt a kivétel”, idén újra reálbér-növekedés van.
Orbán Viktor megvédte Lázár Jánost
Kanász-Nagy Máté a Budapest–Belgrád vasútvonallal kapcsolatban arról beszélt, hogy titkosították a beruházás részleteit,
sem az érintett önkormányzatok, sem az illetékes vasúti főosztályok nem rendelkeznek érdemi információval. Így azért elég nehéz ellenőrizni a projekt megvalósulását. Mikor lesznek nyilvánosak a projekttel kapcsolatos információk?
Az LMP politikusa úgy látja, visszafejlődött a vasút Lázár János minisztersége alatt, ezért arról is érdeklődött, hogy mikor lesz olyan vasúti fejlesztési koncepció, ami segíti a vasúti közlekedést.
Orbán Viktor szerint jobb lett volna, ha arról beszélnek, hogy „hol van Csárdi képviselőtársunk, kilépett-e már az LMP-ből”. A kormányfő azt javasolta Kanász-Nagy Máténak, ha valamit akar kérdezni Lázár Jánostól, akkor azt egyenesen a minisztertől kérdezze.
Ha valaha volt esély arra, hogy az állami vasút korszerű, modern, nyugati típusú, a magyar igényeket kielégíteni tudó vállalat legyen, akkor az Lázár János minisztersége alatt fog megtörténni. Már most sokkal többen használják a vasutat, mint korábban. Nem vagyunk elégedettek a szolgáltatás színvonalával, a tempóval, a pontossággal, de olyan változásokat tudtunk végrehajtani, amelyek eredményeképpen ezzel a színvonallal is sokkal többen veszik igénybe a vasutat, mint korábban, ami tekintélyes részben a miniszter úrnak is köszönhető
– húzta alá Orbán Viktor, hozzátéve: nem érdemes kétségbe vonni a Budapest–Belgrád vonal stratégiai értelmét, ami azon alapszik, hogy a görög kikötőkből az áruknak el kell jutniuk az európai kontinensre.
Kanász-Nagy Máté viszontválaszában jelezte, épp azért kérdezi a miniszterelnököt, mert Lázár Jánostól eddig nem kaptak válaszokat, de úgy látja, most Orbán Viktortól sem kaptak választ arra, hogy mikor lesznek nyilvánosak a Budapest–Belgrád vasútvonal beruházásának részletei. A titkolózással kapcsolatban megjegyezte, a szeptemberi késésekre vonatkozó adatok még nem jelentek meg.
Orbán Viktor világossá tette: „Annak az érzetnek a keltését, amivel ön próbálkozik, miszerint Magyarországon közpénzeket ellenőrzés nélkül lehet elkölteni egy nagyberuházásnál, vissza kell utasítanom. Minden egyes forint, amit a magyar költségvetés elkölt, benne van a magyar költségvetésben. Minden forintot ami oda megy, mind láthatják és dönthetnek róla. Az az állítás amit ön mond, hogy bármilyen tisztázatlanság lenne, nem felel meg a valóságnak, és méltatlan is a képviselő úrhoz.”
(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök azonnali kérdésére válaszol az Országgyűlés plenáris ülésén 2024. november 4-én. Fotó: Illyés Tibor / MTI)