Lázár János kétségbe vonta Gulyás Gergely állítását, és kitart az álláspontja mellett
További Belföld cikkek
-
Új főszerkesztő érkezik a Blikkhez áprilistól
- Halálos háztűz volt Kunhegyesen
- Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
- Tizenkilenc év börtönt kap az a hajléktalan, aki felgyújtotta két társát Rákosrendezőn
- Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Lázár János építési és közlekedési miniszter reagált Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter kijelentésére, miszerint Vitézy Dávid nem jelentkezett a Fidesznél azért, hogy ő legyen Budapest főpolgármestere – számolt be róla péntek esti adásában az RTL Híradó.
Ahogyan arról az Index is beszámolt, az Építési és Közlekedési Minisztérium tárcavezetője kedden, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának meghallgatása után a sajtónak nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy Vitézy Dávid 2023-ban jelentkezett a Fidesz támogatásáért.
Vitézy Dávid: Lázár János minden alap nélkül állít hazugságokat rólam
A miniszter a mai meghallgatása után nyilatkozott a sajtónak a Fővárosi Közgyűlés tagjáról.
Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón részben cáfolta az állítást. „Ha az a kérdés, hogy Vitézy Dávid bejelentkezett-e arra, hogy a Fidesz főpolgármester-jelöltje legyen, Lázár miniszter ilyet nem állított” – jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter, hozzátéve, hogy „ilyenről nem is volt szó, tehát ilyen nem történt”.
Gulyás miniszter úrral kiváló viszonyt ápolunk. A múltra nyilván másképpen emlékezünk
– fogalmazott Lázár János a pénteken Szegeden tartott sajtótájékoztatóján, ahol továbbra is ragaszkodott korábbi álláspontjához.
Én úgy tudom – és ezen nem tudok a tegnapi miniszteri Kormányinfó ellenére sem változtatni – én úgy tudom, hogy Vitézy úr többször megkereste a Fideszt 2023-ban, és ennek a bimbózó együttműködésnek lett a gyümölcse az ő főpolgármester-jelöltsége 2024-ben
– tette világossá ismét állítását a tárcavezető.
Vitézy szerint Lázár az eltelt 34 év legkártékonyabb közlekedési minisztere
A Fővárosi Közgyűlés Podmaniczky Mozgalom nevű frakciójának vezetője viszont visszautasítja a miniszter szavait, és úgy fogalmaz, Lázár János minden alap nélkül állított hazugságokat róla a sajtónak. Vitézy Dávid kedden Facebook-bejegyzésben reagált Lázár János kijelentéseire. A Fővárosi Közgyűlés tagja szerint az építési és közlekedési miniszter minden alap nélkül állított hazugságokat róla, és azért akar ártani neki, hogy „bosszút álljon, amiért az egész ország közvéleménye előtt rámutatott: teljes csődöt mondott a magyar vasút irányításában”.
A korábbi közlekedési államtitkár úgy véli, a miniszternek inkább arról kellene számot adnia, hogy „miként lett a rendszerváltás óta eltelt 34 év legsikertelenebb és legkártékonyabb közlekedési minisztere, aki leállította az összes fontos vasúti fejlesztést és járműbeszerzést, történelmi mélypontra juttatta a magyar vasút pontosságát, majd eltüntette és titkosította a késési adatokat, mindemellett leállította és visszamondta az összes fontos budapesti fejlesztést, és aktívan dolgozik azon, hogy teljesen észszerűtlen és lehetetlen vidéki helyekre költöztesse az országos múzeumokat”.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Belföld
Gyurcsány Ferenc keményen nekiment Magyar Péternek 2006 felemlegetése miatt
A politikus hazugsággal vádolja a Tisza Párt elnökét.
március 20., 11:15
- Belföld
Bódis Kriszta hosszú közleményben magyarázza, miért nem reagált a Tisza Párt a Pride betiltására
Magyar Péter is hozzászólt.
március 20., 12:14
- Belföld
Navracsics Tibor közölte, hogy 105 szolgálati lakáshoz jut a balatoni térség
Mint mondta, nő az igény a közszolgáltatásokat ellátó szakemberek iránt.
március 20., 13:24
- Mindeközben
Váratlan csavar a Farm VIP-ban: Dopeman feladta a párbajt, hogy mentse Fekete Pákót
2 órája
- Címlapon
Kocsmák, tüntetés, poloska, Pride, járványok, nyugdíjemelés, MNB-pénzek – ilyen volt a Kormányinfó
Gulyás Gergely az újdörögdi kézigránátos balesetről is beszélt.
48 perce
- Címlapon
Elsüllyedt egy turistákat szállító tengeralattjáró Egyiptomnál, hat ember meghalt
Kilenc ember megsérült, négyük állapota válságos.
48 perce
- Címlapon
Karácsony Gergely szerint szégyen, amit Vitézy Dávid és Magyar Péter csinált
A főpolgármester szerint szégyen és gyalázat, ami történik.
3 órája
- Belföld
Egészségügyi vállalkozást indított Vesztergom Dóra, az állami lombikprogram korábbi igazgatója
A szakember a múlt hónapban távozott az állami intézmény éléről.
március 20., 11:21
- Belföld
„Kussolj, te náci kutya” – durván elszabadultak az indulatok a magyar parlamentben
Elképesztő jelenetek az Országgyűlés ülésén.
március 20., 11:18
- Belföld
Tüntetés Sóskúton: nem kérnek az akkugyárból, hét település fogott össze
Két kormánytagot is megkeresett a helyi polgármester, hogy megoldás találjanak.
március 20., 13:34
- Belföld
Új főszerkesztő érkezik a Blikkhez áprilistól
Céljuk a márka közéleti, gazdasági és tematikus tartalmának fejlesztése.
15 perce
- Belföld
Meglepő dolgok teszik boldoggá a magyarokat
Fontos a társaság és az étel is.
március 20., 14:50
- Belföld
Több mint 8 millió forintra büntette a Médiatanács a Rádió 1-et Balázsék miatt
A hatóság szerint szexuális utalások hangoztak el a reggeli műsorban.
március 20., 10:25
- Mindeközben
Drew Barrymore-ral olyan dolog történt az első randi után, ami felért számára egy hatalmas pofonnal
6 órája
- Belföld
A Medián felmérése szerint Magyar Péter a legnépszerűbb politikus az országban
Orbán Viktor a negyedik helyre került, Karácsony Gergely és Hadházy Ákos is megelőzte.
március 20., 11:06
- Belföld
A tavaszi napfordulót követő hétvégét sem kell otthon töltenünk
Kertészkedéstől a bolhapiacig sok program kínálkozik.
március 20., 06:18
- Belföld
Új csalási módszer terjed a parkolóautomatáknál
Ezúttal bankkártyaadatokra vadásznak.
március 20., 08:03
- Belföld
Momentumos frakcióvezető: A józan ész ma a Pride oldalán áll
Szerinte a józanul gondolkodó magyarok újra egymásra találtak.
március 20., 07:12
- Címlapon
Költségvetési csalással gyanúsítják a romák országos önkormányzatának elnökét
Lőcsei Lajos szerint Aba-Horváth István elnöknek és társainak le kell mondaniuk.
25 perce
- Belföld
Pécsett is tüntettek a Pride betiltása ellen
A tiltakozók Hoppál Péter, a terület fideszes képviselőjének irodájához vonultak.
március 20., 09:25
- Belföld
Szekér Gergő több embert is tudna mondani, akik ott feküdtek az ágyában, most meg ott ülnek a politikusok között
Az énekes 2024-ben teljesen spontán döntötte el, hogy coming outol.
március 20., 09:04
- Belföld
A Republikon Intézet felmérése szerint a Tisza párt szavazókat megosztja egy fontos kérdés
A párt szimpatizánsainak 56 százaléka ért egyet Magyar Péterrel a témában.
március 20., 07:41
- Belföld
Török Gábor: Minél ellenállóbb lesz a Tisza, a Fidesz annál messzebbre fog menni
Szerinte hosszú távon ez a fajta határátlépés már árthat a kormánynak.
március 20., 06:07
- Belföld
Újra itt a tavasz, zúgnak a fűnyírók, sikoltanak a flexek, egymásnak feszülnek a szomszédok
Ha a szép szó nem elég, mikor érdemes a helyi önkormányzathoz, és mikor egyenesen bírósághoz fordulni?
március 20., 08:52
- Belföld
Halálos vonatbaleset történt Tiszaeszláron, az ablakon át másztak ki az utasok
Egy pick-up a tilos jelzés ellenére áthajtott a síneken.
március 20., 09:14
- Belföld
Emberi fejet vitt egy kutya egy miskolci család kertjébe
A családot sokkolta a felfedezés.
március 20., 13:10
- Címlapon
Hatalmas a káosz Rajkánál, több mint tíz kilométeres a torlódás
Egy olvasónk szerint a kamionosok verekednek, és egész éjjel hallatszott a „dudaszó”.
4 órája
- Belföld
Nem vitte haza a beteget egy betegszállító cég, mert nem fért be a kerekesszéke
A diszpécser megindokolta a helyzetet: nem vagyunk költöztetőcég.
március 20., 06:05
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij vészjósló kijelentés tett: Vlagyimir Putyin hamarosan meghal, és akkor mindennek vége
7 órája
- Mindeközben
Nádai Anikó az anyaságról: Ember legyen a talpán, aki ezt mindig türelmesen bírja
tegnap, 21:50