Elfogták a sofőrt, aki két ember halálát okozta a ferihegyi cserbenhagyásos gázolásban
Elfogták a férfit, aki egy tragikus közúti balesetet okozott 2024. április 18-án este a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető gyorsforgalmi úton, amelyben halálos áldozatok is voltak – írja a Rendőrség a hivatalos oldalán.
Mint megírtuk, 22 éves E. M., moldovai állampolgár, bolgár rendszámú autójával áttért a szemközti sávba, ahol két autóval is ütközött. Az első járműben utazó középkorú férfi és nő életét vesztette, míg a második autó utasai könnyebb sérülésekkel megúszták a balesetet.
A sofőr és hét nepáli utasa a helyszínről segítségnyújtás nélkül elmenekült. A rendőrség gyorsan azonosította E. M.-et, aki ellen körözést adtak ki, csakúgy, mint utasai ellen, akik illegálisan léptek Magyarország területére.
A román hatóságok december 13-án fogták el a gyanúsítottat, majd átadták a magyar rendőrségnek. A férfit több bűncselekmény, köztük embercsempészés, halált okozó közúti baleset gondatlan okozása és segítségnyújtás elmulasztása miatt hallgatták ki, őrizetbe vették, és letartóztatását kezdeményezték.