Szentkirályi Alexandra napirend előtt évösszegzőként elmondta: amikor öt év kihagyás után visszaült a közgyűlésbe, azzal szembesült, hogy milyen elképesztően sokat változott az élet, „sajnos Budapesten nem a jó irányba”. Úgy látja, hogy fejlődő, sokkal tisztább, sokkal rendezettebb város volt, amikor felállt a főpolgármester-helyettesi pozícióból.
Az embernek megszakad a szíve, különösen akkor, ha dolgozott ezért a városért, ahogy én is tettem. Fél éve tartottuk a választásokat, helyettesek továbbra sincsenek, a város törvénytelenül működik, gyakorlatilag a közgyűlés, ha jól értem, egy törvénytelen csődköltségvetéssel kívánja megkoronázni ezt a működési évet
– fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője, hozzátéve: „Önök a budapestiek bizalmát kapták meg, ezzel a bizalommal nem éltek, hanem visszaéltek.” Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta, megoldást kell találniuk a budapestiek érdekében, azt szeretné, ha a város jól és törvényesen működne, a Fidesz-frakció ezért mindent meg is tesz.
A politikus úgy vélekedett, hogy a városvezetés részéről a másra mutogatás megy, miközben az elmúlt öt évben balliberális koalíció vezette a fővárost, és most is balliberális többség van, pluszból a szakadékba látszik zuhanni a főváros.
Szentkirályi Alexandra azt kérte, bármilyen döntéseket is hoznak, az ünnep alatt gondolkozzanak el, mi a fontosabb: a politika, az alkuk, a paktumok, a távolban lévő választások, vagy az, hogy a budapestiek ügyei zökkenőmentesen haladhassanak.
A Fővárosi Közgyűlés 9 órakor kezdi szerdai ülését, köszöntjük olvasóinkat az Index közvetítésében! Az ülésen napirendre kerül a főváros jövő évi költségvetése.