Gyanúsítottként hallgatták ki Győrffy Balázst, aki ittasan eltörte egy nő orrát
Győrffy Balázst csütörtökön gyanúsítottként hallgatta ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság, mert augusztus 23-án hajnalban, Budapest belvárosában egy szórakozóhelyen egy nőt − és rajta kívül még két személyt − bántalmazott. A nőnek ennek következtében eltört az orra.
Rab Ferenc, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője a 24.hu-val azt közölte, hogy a nyomozó hatóság egy férfit hallgatott ki gyanúsítottként súlyos testi sértés és kétrendbeli könnyű testi sértés megalapozott gyanúja miatt.
A gyanúsított szabadlábon védekezhet, vele szemben nem volt megállapítható kényszerintézkedés törvényi indoka. Az ügy részleteiről az eljárás érdekeire figyelemmel további tájékoztatás nem adható
– mondta az ügyész.
Ahogy arról az Index is beszámolt, augusztus 22-én a Fidesz EP-képviselője ittas állapotban konfliktusba keveredett egy nővel, akit a vita hevében meg is ütött. Győrffy Balázs az esetet nem részletezte, de szerinte is „elfogadhatatlan és vállalhatatlan”, amit tett. A botrány után a Fidesz azonnal kizárta a politikust a párt soraiból: „A Fideszben világos szabályok és értékek vannak, aki ezeket megsérti, nem lehet a közösségünk tagja” – közölte a párt. Győrffy Balázs helyét az Európai Parlamentben Dömötör Csaba vette át.
Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.