Vitézy Dávid: A mini-Dubaj-terv átírná Budapest városképét és jogrendjét

2025.02.01. 06:09
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom elnöke részletes interjút adott a KözBeszéd című talkshow-ban, ahol Rákosrendező ügye mellett kitért a fővárosi tömegközlekedés helyzetére és az elmúlt évi önkormányzati választásokra is. Vitézy Dávid hangsúlyozta, hogy a mini-Dubaj-projekt keretében nem kell mindenáron valaminek épülnie, sok a bizonytalanság. Ismételten kritizálta a MÁV és a BKK körülményeit, de utalt arra is, hogy 2029-ben újra elindulna a főpolgármester-választáson.

Péntek este 19 órakor a KözTér Youtube-csatorna talkshow-jában Kurucz Dániel vendége Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom elnöke volt.

A politikus az interjúban részletesen beszélt a Rákosrendező területére épülő mini-Dubaj-projektről, amelyet élesen kritizált. A nemrég aláírt szerződés szerint az arab befektetők akár ötszáz méteres toronyházat építhetnének, amely magasabb lenne a János-hegynél. A korábbi főpolgármester-jelölt szerint a megállapodás precedens nélküli módon garantálná, hogy minden magyar jogszabályt a beruházó érdekei alapján módosítanának.

Rákosrendező Budapest legnagyobb egybefüggő rozsdaövezete, ahova korábban lakónegyed és park építését tervezték. Kármentesítése azonban elérné a 25-30 milliárd forintot. Vitézy Dávid szerint azonban 90 méternél magasabb épületek nem illenek a városképbe, helyette Bécs példáját kellene követni a rozsdaövezetek fejlesztésében.

A politikus a terület politikai hátterére is utalt, hiszen a Fővárosi Közgyűlésen döntöttek arról, hogy Budapest él elővásárlási jogával. Emiatt együttműködik a főpolgármesterrel, Karácsony Gergellyel, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy jelentős ellentétek feszülnek közöttük. Kitért az építési és közlekedési miniszterrel, Lázár Jánossal való kapcsolatára, akinek a projekthez kötődő kommunikációját élesen kritizálta.

Ha a fővárosnak sikerül érvényre juttatni elővásárlási jogát, akkor onnantól Karácsony Gergellyel közös felelőssége lesz, hogy elinduljon a fejlesztés. Ehhez azonban − ahogy Vitézy fogalmaz − egy, a mostaninál nagyobb fordulatszámon pörgő, ambiciózusabb városvezetésre lenne szükség.

Rákosrendező ügye nem visszafordíthatatlan, és a terület fejlesztésének végkimenetele nem az lesz, ami Szerbiában

− ismerte el Vitézy Dávid, azt a megközelítést azonban nem tartja önértéknek, hogy Rákosrendezőn akármi épüljön, csak épüljön már valami. Állítása szerint

a területre bejelentkező arab befektetőnek kifejezetten heppje a rekordmagas épületek felhúzása.

Vitézy szerint ráadásul a szerződésből nem következik, hogy az arabok automatikusan ki is takarítják a területet, rekultiválják a helyszínt.

A fővárosi tömegközlekedés és az önkormányzati választások is szóba kerültek

Az interjúban kitért a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) helyzetére, melyről elmondta, hogy a vállalat létrehozása 2010-ben startupszerű volt, mely jelentősen javította a fővárosi közlekedés színvonalát. Azonban úgy véli, hogy további vasúti alagutakra lenne szükség Budapesten, továbbá a Magyar Államvasutak helyzetét is élesen kritizálta, korábban meg is fogalmazta, hogy autópálya-fejlesztések helyett a vasútra is áldozhatna a kormány.

Vitézy Dávid beszélt a 2024-es önkormányzati választásokról is, amelyről hangsúlyozta, hogy nem volt előzetes egyeztetés Szentkirályi Alexandra visszalépéséről. Ezt követően mindössze egyszer találkozott személyesen Magyar Péterrel. Az elmúlt évi választási veresége ellenére nem tartja kizártnak, hogy 2029-ben újra induljon a főpolgármesteri pozícióért. A Podmaniczky Mozgalmat pedig elsősorban lokálpatrióta szervezetként definiálta.

A politikust kérdezték gyermekkoráról, a politikai elithez fűződő kapcsolatáról, a körülötte keringő legendákról, családi szálakról, de arról is, hogy megérte-e 1 perc nyereségért felépíteni a 4-es metrót. Az interjú alapján a képviselő továbbra is aktív szerepet tölt be a fővárosi politikában, és mind a kormány, mind a Fővárosi Közgyűlés által hozott döntéseket szakmai alapon kritizálja.

A teljes adás alább nézhető vissza:

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Orbán Viktor pert nyert a Klubrádió ellen a Spar vezérigazgatójának kijelentései miatt

Felülvizsgálati kérelemmel került a Kúriához az ügy.

február 26., 16:34

  • Belföld
A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A TEK fogta el a férfit, aki engedély nélkül tartott fegyvereket egy szakonyi házban

A fegyverek mellett több száz lőszert foglaltak le a hatóságok.

február 26., 15:06

  • Belföld
Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

Bejelentésekre készül a kormány, Gulyás Gergely ismét a sajtó elé áll

A Kormányinfót csütörtök délelőtt 10 órakor tartják.

február 26., 15:27

  • Címlapon
Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Orbán Viktor szerint tüske volt a köröm alatt, most Szijjártó Pétert igazolná le egy szlovák kormányba

Bugár Béla: Vannak, akik szeretnek, és vannak, akik azt kívánják, hogy dögöljek meg.

2 órája

  • Belföld
Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Mező Gábor: Ne viseljék közterületeink erkölcsi hullák és kommunisták nevét!

Az író szerint meg kell őrizni 1956-ot annak, ami.

február 26., 13:14

  • Belföld
Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

Feltételes szabadságra helyezhetik a lúgos orvost, Bene Krisztiánt

A döntés még nem jogerős.

február 26., 15:53

  • Belföld
Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Nem ismerte el a bűnösségét a 7 éves kisfiút felrúgó karateedző

Vallomást sem tett az ügyben.

február 26., 14:46

  • Belföld
Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Puzsér Róbert: Hát b**ki, ez maga a hópiheszellem meg a cancel culture

Magyar Pétert sikeres politikai valóságshow-hősnek tartja.

február 26., 08:06

  • Címlapon
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok

Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.

1 órája

  • Címlapon
Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Izzik a levegő: Kína háborúra készül az Egyesült Államokkal

Peking háborús retorikával fogadta Donald Trump intézkedéseit.

35 perce

  • Belföld
Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

Özönlenek a pályaudvarok bérbevételére vonatkozó pályázatok a MÁV-hoz, kitolják a határidőt

A vasúttársaság ad még lehetőséget a hiánypótlásra.

február 26., 17:40

  • Belföld
Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Kovács Zoltán: Magyarország az unió egyik legkevésbé korrupt országa

Az államtitkár szerint a Magyar Péter-jelenség csak egy újabb kormányváltási kísérlet.

február 26., 12:59

  • Belföld
„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

„Sosem dohányoztam, rendszeresen sportoltam, aztán közölték, tüdőrákom van”

Újraindul a Harcosok Klubja a tüdőrákkal élőkért.

február 26., 17:46

  • Belföld
Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

Curtisszel edukálná drogprevencióra a magyar fiatalokat a kormány

A rapper a határon túlra is ellátogat majd.

február 26., 16:57

  • Belföld
Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Ripost: Helikopterrel látogatta meg feleségét a volt vezérkari főnök

Egy lakos szerint még egy külön leszállópályát is kialakítottak erre a célra.

február 26., 12:08

  • Belföld
Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Kunhalmi Ágnes szerint nincs rendben, hogy fizetnie kell annak, akinek ellopták a személyijét

Törvénymódosító javaslatot nyújtott be ez ellen az MSZP-s politikus.

február 26., 12:10

  • Belföld
Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Deák Dániel azt állítja, hogy informátorai vannak Magyar Péter közelében

Egy elemző pedig úgy tudja, hogy egy közszereplőt beépített embernek tart a Tisza Párt elnöke.

február 26., 18:09

  • Belföld
Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

Index-értesülés: Nem lesz sajtófőnöke Havasi Bertalan után Orbán Viktornak

A feladatokat felosztották a miniszterelnöki stáb tagjai között.

február 26., 10:12

  • Címlapon
Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Dzsongun húga megfenyegette az Egyesült Államokat, megtorlást ígér

Kim Jodzsong szerint Washington provokálja az országát.

5 órája

  • Címlapon
Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

Áramütést szenvedhet az, aki nem viszi vissza ezeket a termékeket az IKEA-ba

A cég teljes visszatérítést ad vásárlóinak.

3 órája

  • Belföld
Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

Változás jön az óvodákban, a szakma tiltakozik a tervezet ellen

A kormányzat a gyermekek fejlődési igényeit tartaná szem előtt.

február 26., 12:02

  • Belföld
Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Két nő lépett az V. kerületi rendőrkapitány szolgálati autója elé, elismerték felelősségüket

Bírságot szabtak ki a szabálytalan gyalogosokra.

február 26., 10:22

  • Belföld
Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Példátlan döntést hozott a Kúria a Vinted-ügyben

Az ítélet percunamit indíthat be a bankszektorban.

február 26., 08:35

  • Belföld
Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Kiderült, ki veszi át Havasi Bertalan feladatait Orbán Viktor mellett

Egy, már régóta a miniszterelnök mellett dolgozó államtitkár lép a korábbi sajtófőnök helyébe.

február 26., 08:19

  • Belföld
Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

Fáradtan ült autóba, belehalt a kislánya a balesetbe, amit a sofőr okozott

A férfi akár öt évre is börtönbe kerülhet.

február 26., 10:20

  • Mindeközben
MC Hawer nagyapa lesz

MC Hawer nagyapa lesz

tegnap, 17:22

  • Belföld
Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Kisfaludy-támogatással épült balatoni luxusvillát árulnak 450 millióért

Öt éve a térség turisztikai fejlesztésének céljával adtak a felújításra 42 millió forintos támogatást.

február 26., 10:04

  • Belföld
Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Letöltendő börtönt kértek a bátonyterenyei kokainos gázolóra, aki magára hagyta áldozatát

Csaknem 30 métert repült a baleset helyszínétől.

február 26., 13:23