18

Csak felnőtteknek

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet. Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését a gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartozik.

Három férfi erőszakolt meg egy nőt egy 11 éves gyerek szeme láttára

2025.03.21. 09:38
A nyomozók őrizetbe vettek három férfit Dunakeszin egy nő megerőszakolása és bántalmazása miatt – közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrség közleménye szerint március 4-én este a férfitársaság tagjai autóba ültettek és elcsaltak egy fiatal nőt, hogy Dunakeszi külterületére vigyék.

A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták, miközben folyamatosan fenyegették. Mindezt egy 11 éves fiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket, majd március 14-én fogták el és állították elő a 20, 22 és 29 éves férfiakat.

A Pest vármegyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, amelyet a bíróság elrendelt – áll a police.hu-n közzétett közleményben.

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található:  http://vansegitseg.im.gov.hu

A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.