Augusztusra készül el az ÁSZ imázsközpont-vizsgálata
További Belföld cikkek
- Vitézy Dávid: Nem gondoltuk, hogy Lázár szó szerint értette, hogy a vasúton sz*rból akar várat építeni
- Lánczi Tamás: David Pressman soha nem látott károkat okozott az amerikai–magyar kapcsolatokban
- Két baleset is történt az M3-as autópályán
- Átalakuló parkolás: Értem, hogy meg van szorítva a főváros, de ne rólunk húzzanak le minden bőrt
- Elítélték a közlekedési táblával autókat fenyegető férfit
A számvevőszék már megkezdte a szerződések és számlák áttekintését
A vizsgálat célja kideríteni, a törvényeket betartva gazdálkodott-e tavaly az országképjavító iroda. Szakértők szerint ugyanakkor félő, hogy az imázsközpont által kötött szerződésekből nem derül ki pontosan, mire mennyi pénzt áldoztak, hiszen az állami ünnepekre fordítandó összeget teljes egészében megkapja időről időre a Happy End Kft., s a pénzt már ők osztják tovább az alvállalkozóknak, akiket viszont nem ellenőrizhet még a számvevőszék sem.
A számvevőszék már meg is kezdte az imázsközpont szerződéseinek és számláinak áttekintését. A vizsgálat párhuzamosan zajlik a költségvetési pénzek tavalyi felhasználásának ellenőrzésével, amivel augusztusra kell elkészülni. Divinyi Péter tájékoztatása szerint a jelentéseket augusztus végére kell benyújtaniuk a Parlamentnek. Az eredmények a Parlamenthez történő benyújtással válnak nyilvánossá.
Borókai: nem indokolja semmi a vizsgálatokat
Az utóbbi hetekben egyébként többször is érdeklődött a sajtó arról, hogy várható-e vizsgálat az imázsközpont tisztázatlan ügyeinek sokasága miatt, de eddig nem indult semmiféle vizsgálat.
Borókai Gábor a legutóbbi kormányülést követő tájékoztatón azzal hárította el az ilyen irányú kérdéseket, hogy a Happy End Kft. teljesen törvényesen bonyolított közbeszerzési eljárások nyertese, így semmi nem indokol semmilyen vizsgálatot.
Az Országimázs Központ szerződéseinek nyilvánosságáért indított pert két MSZP-s országgyűlési képviselő is. Bár kedden elsőfokon pert vesztettek, egyikük, Keller László - ahogy mondja - hajlandó akár 216 pert is indítani, hogy megtudja, melyik cégnek mennyi jutott az országimázsra elköltött milliárdokból.