Bárándy Péter miniszter kinevezése óta többször hangsúlyozta, hogy szünetelteti ügyvédi tevékenységét, így nem tud irodája megbízásairól. Bárándy az MTI-nek kedden úgy nyilatkozott: "Ez egy szakma. Senkitől, a legközvetlenebb munkatársaimtól, de még a fiamtól sem tűrném el, hogy ügyvédi titkokról fecsegjen" - jegyezte meg. Elmondta: Demeter Ervin írásbeli választ igénylő kérdére nyomán a MeH-hez fordult, és azt a tájékoztatást kapta, hogy egy Sepsey Tamás által indított munkaügyi perben képviselte a Bárándy-iroda egyik tagja a kancelláriát. A munkaügyi perben az első tárgyaláson a MeH számára kedvező döntés született, amely utóbb - fellebbezés híján - jogerőre is emelkedett. Bárándy Péter megjegyezte: a konkrét ügy részleteit nem ismeri, de korábbi tapasztalatai szerint az ügyvédi munkadíj ilyen esetben 100 és 300 ezer forint közötti összeg lehet.
A miniszter édesapja, Bárándy György azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy ügyvédi irodájuk egyetlen munkaügyi perben képviseli a Miniszterelnöki Hivatalt. A megbízás kétszázezer forintról szól. Gábor László ügyvéd, a Bárándy és Társai Ügyvédi Iroda vezetője az MTI érdeklődésére közölte: megbízójuktól, a MeH-től felmentést kaptak az ügyvédi titoktartás alól kedden. Így - a Magyar Nemzet információját megerősítve - elmondhatja, hogy a díjazás összesen 200 ezer forint volt.
Hozzátette: a megbízást októberben kapták, az egyetlen, határozathozatallal záruló tárgyalás pedig januárban volt a munkaügyi perben. Gábor László megjegyezte: mióta a rendszerváltáskor létrejött az iroda, soha egyetlen megbízást sem kaptak a kancelláriától, de még csak állami szervtől sem. A most nyilvánosságot kapott megbízás pedig korántsem számít hálás feladatnak a jogászok körében. Díjazása nem nevezhető kimagaslónak, ugyanakkor a munkaügyi perekben való jogi képviselet ellátása különleges szakismeretet igényel - fűzte hozzá Gábor László.