Százlépéses kormányszóvivői fórum Fóton

"A fótiak kedvező helyzetben vannak, de nem annyira, hogy ne lenne szükségük a százlépés-programra" - csap a lecsóba Batiz András. A kormányszóvivő empatikus: "Szóljanak rám, hogyha sokat beszélek: András, most már hagyja abba!"

"András! Most már hagyja abba!" - gondoljuk, de hiányzik belőlünk a bátorság, ezért tartunk ott, ahol.

A hatvan-hetven fős közönség, mint azt az egyik szervezőtől megtudtuk, szocialista érzelmű emberekből áll. Így lehet ez a többi százhatvan városban is, ahol a kormány tagjai ezekben a hetekben megismertetik az emberekkel a száz lépés programját.

Jó gyermekkora volt

Batiz csíkos inge merészen kigombolva, látjuk mellkasát, ami kezdetben eltereli a figyelmet a szakképzési támogatás változásairól. Nyakláncán medál, vélhetően a száz lépés logójával. A gyurcsányi koreográfiának megfelelően gyermekkorával kezdi. Batiznak, miniszterelnökünkkel ellentétben, nem szobakonyha jutott. "Fiatalnak érzem magam, remélem, látszik is rajtam, szerencsés vagyok. Jó gyermekkorom, jó családi hátterem volt" - ad utat a hatvanas átlagéletkorú közönség előtt a kádári nosztalgiának.

A Fókuszban egy pornósztáros és egy mellplasztikás riport között alkalma volt megtapasztalni, hogy "tele van az élet igazságtalansággal", de "a kormány épp ezt akarja megszüntetni". (Az igazságtalanságot, nem a Fókuszt - a szerk.) Az államadósság növekedéséről szóló ellenzéki aggodalmakkal szemlélteti, hogy mennyire nehéz a hírek dzsungelében eligazodni. "Azért nő az államadósság, mert az a pénz az emberekhez került" - mondja, bár homályos emlékeink szerint a Kádár-rendszer mintha éppen ezért omlott volna össze.

Ne az döntse el

Batiz kíméletlen. A kedélyes bevezető után könyörtelenül ismertetni kezdi az eddigi lépéseket, csupán a lakótelepekre vonatkozókat hagyja ki. Nem, nem könyörületből, hanem mert Fóton nincs lakótelep.

A családtámogatási rendszer változásainak felsorolásánál riadunk fel szendergésünkből. "A célunk, hogy ne az döntse el a gyerekek sorsát, hogy hová születtek" - ismétli meg a Gyurcsány által is szívesen emlegetett mondatot, mintha a családi pótlék emelésével a szabolcsi cigánygyerekek már fél lábbal az egyetemen lennének. A családtámogatásról jól át lehet evezni a szakképzésre, szakképzésről a munkavállalásra, munkavállalásról a munkanélküliségre, satöbbi. (A pontokról bővebben inkább olvassanak itt, itt vagy itt.)

Mindezt olyan kifejezésekkel fűszerezve, mint a mindeközben, a kétségkívül, példának okáért, tételezzük fel, nem megkerülhető. A mindeközben például annyira nem megkerülhető, hogy a kormányszóvivő minden második mondatába beépítette.

Nem akart neveket mondani

Némi élénkséget csak a fórum utáni kérdések hoztak. Minden második felszólaló a szociális segélyek közmunkához kötését javasolta, egyikük az est egyetlen nyíltszíni tapsát is kivívta, de Batiz nem volt hajlandó cigányozni.

Egy néninek az fájt, hogy a szomszédjai nagyon nagy házakat építenek, és ki kellene menni hozzájuk ellenőrzésre. "Most nem akarok mondani neveket" - ismételte többször is; biztosak lehetünk benne, hogy az önkormányzatnál és a rendőrség zöld számán már megtette a maga névtelen feljelentését, követve az évszázados magyar hagyományokat.

András nézett, és inkább abbahagyta.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!